DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. március 4. kedd
F1

Wolff megígérte Hamiltonnak: Nem tárgyal Verstappennel

Az ígéret addig volt érvényben, amíg Lewis Hamilton a Mercedesnél versenyzett, ezután kereste meg Toto Wolff csapatfőnök a Red Bull F1-esét 2025 kapcsán.

Mielőtt bejelentették a Mercedes 2025-ös versenyzőjeként Andrea Kimi Antonellit, számos név forgott a köztudatban a Ferrarihoz igazoló Lewis Hamilton utódjaként. Köztük szerepelt Max Verstappen is: Toto Wolff megszólalásai alapján valós esélyt látott a holland átcsábítására a Red Bulltól meglevő szerződése ellenére is, a csapatvezető elmondása szerint nyárig tárgyalások zajlottak a felek között.

A Red Bull oldaláról eközben azt ismételték, Wolff csak zajt akar csapni azzal, hogy a nyilvánosságban lebegteti Verstappen esetleges megszerzését. A holland pedig állította, nem emlékszik a Wolff által említett találkozóra.

A Drive To Survive új évadában egy érdekes adalék hangzik el a Mercedes–Verstappen sztorihoz: eszerint Wolff megígérte Lewis Hamiltonnak, hogy nem tárgyal a nagy riválissal, amíg a hétszeres világbajnok a Mercedesnél szerepel.



A szóban forgó jelenetben Toto Wolff feleségével, Susie Wolff-fal beszélget a Mercedes pilótahelyzetéről, Hamilton lehetséges utódjáról. Elhangzanak olyan nevek, mint Carlos Sainz és Fernando Alonso, azután Max Verstappen.

„Nem beszéltem vele, mivel megígértem Lewisnak, hogy nem beszélek vele. De most már lesz köztünk párbeszéd” – mondja Wolff, aki Hamilton 2024. februári bejelentését követően felszabadult a korábbi ígéret alól.

Egy százalék esély

Egy másik jelenet is kapcsolódik a történetszálhoz: ebben Wolff a Mercedes egyéb vezető figuráival, a kommunikációs igazgató Bradley Lorddal és a versenyzőfejlesztési tanácsadó Gwen Lagrue-val vett részt a megbeszélésen.

„Max-szal nagyon nehéz” – mondta Wolff a társainak. „Egy százalék esély van arra, hogy Max meggondolja magát.”

Wolff tavaly augusztusi nyilatkozatában még ennél nagyobb esélyt adott annak, hogy Verstappen élő szerződéséből kilépve – még 2022-ben írta alá hosszú távú, egészen 2028 végéig érvényes megállapodását a Red Bull-lal – átpártol a Mercedeshez, akkor tíz százalék esélyt emlegetett, amely csupán nyáron csökkent nullára.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: