DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 2. szerda

Doppingellenőrök ébresztették Zandvoortban Verstappent

Max Verstappen számára nem épp álomszerűen kezdődött a Holland Nagydíj hétvégéje, hiszen ahogy egy Twitch-stream során elmesélte, péntek reggel nem az ébresztőóra keltette, hanem a WADA doppingellenőrei. Innentől idézzük a holland versenyző elbeszélését:

„Szóval ágyban vagyok, és hirtelen megszólal a csengő. Mire én, mi a f***? Ki a f*** csenget a motorhome ajtaján? Aztán ránézek a telefonomra, hét óra van, és arra gondolok, hogy mi a f*** történik itt? Szóval odamegyek az ajtóhoz, kinyitom, és igen, doppingellenőrzés. Hét órakor! Mondom remek, micsoda remek kezdése egy hétvégének. Aztán egy órába tellett, mire vécézni tudtam, hát az is fantasztikus volt.”

Verstappen azt is elmondta, hogy meglehetősen gyakran tesztelik őt tiltott szerek használata miatt: „Nem tudom miért, de idén már ötször teszteltek, ami szerintem az F1-ben egészen sok.”

verstappen-sim

Nyolcfutamossá bővíti naptárát, kukázza az LMP2-t a WEC 2024-ben

A Le Mans-i 24 órás kvázi szünnapjának számító pénteken tartott sajtótájékoztató keretében a szervezők bemutatták az Endurance-világbajnokság jövő évi versenynaptárát. Az az ideinél eggyel több, azaz nyolc fordulóból fog állni, de nemcsak a versenyek száma, hanem a helyszíneik is változnak. A szezonnyitót Katarban fogják rendezni március elején, egy héttel a MotoGP ottani nyitánya előtt, méghozzá az ország függetlenedése éve előtt tisztelegve 1812 km-es (vagy maximum tízórás) távon. Utána jön az olasz verseny, amelynek viszont nem Monza, hanem Imola fog otthont adni, majd következik hagyományosan a Le Mans-i főpróbának számító spái 6 órás, június 15-16-án pedig maga a Le Mans. Ezután két visszatérő helyszín, Interlagos és Austin következik, végül pedig Fujiba és Bahreinbe látogat majd a mezőny. Kikerült a naptárból az említett Monza mellett Sebring és Portimao is.

A WEC 2024-es versenynaptára:

Március 2. Losail, Katar 1812 km vagy 10 óra
Április 21. Imola, Olaszország 6 óra
Május 11. Spa-Francorchamps, Belgium 6 óra
Június 15-16. Le Mans, Franciaország 24 óra
Július 14. Interlagos, Brazília 6 óra
Szeptember 1. Austin, Egyesült Államok 6 óra
Szeptember 15. Fuji, Japán 6 óra
November 2. Szahír, Bahrein 6 óra

A másik fontos bejelentés pénteken az volt, hogy a korábban megszellőztetett híreknek megfelelően száműzik az LMP2-es géposztályt a WEC-ből. Az indoklás szerint kell a hely az egyre bővülő Hypercar géposztály indulóinak, ahol 2024-ben a jelenlegi mezőnyhöz csatlakozik még a tervek szerint az Alpine, a BMW, a Lamborghini és az Isotta Fraschini is. Az ACO azt ugyanakkor hozzátette, hogy „minimum 15 helyet” így is fenntartanak az LMP2-esek számára a Le Mans-i 24 óráson. Arról, hogy miért nem feltétlenül jó ötlet a kategória kukázása, itt írtunk korábban.

wec-lmp2-mans

Hamilton reméli, olyan hatású lesz dokumentumfilmje, mint a Senna-film

Nem csak producerként láthatjuk a filmes világban Hamiltont: a hétszeres világbajnok karrierjét feldolgozó produkció készül az Apple TV+ streaming felületére. Már korábban nyilvánosságra kerültek a brit életrajzának filmes megvalósításáról szóló hírek, azonban a Spanyol Nagydíj alatt néhány gondolatot is megosztott róla:

„Az Apple támogatásával készül a dokumentumfilmem. Kicsit fura érzés, hogy mindenhova követ egy kamera, de az életemet, a karrieremet és a bejárt utamat fogja bemutatni. Remélem, hogy ugyanakkora hatással lesz másokra, mint rám volt az Ayrton Senna életéről szóló film” – árulta el a RacingNews365 oldalának a Mercedes pilótája. „Lehet, hogy a film inspiráló lesz azoknak a gyerekeknek, akik az iskolából hazaérve nagy dolgokról álmodoznak.” 

Rekordáron kelt el Leclerc monacói F1-es sisakja

Árverésre bocsátották Charles Leclerc Monacói Nagydíjon használt versenyruházatának több elemét, így a cipőjét, a kesztyűjét és a sisakját. Az aukción befolyt pénzt az Emilia-Romagna régiót sújtó és az imolai Formula-1-es nagydíj törléséhez is vezető áradások károsultjainak szánják. A legnagyobb összeget a speciális festést kapó bukósisakért fizették ki: konkrétan 306 ezer euróról van szó, amivel a valaha volt legdrágábban elkelt versenyzői sisakká vált. A korábbi csúcsot Ayrton Senna egyik 1990-es bukója jelentette, amelyet 1990-ben árvereztek el. Leclerc versenyoverallja 61 200 euróért, a kesztyűi 42 ezer, a cipői pedig 20 400 euróért keltek el.

„Köszönet mindenkinek, aki részt vett az aukción. 358 ezer euró hihetetlen összeg, amely biztosan sok emberen fog segíteni. Köszönet mindenkinek!” – írta közösségi oldalán a Ferrari versenyzője. Leclerc mellett amúgy a Ferrari és maga a Formula-1 is komoly összeget adományozott az Emilia-Romagna régiónak.

f1-leclerc-monaco-sisak

fotó: DPPI

Marquez: A Honda az A tervem, de győztes projektet keresek

Tovább tart a MotoGP-ben a Honda küszködése, egyelőre 2023-ban is Marc Marquez az egyetlen, aki viszonylag jó tempót tudott mutatni az RC123V nyergében – igaz, vasárnapi versenyen még nem sikerült célba érnie. Sokan emiatt úgy vélik, hogy a nyolcszoros világbajnok távozhat a HRC-től és a jelenleg legerősebb motorral rendelkező Ducatinál köthet ki: ezt jósolta nemrég egykori riválisa, Jorge Lorenzo is – annak ellenére, hogy a Ducati vezérkara arról beszélt, hogy elégedettek a mostani motorosaikkal és már elmúlt az az időszak, amikor opció volt számukra Marquez.

A kérdést aztán az Olasz GP csütörtöki sajtónapján megkapta maga Marquez is: „Jorge jó motoros volt, de meglátjuk, hogy jó jósnak is bizonyul-e!” – felelte nevetve. „Viccet félretéve: szerződésem van a következő évre a Hondával, és teljes mértékben elkötelezett vagyok mellettük. Mindig ők lesznek az A tervem, de mindig győztes projektet keresek. Nem számít a szín, a név vagy hogy hol. Tudom, hogy múlnak az évek, ezt minden versenyzőnél tudjuk. Mindenesetre igyekszem a legjobbamat nyújtani, és azért vállaltam be a negyedik karműtétemet, hogy visszatérhessek a legjobb fizikai állapotomba, és ott is vagyok. Készen állok rá, hogy a világbajnokságért harcoljak, de az A tervem az, hogy a Hondánál maradjak” – fogalmazott a repsolos, hozzátéve: nem foglalkozik a többi hondás eredményeivel, csak a saját teljesítményére fókuszál.

motogp-marquez-honda

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Ismertette a Pirelli az F1-es Magyar Nagydíj előtti futamok gumikiosztását

Közzétette a következő három versenyre szánt gumikiosztását a Pirelli. A jövő hétvégi Kanadai Nagydíjon, valamint az idei második sprintnek otthont adó Osztrák Nagydíjon egyaránt a három leglágyabb keverék, azaz a C3-as, a C4-es és a C5-ös abroncs lesz használatban, míg a Brit Nagydíjra a C1–C2–C3 kombinációt viszi az olasz gumigyártó. Nevében tehát mindhárom futam kiosztása megegyezik a tavalyival, bár Silverstone esetén a legkeményebbnek számító C1 nem egyezik meg az előző évivel, az egy új keverék a C0-ssá átnevezett (és idén még egyébként nem látott) és a C2-es opció között. A silverstone-i hétvégével kapcsolatban pedig a mostani közlemény is megerősíti, hogy oda már az új szerkezetű abroncsokat viszi majd a Pirelli, amelyet a csapatok a barcelonai pénteki szabadedzéseken tesztelhettek legutóbb.

f1-pirelli_1

fotó: DPPI

A Hungaroringen tesztel a McLarennel az IndyCar bajnoki éllovasa

Háromnapos tesztet teljesít az F1-es Magyar Nagydíjnak otthont adó pályán a McLaren: míg szerdán újonc Formula-1-es pilótájuk, Oscar Piastri körözött Mogyoródon, ma Alex Palou volt soron (pénteken pedig Oliver Turvey kap majd lehetőséget). Palou helyzete érdekes, mivel bár az IndyCarban a Chip Ganassi színeiben versenyez – és vezeti az összetett tabellát –, a McLaren pilótaprogramjához is tartozik, sőt csak egy jogi hercehurca után dőlt el tavaly, hogy 2023-ban már nem náluk indul a tengerentúli szériában. A spanyol pilóta, akárcsak előző nap Piastri, a 2021-es F1-es géppel, az MCL35M-mel köröz a Hungaroringen.

Erdőtűz fenyegeti az F1-es Kanadai Nagydíjat?

Felmerült a lehetőség, hogy veszélybe kerülhet a Kanadai Nagydíj: terjednek az erdőtüzek Kanadában. Országszerte négyszáz, Quebec megyében pedig százötven tűz tombol, emiatt füstös, szmogos a levegő Kanada nagyvárosaiban, illetve az USA északi részében: New Yorkban és Philadelphiában baseball-meccseket halasztottak el emiatt, és a levegő szennyezettsége miatt maszkot kell hordani ebben a régióban.

Torontóban arra kérték a lakosságot, hogy maradjanak az otthonaikban.

Jelen pillanatban nincs arra utaló jel, hogy a montreali F1-es hétvégét befolyásolná mindez, de a következő egy hétben még változhat a helyzet: erre az időszakra egyébként esőt jósolnak a város környékére.

FRISSÍTÉS: Csütörtökön az F1 egyik szóvivője is arról tájékoztatott, hogy a verseny nincs veszélyben, és biztosították őket a releváns információk, hogy a helyzet más Montrealban, mint más térségekben, s a levegő minősége is jó a pálya környékén.

f1-canada-montreal

fotó: dppi

Mikor lesz a Kanadai Nagydíj? Itt tart most az F1-es versenynaptár

Jövő hétvégén folytatódik az F1-es szezon: a mezőny a Kanadai Nagydíjon találkozik majd. Nem lesz sem sprint, sem más különleges esemény, simán június 16-17-18-án, péntek-szombat-vasárnap rendezik a szabadedzéseket, az időmérőt és a futamot. A pontos menetrenddel és a tv-közvetítésekkel a jövő hét elején jelentkezünk.

Ez lesz az idei bajnokság nyolcadik állomása Kína és Imola törlése után, majd egy üres hétvége követi, mielőtt elszabadul az európai F1-es július, amikor öt hétvége alatt négy versenyt rendeznek, köztük a Magyar Nagydíjjal. Eddig csak két (és fél, ha Bakut annak számítjuk) európai versenyhétvégét rendeztek, az előző két alkalommal Monacóban és Barcelonában feszültek egymásnak a csapatok, Kanada után viszont zsinórban hat európai helyszín következik, mielőtt szeptember 17-én Szingapúr újra másik kontinensre vezényli a résztvevőket. 

A szeptember 3-ai Olasz Nagydíjjal egyébként le is zárul az európai szezon, a hátralévő időben már csak más időzónában rendeznek versenyt, köztük zsinórban négyet az amerikai kontinensen.

