DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. március 4. kedd
F1

„Nem fogtok idén dobogón látni” – Sainz

Sőt, az első ötben sem: igyekszik csitítani az F1-es teszten futott leggyorsabb köre után a Williamsszel kapcsolatos várakozásokat a spanyol.

Nem fognak a dobogón vagy a top 5-ben szerepelni 2025-ben, mivel nem tettek akkora előrelépést a Williamsnél, hogy már idén felvegyék a harcot a Formula-1-es élcsapatokkal – vélekedik a csapat új igazolása, Carlos Sainz.

A spanyol és a teljes grove-i istálló is biztatóan szerepelt a múlt heti bahreini F1-es teszten, és nem is csak Sainz csütörtöki leggyorsabb körére kell ez alatt gondolni, amellyel az egész hetet az élen zárta. Az FW47-es ezen túl is biztatóan mozgott a pályán, s a szakértők szerint a középmezőny egyik legjobbja lehet az Alpine mellett.

f1-sainz-williams-teszt-1



Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke viszont odáig ment, hogy szerinte a Williams idén akár a négy topcsapat közé is betörhet. Sainz hízelgőnek találja a szakember szavait – akivel Wokingban anno együtt dolgozott –, de túlzásnak tartja őket:

„Szerintem ezért lehet őt a barátomnak nevezni, mindig szépen beszélnünk egymásról, mert a legjobbakat kívánjuk egymásnak. Szerintem szeretné elöl látni idén a Williamst, de őszintén szólva, kicsit korai ez még a Williams számára” – nyilatkozta a Formula.hu jelenlétében a pilóta Bahreinben.

„Nem hiszem, hogy megtettük a szükséges lépést ahhoz, hogy a topcsapatokkal harcoljunk idén. Egyértelmű, hogy javítottunk az autón és a helyes irányba haladunk, de mindenekelőtt még túl korai ezt megmondani. Nyilván látható volt csütörtökön, hogy próbáltam gyors lenni, ami nem feltétlenül megszokott egy teszten, és biztos vagyok benne, hogy az élcsapatok még nem próbálkoztak ezzel.”

f1-sainz-williams-teszt-2

Sainz a Marca hasábjain is igyekezett csitítani a várakozásokat magával és a Williamsszel szemben: „Biztos vagyok benne, hogy nem fogtok a dobogón vagy az első ötben látni idén, szóval ne legyetek túl izgatottak, de legyetek biztosak abban, hogy nem azért jöttem a Williamshez, hogy múljon az idő, teljenek az évek és a mezőny közepén tanyázzak.”

 

Hol tehet hozzá Sainz a Williams teljesítményéhez?

A Ferrarival az előző szezonokban összesen négy nagydíjat nyerő, a vörösöktől Lewis Hamilton leigazolása miatt távozni kényszerülő pilóta azt is elmagyarázta, hogy szerinte nem a kvalifikációs tempóban, hanem a hosszú etapokon nyújthat pluszt ő és a rutinja a Williamsnek:

„A hozzájárulásom inkább a versenytempóban tetten érhető, mert ott megnőnek a különbségek: körönként egy másodpercet veszítesz, kopnak a gumik, és szerintem itt tehetek hozzá kicsit többet és segíthetek a csapatnak javítani kicsit a versenytempón.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: