Helmut Marko szerint Yuki Tsunodának felül kell múlnia Isack Hadjart, különben nem marad esélye az F1-ben maradásra. Bár a Honda továbbra is szponzorálja a japánt, már nem tekinti saját versenyzőjének, így az Aston Martinhoz való átigazolás sem garantált, azaz Tsunodának önállóan kell biztosítania helyét a sportágban.
Bár karrierje kimondottan ígéretesen indult, és Nyck de Vriesszel, majd Daniel Ricciardóval szemben is megállta a helyét, Tsunoda F1-es pályafutása könnyen veszélybe kerülhet, hiszen a Red Bull keresztülnézett rajta Sergio Perez utódjának megválasztásakor, a Racing Bullsnál pedig már sorban áll a következő, Helmut Marko által nagyon nagyra tartott tehetség Arvid Lindblad személyében.
Marko most maga is kimondta, hogy Tsunodának csak akkor van jövője, ha képes megállni a helyét új csapattársa, Isack Hadjar ellenében: „Bizonyítania kell. Egy fiatal, gyors csapattárs van mellette, és a saját jövőjéről van szó, szóval neki kell motiválnia magát. Ha jól teljesít, akkor van jövője, ha nem, akkor talán nincs több esélye az F1-ben” – nyilatkozta Marko a motorsport.com-nak.
Sokan úgy sejtik, hogy Tsunoda Red Bull-os mellőzésének az az oka, hogy a csapattal az együttműködést idén végleg befejező Honda embere, Marko más indokot jelölt meg – persze azt nem várhattuk, hogy kerek perec megmondja, hogy ezért esett a választás helyette Lawsonra:
„A döntés főként mentális erő kérdése volt. Mexikó környékén Yuki sajnos kétszer is összetörte az autót, miközben Liam remekelt. Így végül minden tényezőt mérlegelve választottuk őt” – mondta Marko.
Az Aston Martin se lehet menekülőút?
Ha az energiaitalosok 2026-ra nem tartanák meg Tsunodát, az általános vélekedés szerint az Aston Martin jelenthetne neki folytatást az F1-ben, hiszen a Honda a silverstone-i csapat partnere lesz 2026-tól kezdve. A Honda Racing Corporation elnöke, Koji Watanabe azonban kijelentette, hogy Tsunoda már nem Honda-pilóta, bár továbbra is élvezi a márka támogatását:
„Tsunodának szponzori megállapodása van velünk. Alapvetően független versenyző, de szponzorként támogatjuk őt” – mondta, majd így folytatta: „Neki magának kell lépéseket tennie. Már az ötödik évét kezdi, megvan a képessége, érti az F1 világát. Mi már nem sokat tehetünk érte. A versenyzők nem támaszkodhatnak örökké a Hondára. Ha valaki a karrierje azon pontján tart, ahol Tsunoda ott már magáról kell gondoskodnia.”