Az idei F1-es versenynaptár ezen a linken megtekinthető!

f1-canada-verstappen

fotó: dppi

„Ne amerikanizálják Le Mans-t” – a művi biztonsági autós szabály ellen tiltakozik a Toyota

A 2023-as Le Mans-i 24 órás verseny előtt új szabályt vezettek be: a szokásos három biztonsági autó közül kettő kiáll az újraindítás előtt, és egyetlen felvezető jármű gyűjti össze a mezőnyt. Ezt követően a safety car mögött, de kategóriájuk éllovasa előtt elhelyezkedő autók megelőzhetik a biztonsági autót és felzárkózhatnak a sor végére. Ezután, még az újraindítás előtt egy újabb utasítással elkülönítik a Hypercar, LMP2 és GT Am autóinak csoportját, hogy a kategóriák ne keveredjenek egymással. Az új szabályok az IMSA-ra emlékezetnek – amit a Toyota technikai igazgatója, Pascal Vasselon nem üdvözöl.

„Az új biztonsági autós szabály a szemünkben nincs összhangban Le Mans szellemével. Ezt a versenyt éppen az ilyen műviség ellenkezője tette nagyszerűvé. Most viszont ha elrontod a kiállást, hibázol a stratégiában, az nem számít, majd a biztonsági autó helyreállít mindent” – mondta a Motorsport.com-nak Vasselon. „Súlyos elvi dologról beszélünk: ez egy nagy lépés Le Mans amerikanizációja felé, véleményünk szerint pedig nem szabad Le Mans-t amerikanizálni, mert az már nem Le Mans.”

Vasselon a daytonai 24 órást hozta fel: a floridai klasszikusan tendenciává vált, hogy az első 22 órának nincs tétje, a verseny az utolsó két órában dől el. Ez várható Le Mans-ban is – az eddigi megszokott tendencia helyett, hogy aki győzni akart, annak az elejétől fogva oda kellett lépnie.

Letiltották a képernyőről a szexistán viccelődő F1-es kommentátorokat

Az olasz Sky Sports két kommentátora, Matteo Bobbi és Davide Valsecchi – az egykori GP2-es bajnok – egy tréfának szánt, de rosszul elsült párbeszéd miatt került bajba a Spanyol Nagydíj után. A verseny levezetése során a stúdióból bejelentkező Bobbi a háttérben látható nőre mutatott, és „fejlesztési csomag” jelzővel hivatkozott rá. Erre a pályán levő Valsecchi – aki mellett egy női kolléga állt – azzal replikázott, hogy „azt mondták, nem tesztelhetem.” A kolléganőjük, Federica Masolin ekkor azt kérte, kapcsoljanak át az interjúkra.

Később egy nézői hozzászólás érkezett az esetre vonatkozóan, amire Bobbi azzal reagált, a felesége otthon el fogja verni, Valsecchi pedig arról is beszélt, két szemműtéte volt már, mert „gyerekkorom óta rontja a látásom az ilyen.”

A hírek szerint a Sky ideiglenesen felfüggesztette a két kommentátort, a Kanadai Nagydíjon nem lesznek képernyőn. Mindketten bocsánatot kértek a közösségi médiában. „A verseny után ízléstelen viccelődésbe bonyolódtam, illetlen és tisztelettelen szavakat használtam, holott én nem vagyok ilyen. Ezért szeretnék bocsánatot kérni azoktól, akik sértve érzik magukat, a nőktől és a Skytól, őszintén” – írta Valsecchi.

Stella: Bizonyítanunk kell Norrisnak

Lando Norrist 2025 végéig köti szerződést a McLarenhez, s ha a McLaren nem lesz képes győztes kaliberű autót adni a brit tehetségnek, akkor az egyik legkelendőbb személyisége lesz az átigazolási piacnak a wokingiaknál 2019 óta versenyző brit.

Andrea Stella, a csapatfőnök nyilatkozott a Racernek Norris beléjük vetett bizalmáról: "Lando óriási bizalmat feketett belénk, mikor aláírt egy ennyire hosszútávú szerződést egy olyan időszakban, amikor nem tudtuk neki garantálni a sikert. Szóval ő nagyon erősen hisz és bízik bennünk, nekünk pedig bizonyítanunk kell, hogy jó helyre fektette be a bizalmát."

Le Mans: Dupla Ferrari-vezetés, nyolc tizeden belül a top 8 az első időmérőn

Szerdán az első szabadedzéssel és az első időmérővel megkezdődött a centenáriumát ünneplő Le Mans-i 24 órás autóverseny hivatalos programja. A piros zászlóval többször is megszakított kvalifikáció arról volt hivatott dönteni, hogy mely nyolc egység jut be a legjobb rajthelyekről döntő csütörtöki Hyperpole-ba. A Hypercar kategória szoros küzdelmet hozott, az első nyolc helyezett nyolc tizedmásodpercen belül végzett egymáshoz képest. Az élen a két Ferrari zárt: a leggyorsabb az #50-es Ferrari volt Antonio Fuocóval a volánnál, két tizedet kiosztva a márkatárs #51-es egységnek és Alessandro Pier Guidinak. A WEC-szezon eddigi három futamát behúzó Toyoták a harmadik-negyedik helyet hozták el, majd jött két Porsche – az #5-ös és a csak Le Mans-ban induló #75-ös –, valamint két Cadillac. Kiesett viszont a #6-os Porsche, a több mint két másodperces hátrányban lévő Peugeot-k, a bő három szekundumos lemaradással záró Glickenhausok, a négy és fél másodperccel lassabb Vanwall, valamint a műszaki gondok miatt mért kör nélkül záró Jota Porsche.

A Jota azzal vigasztalódhatott, hogy az LMP2-ben viszont ők voltak a leggyorsabbak – igaz, ott még szorosabb volt a versenyfutás, hiszen Pietro Fittipaldi mindössze két ezreddel (!) előzte a #41-es WRT, de a #63-as Prema és a #48-as Idec Sport is még egy tizeden belül volt. Elhullott viszont néhány nagyágyú is, beleértve a United Autosport két egységét, a #31-es WRT-t és az időmérő elején balesetbe is keveredő Alpine-t. A GTE Amban is kettős Ferrari-vezetéssel zárult a tréning: a legjobb időt a #83-as egység repesztette, míg a harmadik helyet a sokáig szerelt Corvette hozta el. Ami pedig az 56-os garázs projekt keretein belül induló NASCAR-autót illeti: a GT-ket négy másodperccel megelőzve a 38. helyen zárt a Jenson Button, Mike Rockenfeller, Jimmie Johnson trió.

A Le Mans-i program éles része csütörtökön 20 órakor folytatódik a Hyperpole-lal (előtte rendeznek még két edzést), maga a verseny pedig szombaton 16 órakor startol, amelyről a Formula.hu élő percről percre szöveges közvetítés formájában fog tudósítani!

wec-lm24-fuoco-ferrari

fotó: DPPI

 

Hill: Mókás szezon, egylábú Ferrari

Bakuban még a Ferrari, Miamiban és Monacóban az Aston Martin, Barcelonában pedig a Mercedes volt a második erő – kíváncsian figyeli a csata további alakulását az 1996-os világbajnok, Damon Hill is.

„Mókás ez a szezon bizonyos tekintetben, mert a csapatok formája nagyon eltérő egyik pályáról a másikra. Leszámítva persze a Red Bullt, akik minden pályán jól mennek” – fejtegette a Sky Sports adásában Hill. „Barcelona után sem mondhatjuk azt, hogy mostantól ez a papírforma a szezon hátralevő részére. Kanada is eltérő pálya lesz, akárcsak Silverstone. Változások lesznek a mezőnyben.”

Az állandóan változó erőviszonyok mellett egy dolog nem változik: a Ferrarival mindig történik valami. „Mit lehetne elmondani a Ferrariról? Ha az egyik versenyző jól megy, akkor a másik nem. Mintha egy lábon járnának. Úgy néz ki, valamilyen probléma mindig van velük.”

Újabb ex-F1-es debütál a NASCAR-ban

Számos korábbi Formula-1-es versenyző feltűnt a NASCAR Cup Series mezőnyében az elmúlt másfél évben, név szerint Kimi Raikkönen, Jenson Button, Jacques Villeneuve és Danyiil Kvjat. Most ötödikként Kamui Kobayashi csatlakozik hozzájuk: a Japán Nagydíj egykori dobogósa a 23XI Racing – Denny Hamlin és a kosárlabda-legenda Michael Jordan közös csapata – színeiben szerepel Indianapolisban.

Kobayashi Toyotával áll rajthoz, mondhatni, természetesen: a japán nem csupán a márka WEC-csapatának tagja, kétszeres világbajnok és jelenleg összetett második a Hypercar kategóriában, de aktív versenyzőként a gárda csapatfőnöke is.

Ugyanezen a versenyen indul a Rick Ware Racinggel a három idei fordulón szereplő 2009-es világbajnok Jenson Button – ő és Kobayashi utoljára nem az F1-ben voltak ellenfelek, hanem a WEC-ben és a japán Super GT-ben, ahol 2018-ban indultak együtt.

Egy híján visszatérnek a sérültek a MotoGP Olasz Nagydíján

A hétvégén csaknem egy hónapos szünet után folytatódik a MotoGP 2023-as idénye, a szokatlanul hosszú tavasz végi pihenő pedig jó lehetőséget kínált arra, hogy a sérültek felépüljenek. Egy kivétellel ez mindenkinek sikerült is: egyedül Pol Espargaro nem kísérel meg rajthoz állni Mugellóban. A még az évadnyitó portimaói hétvége péntekjén súlyos sérüléseket szenvedő spanyol ugyan eredetileg indulni akart az Olasz GP-n, de a Gas Gas Tech3 közlése szerint még kezelésre szorul egy ödéma a csigolyája körül, így továbbra is Jonas Folger helyettesíti majd őt.

Rajthoz próbál állni ugyanakkor az idén már kétszer is megsérült Miguel Oliveira – annak ellenére, hogy nemrég még bizonytalan volt a válla állapota. Ugyancsak visszatérhet az RNF Aprilia másik motorosa, a Francia Nagydíjtól végül az előtte végrehajtott arm-pump műtét miatt visszalépő Raul Fernandez: rá és a portugálra is vár még majd a csütörtöki orvosi vizsgálat. Emellett pedig ott lesz a mezőnyben Enea Bastianini is: a ducatis egyszer már megpróbált visszatérni a Portugál Nagydíjon elszenvedett vállsérüléséből, ám Jerezben végül még korainak bizonyult mindez, viszont nemrég épp Mugellóban körözött egy Panigale V4 S-sel, amelynek nyergében jól érezte magát.

bastianini-motogp-ducati

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Piastri a Hungaroringen tesztel a McLarennel

Rövid posztban számolt be róla a McLaren, hogy másfél hónappal az F1-es Magyar Nagydíj előtt a Hungaroringen tesztel egyik versenyzőjük, Oscar Piastri. Mint írják, az újonc ausztrál az MCL35M-et, azaz a 2021-es versenygépet viszi pályára a mogyoródi helyszínen (a szabályok csak minimum kétéves technikával teszik lehetővé a tesztelést a csapatok számára).

Videó: Mick Schumacher újra F1-es autóban

Mint arról beszámoltunk, Mick Schumacher vezetheti a Mercedest a barcelonai Pirelli-gumiteszt második, szerdai napján. A csapat egy rövid videót is feltöltött a jeles alkalomból, ahogy a német először gurul pályára a W14-essel, s így édesapja, a hétszeres világbajnok Michael után bő tíz évvel ismét egy Schumacher vezet egy F1-es Mercedest:

 

Schumacher télen csatlakozott a Mercedeshez teszt- és tartalékpilótaként, s eddig a szimulátorból segítette az istálló munkáját, amely kapcsán Lewis Hamiltonék a hétvégi dupla dobogó után különösen meg is dicsérték őt.

„Nem tudtuk életben tartani őket” – brutális gumikopás kínozza a Haast

Nem először láthattuk azt a trendet kirajzolódni a 2023-as F1-es szezonban, hogy a Haas viszonylag versenyképes a középmezőnyben az időmérőn, a futamon mégis elsüllyednek. Ezt a Spanyol Nagydíjon Nico Hülkenberg prezentálta remekül, aki miután Q3-ba jutott és a hetedik helyről startolhatott, mindössze a 15. pozícióban látta meg a kockás zászlót. Ő és a 17. helyen záró Kevin Magnussen a borzalmas gumikezelést emelte ki fő okként:

„Kemény, nehéz. Sajnos túlságosan jelentős volt a gumikopásunk, emiatt háromkiállásos versenyt kellett teljesítenünk, míg szerintem a riválisaink kétszer álltak ki, mégis hasonló volt a tempónk. Elsőre úgy tűnik, egy körön versenyképesek vagyunk, de a hosszú etapokon vár még ránk házi feladat” – fogalmazott Hülkenberg, míg Magnussen a következőket mondta: „Minden etap elején versenyképesek voltunk, de nagyon gyorsan elkoptak az abroncsaink, ezért háromszor kellett kiállnunk, ami nem volt optimális.”

A csapatvezető Günther Steiner is ugyanezt a problémát emelte ki: „Meglehetősen csalódáskeltő az eredmény, egyszerűen nem tudtuk életben tartani a gumikat. Eggyel többször álltunk ki, mint mindenki más, de ha nem tettünk volna így, akkor is lassabbak lettünk volna és ugyanott végzünk. Vissza kell mennünk a tervezőasztalhoz és megoldást találnunk a gumikopásunkra.”

f1-haas-barcelona-pit

Leclerc volt a gyorsabb és a szorgalmasabb a Pirelli-teszt első napján

Kedden és szerdán kulcsfontosságú gumitesztet tart a Pirelli a múlt hétvégi Spanyol Nagydíj helyszínén, a Circuit de Catalunya pályán, ugyanis ezt követően születhet meg a végső döntés annak kapcsán, hogy 2024-re a terveknek megfelelően betiltsák-e a gumimelegítő paplanokat. A Ferrari és a Mercedes részvételével zajló gyakorláson már az ennek megfelelően fejlesztett prototípus abroncsokat próbálgatják a pilóták. Kedden Charles Leclerc és George Russell ült volán mögé, kettejük közül pedig a ferraris volt a gyorsabb és a szorgosabb is: a monacói 167 kört tett meg a barcelonai pályán, s ez alatt 1:18,197 volt a legjobbja a Pirelli tájékoztatása szerint, míg a mercedeses brit 151 körig és 1:18,400-ig jutott.

A szerdai nap más szempontból is jelentőséggel bír majd, hiszen a Mercedest ekkor már Mick Schumacher fogja vezetni: a német először ülhet be a csapat igazi versenyautójába, amióta leigazolták teszt- és tartalékversenyzőnek.

Ralf Schumacher: Mick határozza meg a Mercedes fejlesztési irányát

A Spanyol Nagydíj után Lewis Hamilton és George Russell is kiemelte: a Mercedes hétvégi teljesítményében a tartalék- és fejlesztőpilótának, Mick Schumachernek is szerves szerepe volt, a pénteki szabadedzések után ugyanis éjszakába nyúlóan tesztelt a csapat brackley-i szimulátorában, és segített megtalálni a szombaton már jól működő beállításokat.

Az F1-es médiában előszeretettel szereplő nagybácsi, Ralf Schumacher azonban ezen is túlmutatott: ő arról beszélt, unokaöccsének jelentős szerepe van a W14 fejlesztési irányának kijelölésében.

„Szimulátorban végzett munkáját Hamilton kimondottan dicsérte Barcelonában. Örülök Micknek. Ő hozza meg a döntéseket a mérnökökkel együtt a szimulátorban az autó fejlesztését és beállítását illetően, ezért Hamiltonnak és Russellnek bíznia kell benne. Ha beválik, akkor fontos részévé válik a csapatnak és így is tekintenek rá. Mick dönti el, milyen irányba menjen el az autó fejlesztése, visszajelzése rendkívül fontos a csapat számára” – mondta Ralf Schumacher a német Skynak.