DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 3. csütörtök

Videó: Hatalmas baleset a Eurocup-3 zandvoorti hétvégéjén

Óriási balesetet szenvedett a mindössze 19 éves dél-koreai Michael Shin a Eurocup-3 szériájának zandvoorti versenyhétvégéjén.

Shin a szombati első versenyen bukott, a fiatal versenyző azonban szerencsére teljesen jól van, épségben megúszta a félelmetes balesetet.

„Az orvosi csapat nagyszerű munkát végzett, ahogy kiszabadítottak az autóból. Megerősíthetem, hogy teljesen jól vagyok” – nyilatkozta Shin.

A baleset a lenti videóban látható, 0:04-től.

 

Faenzában ragadt, kalandos úton ért haza De Vries

A Formula-1 bejelentése után, miszerint törölték az imolai futamot, elárasztották a közösségi médiát a pilóták együttérző posztjai a katasztrófa sújtotta területen élőkkel. Az AlphaTauri versenyzői azonban speciális helyzetben vannak, hiszen a csapat központja pont ebben a térségben fekszik. Yuki Tsunoda beszámolójáról már írtunk, éjszaka viszont a csapattárs Nyck de Vries is közzétett egy bejegyzést arról, mit élt át a napokban és hogyan jutott haza:

„Kedd este 11:30, úton Faenzába, mielőtt egy marketinges napon vettem volna részt az AlphaTauri gyárában szerdán. Intenzíven esett az eső, Faenzát már akkor elárasztotta a víz, én pedig képtelen voltam eljutni a szállodámba. Az autópályára való visszatérés sem volt opció. Ott ragadtam egy kis faluban egyetlen teljesen foglalt szállodával. Szerencsére a McLaren már korábban ott ragadt, s az első emelős szerelőjük, Frazer kedves volt és felajánlotta a szobáját.”

„Másnap reggel a szálloda előcsarnokát vészmenedékhellyé alakították át azok számára, akiknek éjszaka el kellett hagyniuk az otthonukat. Az F1 bejelentése után egyetlen módot láttam a hazatérésre: átautózva Firenzén. Egy kalandos út után a hegyeken keresztül, köszönhetően a különböző falvakban élő helyiek és a hatóságok segítségének, végül biztonságban hazaértem. Köszönet mindenkinek, aki kedves volt és segített nekem. Együttérzek azokkal, akik érintettek ebben a tragédiában. Rövidesen újra Faenzában leszek, hogy találkozzak a csapatommal és a régióban élőkkel! Forza” – írta De Vries az Instagramon.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Nyck De Vries (@nyckdevries) által megosztott bejegyzés

„Emilia-Romagna a hazánk, szívszaggató látni az eseményeket” – üzent a Ferrari

Szerda délután jelentették be, hogy a heves esőzések és az áradások miatt lefújták a hétvégi Emilia-romagnai Nagydíjat Imolában. A versenyzők és a csapatok egyaránt egyetértésüket fejezték ki a döntés kapcsán, egyúttal együttérzésüket fejezték ki az érintett területek lakossága számára. Két istálló viszont speciális helyzetben van, hiszen az AlphaTauri faenzai gyára és a Ferrari maranellói központja is Emilia-Romagnában található. Előbbi alakulat a fentiek mellett jelezte, hogy a gyárát egyelőre nem érintik az események, később pedig a Ferrari is közleményt adott ki:

„Teljes mértékben támogatjuk a Formula-1 és az FIA döntését az imolai nagydíj törléséről. Bár ez a hazai versenyünk és ezáltal még fontosabb számunkra, a fő prioritást most az érintett területeken élők és dolgozók biztonságának kell jelentenie” – írta a Scuderia. A csapatfőnök Frederic Vasseur külön is megszólalt: „A Scuderia Ferrari összes dolgozója nevében szeretném kifejezni a legmélyebb együttérzésünket azok irányába, akiket érintett ez a borzalmas tragédia. Emilia-Romagna a hazánk, és szívszaggató látni, min mennek keresztül jelenleg az emberek.”

f1-vasseur-ferrari-2023

fotó: DPPI

A Rossi-népünnepély is elmarad az olasz időjárás miatt

Az Emilia-romagnai Nagydíj törlését eredményező szélsőséges esőzés miatt egy másik, motorsporthoz kapcsolódó eseményt is lefújtak. A kilencszeres MotoGP-világbajnok Valentino Rossi pénteken kapta volna meg szülővárosa, Tavullia kulcsait egy ceremónia keretében.

Marche tartományt nem érinti olyan katasztrófahelyzet, mint a szomszédos Emilia-Romagnát, de az esemény elhalasztásával Tavullia szolidaritást vállal a bajba jutottakkal és a mentést végzőkkel. Az eseményt új időpontra halasztják.

 

Sár és otthontalanok az utcákon: Káosz a városban, ahol Tsunoda él

Faenza az AlphaTauri székhelye, ahol Yuki Tsunoda is lakik, mióta a csapat gyárához közel költözött. Bár az istálló főhadiszállása megúszta az árvizet, a város utcái lesújtó képet mutatnak. Tsunoda a közösségi médiában posztolt a helyzetről, arra kérve követőit, adakozzanak a katasztrófában érintetteknek.

„Egy szörnyű éjszaka után a város feldúlva: por, sár és a benzin szaga mindenütt. Jelenleg az emberek azért küzdenek, hogy élelmiszert találjanak és elsősorban olyan helyet, ahol megszállhatnak, mivel sokakat kitelepítettek az otthonukból. Kérlek titeket, bármi, amivel segíteni tudtuk, meg van becsülve” – posztolta a japán F1-es.

Lehet esélye Schumachernek a Williamsnél, tényleg kirúghatják De Vriest?

Pitwall című hírösszefoglaló műsorunk legutóbbi adásában szóba került Nyck de Vries és Logan Sargeant helyzete is, illetve azok a pletykák, melyek szerint Daniel Ricciardo és Mick Schumacher válthatja őket a folytatásban. Az erről folyó beszélgetésünk az alábbi videó első részében megtekinthető:

Videó: Drónfelvételen a víz alá került imolai paddock

Az elmúlt időszak heves esőzései és áradásai miatt szerdán törölték a hétvégi Formula-1-es Emilia-romagnai Nagydíjat. A Santerno folyó áradása miatt az imolai pálya egyes részei, így többek között a betétszériák paddockja is víz alá került – erről készült a Local Team alábbi felvétele, amelyen az látszik, hogy többek között a Pirelli kamionja is a vízben állnak:

Ez történt tavaly Imolában

2021 után 2022-ben is eső zavarta meg az Emilia-Romagna-i Nagydíjat. A tavalyi verseny összefoglalóját a képre kattintva tekinthetitek meg!

Videó: így tesztelte a Balaton Park Circuitet Giancarlo Fisichella

A korábbi F1-es futamgyőztes egy Ferrarival ment körbe a vadonatúj balatoni versenypályán.

Nem érintik az AlphaTauri F1-es gyárát az áradások

Mint arról beszámoltunk, napok óta komoly problémákat okoznak az emilia-romagnai régióban a heves esőzések és az emiatti áradások, amely ahhoz vezetett, hogy szerda kora délután végül le is fújták a hétvégi imolai futamot. Az F1-es csapatok közül az AlphaTauri központja ezen a területen, Faenzában található, de a csapat rövid közleménye szerint a gyárukat nem érinti az áradás – egyúttal együttérzésüket fejezték ki a természeti katasztrófa által sújtottak számára:

„A Scuderia AlphaTauri rendkívül aggódik az elmúlt órák történései miatt, amelyek Faenzát és az egész emilia-romagnai régiót érintik, ahol az áradás és a heves esőzések jelentős károkat okoznak. A csapat gyára jelenleg nem érintett, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy biztosítsuk a dolgozóink és a családjaik biztonságát. Együttérzésünket fejezzük ki azok felé, akiket érintenek az események, és továbbra is figyeljük a helyzetet, hogy lássuk, mit tehetünk a megsegítésük érdekében, miközben várjuk a fejleményeket.”

f1-alphatauri

Törlik az imolai F1-es hétvégét?

Az olasz közlekedési miniszter a nap folyamán azzal a kéréssel fordult az illetékesek felé, hogy a jelenlegi körülmények között halasszák el vagy töröljék az imolai F1-es hétvégét. A Formula.hu helyszíni forrásai szerint a döntéshozók hajlanak is arra, hogy ilyen döntést hozzanak, így nagy a valószínűsége annak, hogy az Emilia-romagnai Nagydíj elmarad. Az erről szóló bejelentés rövid időn belül érkezhet. 

imola23

Videó: Öt nagyszerű csata Imolából

A gyűjtésből természetesen nem maradhatott ki Alonso és Schumacher 2005-ös párharca, de modern klasszikusok is helyet kaptak a videóban, melyet az alábbi képre kattintva tekinthettek meg.

Kora délután döntenek a továbbiakról Imolában

A Formula.hu forrásai szerint 13 órakor a helyszínen meetinget tartanak Imolában, ahol a helyi hatóságok iránymutatásait követve hoznak majd döntést a hétvége további részével kapcsolatban. A paddockban emelkedik a vízszint, sok helyen már bokáig ér. Bár minden érintett reménykedik abban, hogy megtartható a hétvége, a délutáni meeting nagyon fontos lesz.

Az események és a kialakult helyzet összegzése ezen a linken olvasható!

f1_12

fotó: https://twitter.com/SerenaRF1 

A leghosszabb nevű nagydíjhétvége következik

Az F1 Charts Instagramja hiánypótló statisztikát készített a hardcore F1-rajongóknak, ugyanis az Emilia-Romagna-i Nagydíj hivatalos megnevezése okán - melyet mi meg sem kísérelnénk leírni - aktuálissá vált, hogy melyik a leghosszabb nevű F1-es nagydíj ebben a naptári évben. Mondani sem kell, hogy a soron következő imolai futam hivatalos angol megnevezése viszi a pálmát 80(!) karakterrel, a legrövidebb névvel pedig a Monacói Nagydíj rendelkezik. A Magyar Nagydíj is az élmezőnyben helyezkedik el.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

F1_charts (@f1_charts) által megosztott bejegyzés

 

Fittipaldi: Hamilton biztosan jól érezné magát a WEC-ben

Bár a nyilatkozatai alapján egyértelműnek tűnik a hosszabbítás, egyelőre Lewis Hamilton még mindig nem írta alá új szerződését a Mercedes istállójával. A hétszeres világbajnok jelenlegi kontraktusa idén jár le, így többekben felmerült, mihez kezd majd a jövőben, ha esetleg mégis elhagyná a Formula-1-et. Pietro Fittipaldi szerint az Endurance-világbajnokság lehetne a következő állomás a brit versenyző számára. A Haas tartalékosa bővebben is kifejtette ezt. „Ha Lewis egy nap kilépne az F1-ből, akkor a WEC-ben versenyezne, ahogy Alonso is tette néhány évvel ezelőtt, biztosan élvezné. Szerintem illene oda. Ha versenyző vagy és élvezed a versenyzést, az endurance világa fantasztikus. Persze néhány srác ennyi F1-es év, a sok utazás és minden más után talán már nem akar versenyezni, egyszerűen abbahagyják, szóval ez egyéni dolog” – mondta el a GPBlognak.

Mi a helyzet most Imolában?

Az elmúlt egy-két nap során felröppentek a hírek, hogy veszélybe kerülhet a hétvégi imolai F1-es futam, mert vörös jelzés van érvényben az időjárási viszonyok miatt. Az elmúlt hetek esőzései miatt kialakult áradások és földcsuszamlások miatt különösen óvatosan kezelik a helyzetet, kedden például (ahogy arról beszámoltunk) kiürítették az F1-es paddockot is.

A Formula.hu információi szerint a helyszínen az illetékesek folyamatosan egyeztetnek a helyzetről és a következő napokról, az olasz meteorológiával együtt értékelik a szituációt és annak várható fejleményeit.

Jelen állás szerint abban reménykednek, hogy az F1-es hétvége biztonsággal lebonyolítható, a helyzetet viszont percről percre értékelik, és annak megfelelő döntést hoznak majd.

f1-imola_1

fotó: dppi

Damon Hill szerint a Ferrarinak vissza kellene hívnia Binottót

Nem ért egyet a maranellóiak döntésével az F1 1996-os világbajnoka. Damon Hill úgy véli, mindenkinek az lett volna a legjobb, ha nem küldik el az előző csapatfőnököt, Mattia Binottót, hanem más pozícióba helyezték volna át a szakembert. A korábbi pilóta szerint Binotto és Vasseur megfértek volna egymás mellett a csapatnál. „Nem ez volt neki a megfelelő szerep” – mondta Binottóról az F1 Nation podcastben. „Ő technikai szakember, és szerintem nagyon fontos a csapat számára. Hatalmas tehetség, így visszahoznám őt. Azt mondanám, vezesse a dolgok technikai részét, mert nyilvánvalóan okos ember, persze nem tudom, ez politikailag lehetséges-e” – fejtette ki Hill, aki tovább részletezte a dolgokat.

„Van egy másik aspektusa is a csapatfőnöki szerepnek, amiben néhányan nagyon jók. Sok minden a pénzről, a stratégiáról vagy a marketingről való vitatkozásról szól az F1-ben. Lehet, hogy nem ez az elsődleges fókusza, lehet, hogy nem ez az, amit szeret, de meglepett, hogy a Ferrari nem tudta Binottót beilleszteni Vasseur mellé, mert szerintem Fred Vasseur az a fajta fickó, aki igazán ért a versenyzéshez” – tette hozzá.

Ezért nem fejleszt komolyabban a Williams

Bár Imolában több csapatnál is átfogóbb módosításokara lehet számítani, a Williams nem készül nagyobb újításokkal, mégpedig a várhatóan rossz időjárásra hivatkozva. A hétvégi Emilia-Romagna-i Nagydíjnak otthont adó Imolában és környékén ugyanis jelentős problémákat okoz a folyamatos esőzés, ráadásul a hétvégére is csapadékos időt jósolnak a meteorológusok. „Úgy döntöttünk, hogy nem hozunk jelentős újdonságokat erre a versenyre. Amellett, hogy ezen a hétvégén kevesebb szett száraz gumiabroncsot használunk, kipróbálhatjuk a Pirelli új vizes pályára való abroncsait, amelyeket a melegítő paplanok nélkül fogjuk használni. Az időjárás-előrejelzéseket figyelembe véve ez nagyon is aktuálissá válhat ezen a hétvégén” – idézte a csapat sajtóközleménye a járműteljesítményért felelős vezető, Dave Robson szavait.

Áradás miatt kiürítették az imolai pályát kedd délután

Rosszabbodik az időjárási helyzet Imolában. A térségre vörös riasztást adtak ki áradások veszélye miatt, melynek eredményeként kedd délután arra kérték a már pályán levő Formula-1-es személyzetet, hogy elővigyázatosságból 30 percen belül távozzanak. Az aszfaltcsík mellett található Santerno duzzadt meg – ezen a szakaszán a folyó alapesetben csak néhány méter széles, de az esőzések hatására megáradt, friss videókon látszik, hogy a pálya szélét jelentő falat elérte, sőt valahol már a pálya területén belül is áll a víz. Aggasztó, hogy a következő 24 órában további folyamatos esőzést mutat az előrejelzés.

Másfél év várakozás után megkapta személyre szabott százmilliós McLarenjét Lando Norris

Új autóval gyarapodott Lando Norris garázsa: a hatszoros dobogós helyezett a wokingi McLaren-főhadiszálláson vette át a McLaren 765LT-t, melyet saját igényei szerint, személyre szabva gyártottak. Norris a 765 lóerős, 330 km/h csúcssebességű sportkocsi karbon karosszériáját szénkék színben rendelte meg, a sisakja színére emlékeztető neonsárga részletekkel. Több helyen négy csíkból álló motívum tűnik fel – ezek 4-es rajtszámára utalnak.

Ebből a típusból 765 példány készül, 280 ezer font (közel 120 millió forint) alapárral – és ebbe az egyedi extrák még nem számítanak bele. Más tulajdonoshoz hasonlóan Norrisnak is várnia kellett, míg legyártották a neki szánt példányt: 18 hónap telt el a megrendelés és a leszállítás között.

Malajzia: Csak idő kérdése az F1-es visszatérés

A sepangi pálya 1999 és 2017 között adott otthont Formula-1-es versenyeknek, ám az említett év után kikerült a versenynaptárból, elsősorban a megnövekedett jogdíjnak és a visszaeső nézőszámnak köszönhetően. Nemrég a maláj ifjúsági és sportminiszter beszélt arról, hogy továbbra is túl drága az F1, így aligha tér vissza a közeljövőben a száguldó cirkusz, most azonban a helyi motorsportszövetség vezetője, Tan Sri Mokhzani Mahathir úgy fogalmazott, hogy nyitottak lennék a nagydíjrendezésre – a kérdés természetesen a pénz:

„Ami a házigazda szerepet illeti, az nem jelent problémát. Inkább az a kérdés, hogy ki fizetné ki a rendezést, és megengedhetjük-e magunknak. Ötletem sincs, mennyibe kerülhet most a rendezési jogdíj, de egyértelműen magasabb, mint amikor 2017-ben befejeztük” – idézi őt a New Strait Times. Az elnök arra is rámutatott, hogy az F1-es pilóták is kedvelik a helyszínt: „Maguktól a versenyzőktől hallunk olyan megjegyzéseket, hogy Sepang az egyik legnagyobb kihívást jelentő pálya, és szeretnék újra a naptárban látni. Mindig jó kapcsolatunk volt a szervezőkkel, 1996 óta ismerjük őket, mióta elkezdtük az egyeztetéseket a versenyrendezésről. Szóval csak idő kérdése.”

f1-sepang-2017_1

fotó: DPPI