DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
Gyorsasági (Gy)

Tassi Attila remek szezonkezdése

Az autós gyorsasági ob hungaroringi nyitóhétvégéjén az RCM Kupa mezőnye produkálta az egyik legizgalmasabb és legélvezetesebb futamot, melyben egy 14 éves ifjú tehetség, Tassi Attila is főszerepet vállalt.

Tassi Attila napjaink egyik legtehetségesebb fiatal magyar autóversenyzője, aki 2013-ban a Suzuki Kupában elért második, míg tavaly az RCM Kupában megszerzett harmadik helyével tette le névjegyét az autós gyorsasági szakágban. Az előző idényben két futamgyőzelmet is szerzett, és az év végi összesítésben csak két, nála jóval rutinosabb, korábbi magyar bajnok pilóta, Tim Gábor és Hatvani Bálint tudott előtte végezni. A 15. életévét június 14-én betöltő versenyző idén második teljes szezonját futja az RCM Kupa mezőnyében, és a hungaroringi évkezdés kifejezetten jó eredményt hozott számára.



Hogyan készültél télen az új szezonra?

A téli szünetben nagyon sokat szimulátoroztam, emellett a csapattal sokat teszteltünk is, mert szerencsére volt rá lehetőségünk, előbb a Slovakiaringen, majd most, a versenyhétvége előtt a Hungaroringen. A fizikális-mentális tréningekre is nagy hangsúlyt fektettem a télen, heti egy vagy két alkalommal jártam, járok rendszeresen edzésekre Matics Zsolthoz a Fit4Race-be.

És az iskola? Hányadik osztályba jársz most?

Jelenleg nulladik osztályos vagyok egy két tannyelvű gimnáziumban, ahol a nulladik évben csak angolt tanulok. A nyáron hat hetet Angliában töltöttem, ezt is kifejezetten a nyelvtanulás miatt, mert ez a versenyzői pályafutásom szempontjából is fontos.

Ahogy a pályán elért jó eredmények is… Hogyan sikerült az idei első versenyhétvégéd?

Összességében nagyon jó hétvégét zártunk a Hungaroringen. Pénteken a szabadedzést megnyertem, de az időmérőn sajnos pont a gyors körömben hibáztam, és megpördültem. Végül az 5. rajthelyről kezdhettem meg az első futamot, innen sikerült felküzdenem magam a 3. helyre. Vasárnap a fordított rajtrács miatt a 6. helyről indultam, de az első körben már a 2. helyen haladtam, sőt, a harmadik körben Benyó Mátét is megelőztem, így átvettem a vezetést. Onnantól azon voltam, hogy szakadjak el minél jobban a többiektől. Ez sikerült is, csak közben picit elmelegítettem a gumikat, így a végén Nagy Dani és Tim Gabi is beért, akikkel nagyon fair csatát vívtunk. Nekik az utolsó körben volt egymással egy kis konfliktusuk, amit ki tudtam használni, így bejöttem másodiknak. Örülök, hogy mindkét futamon sikerült dobogóra állnom.

Hogy érzed, tudsz még javítani ezen a második helyen?

Igen, úgy érzem, mindenünk megvan hozzá. A csapat jó, az autó jó, a tempónk jó, már csak a pályaismeret kell, de szerintem ezzel sem lesz gond.

Az RCM Kupán kívül milyen terveid vannak még az idei évre?

Amint betöltöm a 15 évet, elkezdek járni 24 órás versenyekre. Elsőként Barcelonában fogok rajthoz állni egy ilyen hosszútávú versenyen, egy SEAT-tal.

És mik a célok a jövő év vonatkozásában? 

Leginkább az ETCC-ben és a WTCC-ben gondolkozunk, de ahhoz, hogy ott lehetőséget kapjunk, még kellene néhány jó eredményt villantani, úgyhogy ezen dolgozunk.  

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: