DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 2. szerda

Perez: Elemeztük, hogy hogyan lehetne javulni...

A levegőben lóg Sergio Perez jövője, akinek alighanem jó pár kérdést meg kell válaszolnia a Magyar Nagydíj hétvégéjén ezzel kapcsolatban.

A hungaroringi hétvége előtt viszont egyelőre a szokásos mondandóját fogalmazta meg:

„Jó volt egy kis időt tölteni a Brit Nagydíj után azzal, hogy eltávolodjak a versenypálya zajától, ami néha különösen fontos tud lenni. A családommal töltöttem az időmet és keményen edzettem, voltam a gyárban is a csapatommal, dolgoztam a szimulátorban, és elemeztük az adatokat arról, hogy hogyan lehetne javítani a formámon. Mindig közösen dolgozunk a megoldásokon, most is ezt csináltuk” – mondta a mexikói.

f1-redbull-perez

„Én nem lennék boldog, ha háromszor nem jutnék a Q3-ba, de nem az én problémám” – Verstappent Perez küszködéséről kérdezték

Monaco és Barcelona után Montrealban sem jutott be a Q3-ba Sergio Perez, és a 12. rajthelyről könnyen lehet, hogy zsinórban harmadszor a dobogóra sem fog felférni. A mexikói rossz sorozatáról kérdezték a pole-pozícióba kvalifikáló Max Verstappent, aki csípős feleletet adott:

„Hát, ha én nem lennék itt, akkor a Red Bull helyzete egészen másképp festene. Én nem lennék boldog, ha zsinórban háromszor nem jutnék a Q3-ba” – idézi a RacingNews365 Verstappen válaszát. A holland aztán hangsúlyozta, nem izgatja csapattársa teljesítménye.

„Egyébként nem törődöm ezzel. Elfoglal a garázs felém eső oldala, hogy minden rendben legyen, erre szentelem a figyelmet.” Miután azt feszegették, a Red Bull dolgozik-e Perez ügyén, így válaszolt: „A csapat biztosan dolgozik rajta, de őket kellene megkérdezni. Már pénteken az foglalt le, hogy az autót jobbá tegyem, nem fogok ezen töprengeni. Ez nem az én problémám.”

Fotó: Red Bull Content Pool

Veszélyesebb lett, mint volt – a futamra átalakítják az 1-es kanyar új gumifalát

A montreali pálya vonalvezetésének sajátossága, hogy a balos első kanyart rögtön egy jobbos visszafordító követi. Ez a kombináció azonban magában hordozza az esélyt, hogy a célegyenesben történt fékhiba után irányíthatatlanná vált versenygép nagy sebességgel oldalról telibe találja egy 2-es kanyarban járó autót. Ennek elkerülése érdekében húztak fel egy új gumifalat az 1-es kanyarral szemben.

Ez azonban egy új problémát generált: az 1-es kanyar elfékezése esetén bonyodalmas visszatérni a pályára. Az edzéseken a versenyzők kétféle megoldáshoz folyamodtak: vagy a gumifal megkerülésével a rendelkezésre álló szűk helyen egy nagyon éles fordulóval csatlakoztak vissza a 2-esbe, vagy U-alakban visszafordultak az 1-es kanyarhoz.

A pilóták nem voltak elragadtatva, Alex Albon szerint a kombináció „veszélyesebb lett, mint volt”. Már pénteken, a versenyzői eligazításon felmerült, hogy eltávolíthatják a gumifalat (Lewis Hamilton az Autosport szerint azzal érvelt, hogy még sosem történt olyan baleset, amit a védőszerkezet kivédeni hivatott).

Végül a gumifal szombatra maradt, vasárnapra azonban módosítanak rajta: az utolsó négy métert eltávolítják. A versenyzőknek ennélfogva kevésbé meredek szögben kell visszafordulniuk a pályára, így kisebb az esélye, hogy a visszatéréskor egy ütközés történik.

„Alkalmazkodni kell a vezetési stílussal” – reagált az F1-esek aggályaira a Pirelli

Heteken belül sor kerül a végső szavazásra annak kapcsán, hogy az eredeti terveknek megfelelően kivezessék a gumimelegítő paplanok használatát a Formula-1-ben a 2024-es idénytől kezdődően. A Pirelli hosszú ideje fejleszti az abroncsokat, amelyek megfelelnek az új kihívásoknak, a múlt héten pedig a Mercedes és a Ferrari részvételével újabb teszten próbálgatták őket. Bár Barcelonában gyorsan üzemi hőfokra tudták melegíteni őket a pilóták, George Russellék jelezték: hűvösebb körülmények között veszélyes lehet a helyzet, amely balesetekhez vezethet, éppen ezért a brit úgy érzi, még nincs versenykész állapotban a termék.

Ezekre az aggályokra reflektált a Pirelli vezető mérnöke, Simone Berra, aki szerint nagyon is versenykészek a 2024-re gumimelegítő paplan használata nélkül tervezett gumik, s igazából csak a versenyzőknek kellene alkalmazkodniuk: „A versenyzőknek gondolniuk kell arra, hogy az, hogy nem fogunk paplanokat használni, más, mint a mostani helyzet” – idézi a szakembert a RaceFans.net portál. „Úgyhogy másképp kell megközelíteniük a kivezető köröket. Természetesen hűvös időben trükkösebb lehet felmelegíteni a gumikat.”

„Szerintem minden azon múlik, hogyan teljesítik a kör első szakaszát, az első szektort. Összességében jóval nagyobb különbséget látunk ott, mint a többi szektorban, a második és harmadik szakasz már hasonló ahhoz, mint amikor használjuk a gumimelegítőt. Úgyhogy az első kanyarokat kell menedzselni és nyilván óvatosnak lenni. Az adatok alapján nem látok konkrét biztonsági kockázatot. Változtatni kell azon, ahogy az első körben vezetsz, ez biztos. Alkalmazkodni kell a vezetési stílussal ahhoz is, hogy ne nyomd túlságosan az első kanyarokban, mert az szemcsésedéshez vezethet, amíg nem melegedtek be a gumik. Úgyhogy tiszteletben tartom a versenyzők véleményét, de szerintem nyilván lesznek különbségek az új és a régi gumik kezelése között.”

f1-pirelli-teszt-ferrari

„Grosjean egy darab szar, be kellene húzni neki egyet” (videó)

Eseménydús napja volt szombaton az IndyCar Road Americán rendezett forduló során Will Powernek. Először Romain Grosjean szorította le őt a fűre, majd Scott Dixon ütközött neki, amely eset után a címvédő kicsit meg is lökdöste a hatszoros bajnokot. Power érthetően frusztrált volt a nap végén adott interjúban: ebben kritizálta a pálya állapotát, valamint Dixon manőverét, zárásként pedig annyit fűzött hozzá: „Grosjean pedig egy darab szar, ha láttátok, mit csinált az edzésen. Be kellene húzni neki egyet” – fogalmazott a pilóta. Videón a Grosjeannal történt incidens és a nyilatkozat:

 

A szabadedzések után egyébként az időmérőt is megrendezték: ezen Colton Herta idei első pole-pozícióját gyűjtötte be, megelőzve Pato O’Wardot és a bajnokságot vezető Alex Palout. A futam itthoni idő szerint vasárnap 19.15-kor startol.

Ha vasárnap, akkor versenynap! Ne maradj le semmiről!

MotoGP, TCR, F1, IndyCar és még sok más a vasárnapi program:

Vasárnap

11:00 Moto3, futam (Aréna4)
11:00 WRX, előfutamok
12:05 TCR World Tour, második futam
12:15 Moto2, futam (Aréna4)
14:00 MotoGP, futam (Aréna4)
16:00 WRX, elődöntők és döntő
19:30 IndyCar, futam (Aréna4)
20:00 Formula-1, futam (M4 Sport)

Hülkenberget piros zászlós incidensért, Sainzékat feltartás miatt rendelték be

Sűrű órái lesznek az F1-es Kanadai Nagydíj időmérője után a felügyelőknek, hiszen egész sor versenyzőt idéztek be magukhoz. A legtöbbeket feltartás miatt: Carlos Sainz Pierre Gaslyt, Lance Stroll Esteban Ocont, Yuki Tsunoda pedig Nico Hülkenberget és Charles Leclerc-t is feltartotta a kvalifikáció során.

Viszont az időmérő meglepetését szolgáltató Hülkenberg maga sem nyugodhat még meg, ugyanis őt is beidézték a stewardok: a németet potenciális piros zászlós kihágás miatt vizsgálhatják. Az FIA dokumentuma szerint a Haas pilótája az előírt minimumidőnél gyorsabban hajthatott a megszakítás után.

Emellett a Williamsnek is felelnie kellhet, ők egy gumiszettet felejtettek el visszaszolgáltatni a szabályokban előírt módon az időmérőt megelőzően.

f1-hulkenberg-haas-montreal

fotó: DPPI

Fordulat: mégis használhatja a Gilles Villeneuve előtt tisztelgő sisakját Leclerc

Mint arról mi is beszámoltunk, Charles Leclerc a montreali pálya névadója, Gilles Villeneuve előtt akart tisztelegni a korábbi legendás F1-es versenyző sisakdizájnjára emlékeztető bukófestéssel. Az első edzésen ezt is használta a monacói pilóta, utána viszont visszaváltott a hagyományos dizájnú sisakjára.

Sajtóhírek szerint – erről számolt be a Canal+, valamint a Sky Sports riportere, Ted Kravitz is – ennek az oka nem más, mint hogy a Villeneuve család, beleértve Gilles fiát, az 1997-es világbajnok Jacques-t nem volt elragadtatva attól, hogy a klasszikus dizájnon megjelentek a Ferrari és a mostani szponzorok matricái. Villeneuve-ék állítólag kifogásolták, hogy a család beleegyezése nélkül készült el a dizájn, és mivel Leclerc-ék jóhiszemű tisztelgésnek szánták csupán a dolgot, inkább úgy döntöttek, a további feszültség elkerülése érdekében a Kanadai Nagydíj további részében nem használják a Gilles-féle festést.

FRISSÍTÉS: Az időmérő előtt aztán jött a fordulat, a Villeneuve család ugyanis mégis engedélyezte Leclerc-nek a sisak használatát. A Gilles képeinek használati jogát kezelő Melanie Villeneuve-öt, aki Jacques testvére, pénteken kereste meg Leclerc, hogy elnézést kérjen, majd a pályára is meghívta a családot a Ferrari. Melanie Villeneuve ekkor mág úgy fogalmazott, hogy szép megemlékezés a monacói sisakja és nincs ellenvetésük, egyedül Jacques jegyzett meg annyit, hogy jobban örültek volna az előzetes konzultációnak, őket is meglepetésként érte az edzésnapon Leclerc bukója. 

f1-leclerc-villeneuve-sisak-montreal

Lökdösődésig fajult a két IndyCar-bajnok ütközése az edzésen – videó

A hétvégén a Road America ad otthont az IndyCar aktuális fordulójának, s már a második edzésen komoly jelenetek játszódtak le. Scott Dixon forgott meg, majd úgy tért vissza a pályára, hogy Romain Grosjeant elengedte, azt viszont már nem észlelte, hogy Will Power is érkezik mögötte, így amikor balra mozdult, egyenesen eltalálta a címvédőt, aminek ütközés lett a vége. A baleset után Power igencsak feszülten kérte számon a hatszoros bajnokot, néhányszor még meg is lökte Dixont, aki utólag elmondta, hogy teljes mértékben az ő hibája volt az ütközés és elnézést kért Powertől. Videókon a jelenet:

Furcsa gond hátráltatta az Alpine-t pénteken

Az első szabadedzésen Pierre Gasly autója állt meg, amiután újra sem tudták indítani a szabadedzést a CCTV-s kamerarendszer hibája miatt. Egy meglehetősen különös probléma lépett fel Gasly autójában, Otmar Szafnauer fedte fel a nem mindennapi elektronikai meghibásodást: "Ahogyan minden hétvégén, most is a tartalék kormányokat használtuk mindkét autóban az első szabadedzésen, ennek oka egyszerű: kipróbáljuk, hogy működnek-e."

"Egy szó mint száz, Pierre kormányában valamilyen elektronikai hiba lépett fel, ami miatt megállt az autó. Amint visszatettük az első számú kormányt, az anomália megszűnt. Meg kell vizsgálnunk a versenyt követően, hogy mi lehetett a baj pontosan. Esteban autójában már egy megszokottabb probláma lépett fel: vízszivárgás miatt kellett félre állnia, de ezt a dolgot már orvosoltuk."

Két versenyző is bírságot kapott pénteken

Az AlphaTauri versenyzője, Yuki Tsunoda és a hazai pálya előnyét élvező Lance Stroll is pénzbüntetést kapott, miután gyorsan hajtottak a bokszutcában. Péntekenként bevett szokás, hogy a pilóták kicentizik a féktávot a bokszbejáratnál, hogy a pit lane-be érkezve éppen ne lépjék át a sebességhatárt, amely olykor nem sikerül. Íg járt most a japán és a kanadai pilóta is, előbbit 100 euróra büntette az FIA, amiért 0,4 km/órával lépte át a sebességhatárt, míg Stroll a megengedett 80 helyett 97,8 km/órával esett be a bokszutcába, amiért 1000 eurós bírságot köteles fizetni.

Videó: ez történt a második szabadedzésen

A megcsonkított első szabadedzést követően 60 helyett 90 percet kaptak a csapatok a második szabadedzésen, ahol volt elfüstölő Haas, szakadó eső és Mercedes-elsőség. A videó a képre kattintva tekinthető meg!

Szöveges összefoglalónkat ide kattintva olvashatjátok el.

Alonso az első edzésről: Ez nagyon ciki volt

A helyi zártláncú kamerarendszer képeinek késése miatt gyakorlatilag elmaradt az első szabadedzés, , s bár a megoldáson sokáig dolgoztak, végül a második gyakorlás idejére sikerült orvosolni a problémát, ahol emiatt 60 helyett 90 percig körözhettek a versenyzők. Alonso így nyilatkozott az esetről a helyszínen, ahol a Formula.hu is jelen van: "Elég kellemetlen volt. Nem volt ideális a csapatok számára sem, ami történt, de főleg nem a rajongók számára, akik korán kilátogattak a pályához, hogy láthassanak minket az első szabadedzésen, aztán alig tudtunk megtenni néhány kört. Úgy fest, hogy valamivel időről időre lábon lőjük magunkat, így ezek a dolgok egy kissé kínosak."


Fotó: Aston Martin AAramco Cognizant F1 Tea

Ezúttal Alonsóról készített dalt a Super Maxszal ismertté vált Pitstop Boys

A Pitstop Boys akkor vált ismertté, amikor az F1-es élmezőnybe még épp csak betörő Max Verstappenről készítettek zenét. Később aztán a holland vb-címét is megünnepelték egy új számmal, majd Lando Norrisról is írtak egyet, pár hónapja pedig a Pole-pozíció című szerzeménnyel rukkoltak elő – most pedig az idén az előretörő Aston Martinnal szárnyaló Fernando Alonso került sorra. Íme, a néhány napja megjelent Vamos Fernando! című dal:

F1-es és IndyCar-időmérő, MotoGP-sprint: ez a szombati menetrend

Délelőtt MotoGP-időmérő, délután sprint, közben TCR a Hungaroringen, este pedig F1-es és IndyCar-időmérő: ez vár ránk szombaton.

Szombat

10:10-10:40 MotoGP, harmadik szabadedzés (Aréna4)

10:50-11:30 MotoGP, időmérő (Aréna4)

10:55-11:30 TCR World Tour, időmérő

11:05 WRX, Super Pole

13:00 WRX, előfutamok

15:00 MotoGP, sprintfutam (Aréna4 online)

17:05 TCR World Tour, első futam

18:30-19:30 Formula-1, harmadik szabadedzés

19:55-21:25 IndyCar, időmérő (vasárnap 17:30 Aréna4)

22:00-23:00 Formula-1, időmérő (M4 Sport)

A teljes hétvégi menetrend a tv-közvetítésekkel együtt itt megtekinthető!

f1_13

fotó: dppi

Még mindig dolgoznak a kamerarendszeren, már vészterven gondolkodik az FIA

Mint arról írtunk, a helyi zártláncú kamerarendszer technikai gondjai miatt gyakorlatilag elmaradt a Formula-1-es Kanadai Nagydíj első szabadedzése, amelyet alig néhány perc után Pierre Gasly leálló Alpine-ja miatt szakítottak félbe eredetileg, de mivel a fentiek miatt a versenyirányításnak nem volt megfelelő kameraképei, nem tudták volna biztonságosan újraindítani a tréninget. A kiesett időt úgy pótolják, hogy a csapatokkal egyetértésben 90 percesre nyújtják és fél órával előrébb hozzák a második edzést Montrealban, amely így magyar idő szerint 22:30-kor kezdődhetne.

A feltételes mód azonban indokolt, az FIA ugyanis nemrég egy rövid kommünikében azt közölte, hogy még egy órával az FP2 tervezett kezdése előtt is dolgoznak a problémák megoldásán: a gond az, hogy jelentős késéssel érkezik be a versenyirányításhoz a CCTV képe. A közleményben azt is hozzátették, hogy eközben az FIA már vészmegoldáson is gondolkozik, hogyan lehetne a tv-kamerákkal megoldani, hogy megfelelő képellátás jusson a versenyirányításhoz is.

f1-red-flag-montreal

Gilles Villeneuve előtt tiszteleg montreali F1-es sisakjával Leclerc

Speciális bukódizájnnal készült a Kanadai Nagydíjra Charles Leclerc, aki a legendás Gilles Villeneuve egykori sisakjára emlékeztető festéssel versenyez a hétvégén. Villeneuve 1978-ban éppen ezen a pályán aratta első diadalát, 1982-es halála után pedig az ő nevét vette fel a közkedvelt helyszín. Leclerc nemrég vezette is a kanadai pilóta egykori Ferrariját, most ezzel adózik Villeneuve emléke előtt a monacói:

Bezzecchi-vezetés és óriási Marquez–Zarco baleset pénteken a Sachsenringen

Pénteken két edzéssel vette kezdetét a MotoGP Német Nagydíjának programja a Sachsenringen. A délelőtti, kisebb esővel is tarkított gyakorláson Johann Zarco volt a leggyorsabb a pálya királyának számító Marc Marquez és az esést is begyűjtő, a mugellói kerékpárbalesete során összeszedett lábtörésével együtt versenyző Aleix Espargaro előtt. Bukott a két yamahás is: Franco Morbidelli és Fabio Quartararo egyaránt a tréning utolsó szakaszában dobta el a motort.

Fyv_y6wWYAYcM_Y

A délutáni egyórás edzést kétszer is piros zászlóval kellett félbeszakítani: előbb Takaaki Nakagami csúszott el a Vízesésben és törte rommá az LCR Hondát, majd az utolsó percekben Marc Marquez bukott az 1-es kanyarban és sodorta el magával a bokszból éppen kiérkező Zarcót, akinek kis túlzással ketté is tört a Pramac Ducatija az ütközéstől – szerencsére legalább a versenyzőknek nem esett baja. A legjobb köridőt végül Marco Bezzecchi motorozta 1:20,271-gyel, ezzel négy századdal megelőzte Jorge Martint és újabb néggyel Aleix Espargarót. A vb-éllovas Francesco Bagnaia a negyedik lett, majd jött a KTM-es Jack Miller és a yamahás Quartararo, míg a top 10-be és ezzel a Q2-be Luca Marini, Enea Bastianini, Alex Marquez és a baleset ellenére Zarco fért még be. Kiszorult viszont onnan és így a Q1-re kényszerül többek között Brad Binder és Marc Marquez is (utóbbi nem is javított a délelőtti idején). Bukott amúgy a második edzésen még Miguel Oliveira, Maverick Vinales (egyikük sem került a tízbe), valamint a legvégén az ifjabb Marquez is.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Videó: káosz a tavalyi időmérőn, Alonso a második

Igazán emlékezetesen alakult a tavalyi Kanadai Nagydíj időmérő edzése, amely szakadó esőben kezdődött, a Q3-ban pedig a merészebbek még a slickeket is kipróbálták - sikertelenül. Fernando Alonso brillírozott, Sergio Perez pedig hibázott a zord körülmények között. A képre kattintva megtekinthető a tavalyi időmérő összefoglalója!

Mérföldkő: 100. győzelmére készül a Red Bull

Miközben Max Verstappen esetleges 41. sikerével utolérheti Ayrton Sennát, a Red Bull Racing csapata centenáriumához érkezett. Az istálló 100. F1-es futamgyőzelmére készül. Mindössze öt pilóta osztozik az eddigi 99 győzelmen, név és szám szerint Max Verstappen 40 alkalommal látta meg elsőként a kockás zászlót, Sebastian Vettel 38-szor, Mark Webber 9 versenyt nyert meg, Daniel Ricciardo 7 alkalommal pezsgőzhetett a dobogó legtetején, míg Sergio Perez 5-ször tudott győzni idáig az energiaitalosok színeiben. Mit gondoltok, meglesz a 100. a Red Bullnak ezen a hétvégén?

Nem csak Michelisznek szurkolhatunk a hétvégén a Hungaroringen

Szombaton és vasárnap az International GT Open magyarországi fordulóját rendezik a Hungaroringen, s bár pont a fő kategóriában nem lesz hazai induló, a többi sorozat esetén lesz kinek szurkolniuk a kilátogató nézőknek. Egyfelől a TCR World Tour és TCR Europe közös futamain ott lesz természetesen a Világsorozat összetett pontversenyt vezető Michelisz Norbert, de a mezőnyben láthatjuk a TCR Európa-kupában szereplő Losonczy Leventét is, aki ugyancsak Hyundaijal indul egy olasz csapat színeiben. Az Euroformula Open rajtrácsán ott lesz Berta Benjámin, míg a Formula Regional by Alpine széria igen népes mezőnyében Révész Levente képviseli majd a magyar színeket. Végül pedig a Renault Clio Cup Series indulói között láthatjuk Tim Gábort, aki a szurkolói segítségével egy közösségi-finanszírozási projekt keretében teremtette elő a hazai verseny anyagi hátterét.

A hungaroringi hétvége teljes programja további információkkal itt böngészhető.

michelisz