Ahogy az várható volt, Bugac homokos terepe nem könnyítette meg a versenyzők dolgát, az autókba bezúduló homok a sisak alá is beszűrődött. Míg a versenymentes pénteki napon remek időben zajlottak az előkészületek, szombaton a harmadik szakaszra megérkezett az eső, ami így sáros és csúszós tereppé változtatta a pályát, új kihívást állítva az indulók elé.
A Desert Express 300-on egy nap alatt három szelektív szakaszon és több mint 300 kilométeren száguldott végig a mezőny, az újfajta versenyformátum pedig sikeresen vizsgázott a versenyzők körében is.
A lengyel versenyzőket nem lehetett utolérni, az első helyet a T1+-os Forddal érkező Wiatr Mariusz és Laskiewic Lukasz szerezték meg, akik szombaton végig az élen autóztak.
„Elégedettek vagyunk a versenyünkkel, a pálya is élvezetes, egész gyors volt, nagyon boldogok vagyunk, mivel a győzelmet úgy sikerült megszereznünk, hogy semmi jelentős technikai problémánk nem volt. Tervezzük, hogy több magyar versenyre is eljövünk.” - nyilatkozta a pilóta.
Másodikként Gasiorowski Grzegorz és Szalega Kasia értek célba, akik Polarios honfitársukkal álltak egész nap szoros csatában.
„Reggel az első gyors nagyon jól sikerült és az idő is tökéletes volt, a végén már sokkal nagyobb kihívást jelentett végig menni a pályán az eső és a mély nyomok miatt. Nagyon örülünk a győzelemnek, reményeink szerint pedig a teljes magyar bajnokságot végig fogjuk csinálni, úgyhogy még ötször láthattok majd minket.” – mondta Szalega Kasia.
A harmadik helyet így Nasilowski Marcin és Giemza Maciej szerezték meg, 40 másodperccel elmaradva a dobogó második fokától.
A T3-as mezőnyben Mészáros Lőrinc és Horn Albert aratott győzelmet, akik kifejezetten szeretik a bugaci terepviszonyokat és az OT3-assal 1 perces előnyt tudtak kiautózni.
„Nagyon tetszett ez az új lebonyolítás, mivel nem húzódott el a hétvége, igaz el lehetett fáradni benne rendesen, de ez egy jófajta pörgés eredménye. Az itiner is remek volt, a pálya is feküdt nekünk, az új fajta gps-t viszont még meg kell szoknunk. Jó munkát végeztünk, végig ritmusba voltunk és így egy jó eredménnyel zártuk az első versenyt.” – nyilatkozta a navigátor.
SSV kategóriában egészen a célvonalig zajlott a csata, végül Liszi Norberték mindössze 1.6 másodperccel, de jobb időt futottak összesítésben Molnár Balázséknál, így behúzták a csoportgyőzelmet.
„Tökéletesen kijött a végén a ritmus, nagyon élveztem a rossz körülményeket, hogy esik az eső, nem látsz és a fordított irányú pálya ritmusa is tetszett nekünk. Az SS2-öt jobban élveztem még jó időben, de a lényeg az, hogy menjünk és nem az, hogy milyen körülmények között.” – nyilatkozta Liszi Norbert.
„Télen belekerült az autóba a szűkítő, ami kötelező az SSV kategóriában, illetve egy teljesen új motorvezérlőt és váltó vezérlőt is beszereltünk, így múlt hét péntekre készült el az autó. Nagyon nem volt már időnk tesztelni, így volt néhány problémánk, mint hogy néha kicsit összeakadt a váltó és hogy a kisívű fordulókban egyszerűen nem fordult rendesen a Can-Am. Nagyon tetszett nekünk a verseny, az új felépítésnek köszönhetően egy nagyon pörgős versenyt tudunk menni.” – mondta Molnár Balázs.
Az egyik legkedveltebb, T4Natos csoportban a két lengyel versenyző után Garamvölgyi Zoltán és Takács Antal állhatott a dobogó harmadik fokára. Az eső miatt a páros sisakjába egy teljes szakaszon át folyamatosan sár folyt be, amit 15 méterenként törölközővel kellett törölgetniük, egészen addig, amíg a szervizbe visszatérve sikerült megfelelően beállítaniuk a plexiket.
„Pont úgy alakult a verseny, ahogy arra számítottam. Egy jó szezonnyitót akartam összehozni és ez szerintem sikerült is. Egy igen intenzív nap van mögöttünk, világosban célba tudtunk érni, a szerviz csapat pedig lassan indul is haza. Nem mondom, hogy nem tudnék most még egy gyorsot menni, mert ezt az utolsó 3. gyorsot nagyon élveztem. Antival is nagyon jól tudtunk összedolgozni, a szerelő srácok pedig patikára összerakták az autót. A taktikánk az volt, hogy az elején kényelmesebb tempót megyünk, és majd, ha lesz értelme akkor meghajtjuk jól a végét.” – mesélte Garamvölgyi Zoltán.
A sebesség korlátozott UP kategóriában Tóth Tomas és Kiss Emil szerezte meg a győzelmet, TH-ban pedig Piotr Brakowiecki és Tomasz Chmielewski lett az első.
A következő tereprallye versenyig pedig mindössze 1 hónapot kell várnunk, hiszen április 25-26-án már rajtol is a Riverside Baja, Pápocon! A tereprallye bajnokság második fordulója szintén az újfajta, bevált menetrend szerint zajlik majd, amelyre a nevezés hamarosan megnyílik.