Carlos Sainz jelenlegi munkája a Williamsnél arra az időszakra emlékezteti Alexander Albont, amikor ő csatlakozott a brit istállóhoz Red Bull-os korszakát követően. Szerinte hamar megérzik, miképp javítható a grove-iak autója korábbi tapasztalatuk alapján.
Új csapattársat kapott Albon a Williamsnél 2025-re, a Ferraritól érkező Carlos Sainzcal igyekeznek majd idén előrébb repíteni a brit alakulatot a tavaly elért konstruktőri kilencedik helyhez képest. Az ex Red Bull-os brit-thai pilóta elmondása szerint korábbi énjére emlékezteti őt új kollégája, aki szintén egy élcsapattól érkezett a grove-iakhoz.
„Rengeteg tapasztalata van, és nagyon jól tudja kommunikálni, hogy mit érez vezetés közben, valamint milyen irányba kéne mennünk az autóval. Többféle szempontból is arra emlékeztet, amikor én érkeztem meg ide a Red Bulltól” – idézi a brit-thai versenyzőt a GPblog.
„Megérted és érzed, hogy hogyan viselkedett a korábbi autód, és hol hiányzik valami abból az autóból, amit éppen most vezetsz. Az utóbbi pár napban képes volt ezt megérteni és jó irányba terelni az autót. Viszonylag kényelmesen fel tudta venni a tempót az autóval.”
A versenyzőt a spanyollal való közös munkáról is kérdezték: „Remek. Ugyanazt a nyelvet beszéljük, ugyanazokat a visszajelzéseket adjuk. Jól megy a csapatnak, jól reagálunk a megoldásokra. Eddig minden nagyszerű!” – értékelt Albon.