DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. március 26. szerda
F1

„Nincs meg a tempónk, itt kellett volna pontot szereznünk” – Leclerc

Nem csak a csapat rossz stratégiai húzása, de a saját hibája is hátráltatta a bőséges pontszerzésben a monacóit: Leclerc szerint a McLarenek és Verstappen jóval előttük járnak tempóban.

Nyolcadikként szelte át a célvonalat a káoszos Ausztrál Nagydíjon Charles Leclerc, míg csapattársa, Lewis Hamilton a tizedik pozíciót szerezte meg. Bár a hetedik helyről rajtolva az ötödik pozícióba felküzdötte magát a monacói, amikor száraz keverékeken próbált túlélni az eső második hullámában, megpörgött, és csak ezt követően érkezett ismét az átmeneti abroncsokért – számos pozíciót bukva.



Az utolsó zöld zászlós felvonásban szép előzést mutatott be hétszeres bajnok csapattársa ellen, és Pierre Gasly botlását kihasználva még egy helyezést előrébb lépett, mégis csalódottan nyilatkozott a Formula.hu helyszíni jelenlétében Leclerc:

„Kihagyott lehetőség volt a mai, főleg a változékony körülmények miatt: ha nincs meg a tempó, az ilyen versenyeket lehet kihasználni a pontszerzésre. Ez ma részünkről nem valósult meg: nem voltunk elég gyorsak a futam elején, amikor pedig kiemelten fontos volt a jó döntés meghozatala, nem sikerült.”

„Főleg azonban magamat hibáztatom, hiszen a 11-es kanyarban négy-öt pozíciót elvesztettem – ha ez nem történik meg, ez a néhány elbukott helyezés a végén a harmadik-negyedik hely környéket jelenthette volna” – fogalmazott Leclerc. „A mai nap alapján nem lettünk okosabbak az autóval kapcsolatban, mint tegnap. Az esős körülményekből nagyon nehéz bármilyen tanulságot levonni.”

„A McLarenekhez és Maxhez képest gyenge a tempónk, szenvedtünk a pályán. A Mercedesekkel hasonló volt a teljesítményünk, de a másik két csapat sokkal gyorsabb. Van min dolgoznunk, az esőzés miatt nem látom pontosan a hátrányunk okát – de ez pár éve jellemző az autónkra.”

Egy vicces rádiózás is belefért a közvetítésbe a monacói és a versenymérnöke között: Leclerc a pilótafülkébe befolyó vizet észlelt, melyet jelzett a csapatrádión – amire röviden annyi választ kapott, hogy biztosan csak a víz az. Erre a pilóta frappánsan annyit válaszolt, hogy ez a nap bölcs gondolata is lehetne. A riportereknek így magyarázta a szórakozott párbeszédet: „Ötletem sincs, mi kerülhetett oda, de teljesen eláztam. Valószínűleg az italom lehetett, mert egy kör alatt elfogyott az összes vizem.”

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: