DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 21. hétfő
F1

Piastrit összezavarta a hétvégi teljesítmény

Norris miatt tűnt versenyképesebbnek a McLaren annál, mint amilyen valójában volt – állítja Piastri, aki szerint ezentúl a Ferrarira is komolyan oda kell majd figyelniük.

Az ötödik helyen zárta az USA Nagydíjat a mclarenes Oscar Piastri. Az elrontott sprintidőmérő, majd a sprintes nullázás után vasárnap már közelebb volt csapattársához, Lando Norrishoz – az ötödik helyről indulva nagyjából másfél másodperces hátrányban zárta a futamot a pole-pozícióból rajtoló kollégájához képest. A leintést követően a Formula.hu jelenlétében értékelt az ausztrál pilóta.

„A mai teljesítmény egy kicsit pozitívabbnak tűnt, mint a tegnapi. A verseny nagy részében viszonylag hasonló volt a tempóm Landóéhoz képest. Végül a negyedik-ötödik, vagy harmadik-ötödik helyen végeztünk” – utalt a Norris időbüntetése miatt történő hátrasorolásra Piastri.

„Őszintén szólva nem igazán volt nagy meglepetés, hogy mi hol végeztünk, és hogy a Ferrari hol végzett. Lando miatt tegnap versenyképesebbnek tűntünk, mint amilyenek valójában voltunk, a mai negyedik-ötödik hely nem ért minket váratlanul.”



A rajtot követően Norris három pozíciót bukott, így pont Piastri előtt haladt az első bokszkiállások soráig. A két McLaren-pilóta eleinte feltűnően nem tudta tartani az előttük lévő Ferrari-páros és Max Verstappen tempóját.

„Az első két-három körben úgy tűnt, hogy mindketten küszködtünk azzal, hogy ott tudjunk maradni a csoporttal az élen. Az első tíz-tizenöt körben nagyon szenvedtünk, nem igazán tudom, miért. Küzdöttünk a gumikkal, aztán megjavultak, a közepesek pedig nagyon erősnek tűntek ahhoz képest, hogy mennyire meg voltak halva. Eléggé összezavar a dolog.”

„A futam második felében sem volt csodálatos a tempónk, de nem is volt szörnyű. Van pár dolog, amit meg kell értenünk. Értelemszerűen nem tudjuk megváltoztatni az autót a 15. kör után a verseny hátralévő részére, úgyhogy meg kell értenünk, honnan lett hirtelen tempónk” – mondta a versenyző.

Az elmúlt versenyeken megszokhattuk, hogy a McLaren az egyik, ha nem a legerősebb alakulat volt mind az időmérőkön, mind a nagydíjakon, ez viszont Austinban megváltozott. Ami pedig különösen nagy fejtörést okozhat a wokingiaknak, az az, hogy amíg ők fejlesztésekkel érkeztek a hétvégére és így küszködtek, addig a nem fejlesztő Ferrari kiemelkedett a mezőnyből.

„Egész hétvégén trükkös volt az autó. Egy körön volt benne potenciál, de hihetetlenül nehéz volt ezt kihozni belőle. A futamon aztán megmutatta magát a valódi tempónk. Remélem, ez a leggyengébb hétvégénk a hatból. A következő pályákon voltak jó és rossz versenyeink is tavaly, összességében versenyképesebbnek kéne lennünk, de egyáltalán nem zárom ki a Ferrarit a versenyből az idény hátralévő részére.”

„Kicsit elnéztünk mellettük a legutóbbi pár nagydíjon. Monzában egyértelműen nagyon gyorsak voltak, Bakuban nagyon nehéz volt feltartani őket, Szingapúrban a gyenge időmérőjük nélkül szintén kompetitívek lettek volna” – dicsérte az ellenfelet az ausztrál.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: