DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. március 4. kedd
F1

Red Bull: Gyorsabb a McLaren és a Ferrari

Az energiaitalosok F1-es technikai igazgatója úgy véli, szoros lesz idén a küzdelem, de pillanatnyilag még nem érzi elégnek a tempójukat.

Kiélezett küzdelemre számít a Formula-1-es élbolyban Pierre Wache, a Red Bull Racing technikai igazgatója, de a bahreini teszten látottak alapján egyelőre úgy érzi, a McLaren és a Ferrari is előttük jár tempóban.

Nem sikerült a legjobban a Red Bull számára a múlt heti teszt, ahol eleve azzal keltettek megdöbbenést, hogy ránézésre az RB21-es szinte teljesen ugyanúgy festett, mint a több problémával küzdő elődje – jóllehet, Christian Horner csapatfőnök az ördög a részletekben rejlik, és igenis sok a változtatás.

A bikások teljesítették az egész F1-es mezőnyben a legkevesebb kört a csapatok közül, és bár Max Verstappen futott biztató időket, az általános vélekedés az, hogy a McLaren mindenképp előttük jár, és valahol a Ferrarival és a Mercedesszel alkothatnak hármas bolyt.

f1-verstappen-redbull



Pierre Wache, a Red Bull technikai igazgatója maga is elmondta, hogy kissé csalódottak, mivel nem léptek előre akkorát, mint várták, és az autó sem mindig úgy viselkedik, mint arra számítottak. De vajon mit gondol a szakember az erősorrendről?

„Az első nap rendben volt. A második nap során nem találtuk meg a megfelelő tartományt. Emellett még némi problémánk is adódott. Szóval nehéz megmondani, hol állunk pillanatnyilag versenyképesség terén” – nyilatkozta Wache a The Race szaklapnak.

„Úgy vélem, szoros lesz. Jelenleg nem tűnik úgy, hogy elég gyorsak vagyunk, de aztán meglátjuk. Úgy fest, a McLaren és a Ferrari gyorsabb” – jelentette ki a technikai igazgató.

A 2025-ös F1-es szezon első versenyét jövő hétvégén, március 14-től 16-ig rendezik a melbourne-i Albert Parkban.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: