DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 21. hétfő

Hét éve nem történt olyan, mint most Sargeanttal

Érdekes statisztikára világított rá a Racingnews365.com: utoljára 2017-ben váltottak le egy F1-es pilótát szezon közben úgy, hogy az illető nem a Red Bull valamelyik csapatánál versenyzett. Hét évvel ezelőtt a Renault döntött a csere mellett, Jolyon Palmer F1-es karrierje ért véget év közben, de itt is megjelent a Red Bull: az energiaitalosoktól szerezte meg Enstone Carlos Sainzot Palmer helyére.

f1-zandvoort-saturday-5

fotó: Ollé Iván

Ez történt az utolsó tesztnapon

Az F1 összefoglalta nekünk, melyik csapat hogyan zárta a 2022-es szezon előtti teszteket. Nézzétek a videót a képre kattintva!

Hosszú idő után újra versenyhét! Na de mennyi idő után is?

Rengeteg dolog történt, mióta utoljára kiírhattuk Formula-1-es vonzatban, hogy ez a hét bizony versenyhét. Pontosan mennyi idő is telt el azóta? Nos, legutóbb 14 héttel, vagyis 98 nappal ezelőtt tehettük meg mindezt, amikor a 2021-es Abu Dhabi Nagydíjra készültünk, és akkor még csak nem is sejthettük, micsoda versenyt fogunk látni azon a vasárnapon. Remélhetőleg a március 20-i verseny sem lesz kivétel, hiszen egy új korszak kezdődik az F1-ben, ami mindig izgalmakat rejt magában.

A Red Bull a legnagyobb esélyese az idénynyitónak?

Jövő hét vasárnap elindul az idei haddelhadd, megint egymásnak esnek az F1-es résztvevők. Egyelőre az új szabályok fényében szinte megjósolhatatlan, hogy miképpen alakulnak majd az erőviszonyok. A vélemények is megoszlanak, például az is kérdéses, hogy az Ezüst Nyilak vajon csak altatnak, vagy a tavalyi évadkezdethez hasonlóan megint a két pilóta közül valamelyik fogja meghódítani Bahreint.

Martin Brundle és Anthony Davidson tippje alapján a riválisok nem a Mercedes, hanem a Red Bull konstrukciója után fognak kullogni, előbbi így vélekedett: „Egyáltalán nincs kétségem afelől, hogy a Red Bull aero-csomagjával ma jelentőset teljesített.” Egyébként ők a tesztek utolsó napjáig nem is számítottak arra, hogy a vörös bikák lesznek a leggyorsabbak az első versenyhétvégét megelőzően. A Sky Sports két szakértője szerint a Red Bull után a Ferrari ugrott a legtöbbet előre, Toto Wolff csapata pedig még mindig nem tudta teljes egészében kiküszöbölni a delfinezés körüli problémákat.

Rossi legfontosabb örökségét csak most látjuk igazán

Mindhárom kategóriában olasz győzelem született a gyorsaságimotoros-világbajnokság évadnyitó Katari Nagydíján, s bár a MotoGP-ben diadalmaskodó Enea Bastianini épp kivétel, de a Moto3-ban öt év után újra nyerő Andrea Migno és a Moto2-ben első sikerét jegyző Celestino Vietti egyaránt Valentino Rossi akadémiájáról került ki – ráadásul már a királykategóriát is ellepték a Doktor neveltjei. A két kisebb géposztály katari eseményeiről és Rossi olasz utánpótlás terén elért eredményeiről a Formula Motocast legújabb adásában is szót ejtettünk 1:12:21-től:

 

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Bottas biciklizéssel és tevékkel készül a szezonnyitóra

A teszt végeztével az Alfa Romeo pilótája négy kerékről két kerékre váltott, és kedvesével, Tiffany Cromwell-lel fedezte fel a környéket. Közben pedig ismeretséget kötött néhány helybélivel.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Valtteri Bottas (@valtteribottas) által megosztott bejegyzés

Vettel: Bár ne lett volna szükség erre a festésre

A bahreini teszten Sebastian Vettel különleges, Ukrajnát támogató sisakdizájnnal jelent meg, amin kicsit módosítania is kellett. Ugyan sokan nem szeretnék, ha sport és politika vegyülne, a négyszeres világbajnok úgy érzi, ezek olyan ügyek, amikről kell beszélni. Mint elárulta, ő sem szívesen teszi, de nem maradhat csendben.

„Bárcsak ne kellett volna egy ilyen dizájnnal előrukkolnom, bár ne lett volna szükség rá. Ez egy erős jelzés, amellyel kifejezem a támogatásomat. Borzalmas, ami történik, egy rémálom, amiből nem tudunk felébredni. Ezért választottam ezt a letisztult, de hatásos sisakfestést.” Vettel sajnálja azt is, hogy megsértette Ciprust. „Nem ellenőriztem az összes zászlót, de volt néhány probléma. Azt a kis matricát eltávolítottam, mert néhányakat felzaklatott, és elrontotta az üzenetet. Az üzenet pedig az, hogy az egész világnak egységben kellene élnie. Békeidőben nőttünk fel, és ezért is vágyunk rá annyira” – fogalmazott.

Íme az előszezon történései, mini formában

A Minidrivers a holtszezonban sem állt le. Legújabb videójukban a készítők összefoglalták a legfontosabb tudnivalókat a csapatokról, és a teszteket is megörökítették. Egy biztos, Dark Mini már mindenkinél felkészültebb…

Így emlékezik az F1 a „sport hangjára”

Egy éve hunyt el Murray Walker, a Formula-1 hangja, aki megannyi pillanatot tett ikonikussá a közvetítésben. Az F1 ezekkel emlékezik a legendás kommentátorra egy rövid videóba foglalva.

A Yamaháé lett a leggyengébb motor a MotoGP-ben?

Borzalmasan, de legalábbis csalódáskeltően alakult a katari szezonnyitó a Yamaha és a világbajnoki címvédő Fabio Quartararo számára, a legnagyobb problémát pedig éppen az jelenti, hogy nincs is igazán gond a motorral, mégsem képesek jó teljesítményre. A riválisok által szemlátomást átlépett hangvillások helyzetéről a Formula Motocast adásában is beszéltünk, a vonatkozó rész 57:43-tól hallgatható:

 

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Az idei Le Mans-i 24 órás számokban

Messze még a nyár, de a WEC sorozatának hivatalos oldala már most készül a június 11. és 12. között rendezendő Le Mans-i 24 órás versenyre. A futam és a széria közösségi oldalain közzétették a résztvevőkkel kapcsolatos legfontosabb adatokat. A Hypercar kategóriában 5, az LMP2-ben 27, a GTE Próban 7, míg a GTE AM kategóriában 23 autó indul majd.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

24 Heures du Mans (@24heuresdumans) által megosztott bejegyzés

Tv-közvetítés sem lesz Oroszországban az F1-ről

Nem elég, hogy az Ukrajnában zajló háború miatt a Formula-1 felbontotta az Orosz Nagydíj promóterével kötött szerződését, így sem idén, sem a közeljövőben nem rendeznek a futamot az országban, a napokban kiderült, hogy televíziós közvetítés sem lesz náluk a futamokról. Az F1 ugyanis megszakította az együttműködést az orosz Match TV-vel, amely 2023 végéig birtokolta a közvetítési jogokat. Ha pedig mindez nem lenne elég, a háborús szankciók részeként az F1 TV-t is blokkolni fogja Oroszországban, így legális úton a helyiek biztosan nem követhetik a 2022-es versenyeket. Nem ez az egyetlen ilyen lépés egyébként: korábban az angol labdarúgó-bajnokság, a Premier League is úgy döntött, hogy felbontja az oroszországi tv-közvetítési jogokkal kapcsolatos kontraktust.

f1-orosz-dppi

Összesen 11 nemzet képviselteti magát a Formula-E-ben

Érdekes tényt osztottak meg a Formula-E hivatalos közösségi oldalain. A széria összegyűjtötte, összesen hány nemzet képviselteti magát a mezőnyben a pilóták révén. Az elektromos világbajnokságon az Egyesült Királyság büszkélkedhet a legtöbb versenyzővel, innen hat pilóta érkezett, de a németek sem panaszkodhatnak, akik három pilótát adtak.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

ABB Formula E (@fiaformulae) által megosztott bejegyzés

Videó: Bahreini onboard montázs az összes csapattal

Mind a tíz Formula-1-es istálló autójába beülhetünk egy rövid időre a szahíri pályán az alábbi videóban, amelynek végén össze is áll egy teljes kör a tesztről:

Így változott meg az autók hátsó része tavaly óta

Az új aerodinamikai szabályokat eredetileg már 2021-ben bevezették volna, ám végül a koronavírus okozta járványhelyzetnek köszönhetően egy évvel elhalasztották. Az idei évre azonban teljesen más külsővel rendelkeznek az F1-es autók, az alábbi fotók pedig szépen összegzik azt, hogy mennyit változott a versenygépek hátsó része az előző esztendőhöz képest. A képeken nem csak a formákat érdemes elemezni, de azt is, hogy az alábbi posztban látható csapatok mindegyike, így tehát a Ferrari, az Aston Martin, a McLaren, a Red Bull és a Mercedes is más dizájnt vagy épp másik szponzort festett fel a hátsó szárnyra. 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

The home of Formula 1 / F1

A McLarennel tesztel idén az amerikaiak reménysége

Hirtelen dúskálni kezdett az elérhető fiatal tehetségekben a McLaren: nem elég, hogy az Alpine-nal megállapodtak arról, hogy akár Oscar Piastrit is bevethetik tartalékversenyzőként – akár már a jövő hétvégén, ha a koronavírusos Daniel Ricciardo nem gyógyul meg időben –, most bejelentették, hogy Colton Herta viszont biztosan lehetőséget fog kapni tőlük. Igaz, csak teszten: a fiatal amerikai a közlemény szerint a 2021-es MCL35-öst vezetheti az idei esztendő során.

Herta az IndyCar egyik legnagyobb reménysége, aki 2019-ben a széria legfiatalabb futamgyőztesévé avanzsált, s aki nem titkoltan a Formula-1-be vágyik: szívesen venné például, ha a beszállni tervező Andrettivel együtt megérkezhetne a száguldó cirkuszba. Márpedig ez a mclarenes teszt jó lehetőséget kínál a felkészülésre egy későbbi versenyzői szerződés esetére.

herta-mclaren-indycar

Visszaszorul a VSC a „hagyományos” safety carral szemben

Miért látni mostanában többször a valódi safety cart a pályán, s alkalmazzák ritkábban a virtuális biztonsági autót? Többek között a kérdést is nekiszegeztük Móni István sportfelügyelőnek, aki készséggel válaszolt is. A Formula Podcast legutóbbi adásának e szakasza 01:29:46-tól hallható.

 

 A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

 applepod2


stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

 

Ezért növelhetik meg további 3 kg-mal az autók tömegét

A 2022-es új technikai szabályok értelmében eleve jelentős súlynövekedésen estek át a Formula-1-es autók: az eddigi 752-ről 795-re növelték a minimumtömeget. Csakhogy a csapatok jelentős része így is nehezen tudott ennek közelébe kerülni, ezért az istállók arra jutottak a bahreini teszt során tartott megbeszélésen, hogy tovább 3 kg-mal megnövelik a minimumértéket – ez persze függ még az F1 Bizottság és a Motorsport Világtanács jóváhagyásától is.

Nikolas Tombazis, az F1 technikai főnöke a Motorsport.com hasábjain elmondta: az engedmény oka, hogy bizonyos szabvány alkatrészek – mint például az új dísztárcsa – a vártnál nehezebbnek bizonyultak, éppen ezért nem akarták, hogy a csapatok rajtuk kívül álló tényezők miatt szenvedjenek hátrányt.

f1-auto-teszt-dppi

Vadonatúj finn pálya, Makaó, Nordschleife – a versenyzők ötletei Szocsi pótlására

Az orosz-ukrán háború kitörése után a Formula-1 törölte az Orosz Nagydíjat a 2022-es versenynaptárból, sőt később a jövőre vonatkozó szerződést is felbontották a promóterrel. A sportág vezetői ugyanakkor mindenképp ragaszkodnának a 23 futamos menetrendhez, Stefano Domenicali szerint pedig nem is lesz nehéz beugrót találniuk. A bahreini teszt utolsó napjának versenyzői sajtótájékoztatóján – amelyen a Formula.hu is jelen volt – a jelenlévő pilóták meg is kapták a kérdést, hogy ők milyen helyszínnel pótolnák Szocsit, s a valószínűsíthető helyszíneknél extrémebb opciókat dobtak be:

„Finnországban van egy új pálya, amit a MotoGP-re építettek, olyan létesítményekkel, amelyek alkalmasak lennének F1-es versenyzésre is, úgyhogy én a Finn Nagydíjnak szurkolok” – kezdte Valtteri Bottas. Esteban Ocon egy amerikai városi pályát próbálna ki, mivel még nem tudta elég jól felfedezni az Egyesült Államokat: egy New York-i utcai verseny például az ínyére lenne. Mick Schumacher hazabeszélt, ő a Német GP visszatérésének szurkol, s a Nürburgringet favorizálja.

Charles Leclerc így fogalmazott: „Az egyik eléggé irreális, de Makaóban szívesen versenyeznék F1-es autókkal, bár most már túl nagyok… Emellett pedig ott van Afrika: még soha nem voltam ott, szeretném felfedezni Afrikát, szóval egy ottani pálya jó lenne” – mondta el a monacói, míg volt csapattársa, Sebastian Vettel ugyancsak extrém választ adott: „Nordschleife. Nem leszek már itt a végtelenségig, szóval talán ez az utolsó lehetőség, hogy a Nordschleifén versenyezzek!”.

f1-nurbrugring-dppi

Peterhansel történelmet írt: először nyert terepraliversenyt az elektromos Audi

Az ötnapos Abu Dhabi Desert Challenge-dzsel folytatódott a Dakarral elrajtolt új Tereprali-világbajnokság, amely történelmi sikert hozott, ugyanis Stephane Peterhansel húzta be az összetettet az új Audi RS Q e-tron volánjánnál. Ezzel a már a Dakaron is szakaszokat nyerő részben elektromos hajtású modell először győzött összetettben egy komoly terepraliversenyen. A francia legenda közel fél órát osztott ki a második helyezett Martin Prokopnak, aki egy Ford Raptort terelgetett. Eközben a Dakar idei két élharcosa, Nasser Al-Attiyah és Sebastien Loeb egyaránt gondokkal szembesült Abu Dhabiban, utóbbi végül mégis a nyolcadik helyen tudott zárni, így a szakaszok részeredményeiért járó pontokkal együtt egyetlen egységgel átvette katari ellenfelétől a vezetést a világbajnoki tabellán.

Ami a motorosokat illeti: a néhány hónapja második Dakar-sikerét szerző Sam Sunderland diadalmaskodott a GasGas színeiben, megelőzve a Honda duóját, Ricky Brabecet és Pablo Quintanillát. Értelemszerűen az összetettben is növelte az előnyét a brit.

peterhansel-audi-abudhabi-dppi

Módosítania kellett az Ukrajnát támogató sisakfestésén Vettelnek

Sebastian Vettel háborúellenes és Ukrajna mellett kiálló bukódizájnnal rukkolt elő a bahreini Formula-1-es teszten, amelyen mindenekelőtt az ukrán zászló és egy a békét szimbolizáló galamb látható. Emellett viszont több más zászló is feltűnt a sisak alján, az egyik pedig szemöldökráncolást váltott ki a Ciprusi Automobil Szövetségből. A zászlók között ugyanis feltűnt Észak-Ciprusé is – vagy hivatalosan Észak-ciprusi Török Köztársaságé –, márpedig az 1983-ban a saját függetlenségét kikiáltó államot pillanatnyilag csak az ott befolyást szerző Törökország ismeri el önálló országként. Emiatt a ciprusi szövetség reklamált az FIA-nál Vettel sisakja miatt – a reakció nem maradt el: az Aston Martin megerősítette a RaceFans.net szaklapnak, hogy a négyszeres világbajnok már módosított a sisakfestésén.