DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. március 3. hétfő
F1

Alonso: Előrelépés az idei autó

Noha több dolog is hátráltatta az Aston Martint a bahreini teszt során, Alonso szerint előrelépés a csapat 2025-ös autója a tavalyihoz képest, gyorsabbnak érződik az AMR25.

Fernando Alonso úgy érzi, gyorsult az Aston Martin autója a tavalyi évi versenygépükhöz képest, valamint a teszt során összegyűjtött adatok is pozitív képet mutatnak.

Nem sikerült különösebben zökkenésmentesen az Aston Martin szezon előtti F1-es tesztje. Lance Stroll rosszulléttel küzdött a három nap során, ráadásul egykörön és a hosszabb etapokon sem villantott a brit csapat. A problémák, a gyenge tempó, valamint a kevés tesztidő ellenére Alonso szerint előrelépés az új versenygépük a tavalyihoz képest.



„Rövid volt!” – értékelte a tesztet Alonso az F1 hivatalos oldalának. „Eleve elég rövid egy normális programmal, hiszen csupán másfél napunk van a világbajnokság kezdete előtt – ez elég szokatlan ebben a sportban. Nekünk viszont most még rövidebb volt. Az első napon volt pár problémánk a telemetriával, a második napon esett reggel, a harmadik napon már a rendes programot futottuk, összességében a három nap során azonban nem tettünk meg elég kört.”

Az Aston Martin egyik legfőbb célja az volt, hogy kiszámíthatóbbá tegyék a 2025-ös autót, a kétszeres világbajnok viszont egyelőre nem tudja megmondani, hogy sikerült-e javulniuk ezen a téren.

„Nehéz megmondani. Ahhoz, hogy elég jól láthasd a különbségeket, át kéne ugrani az egyik autóból a másikba. Az viszont biztos, hogy ez az autó egy előrelépés a 2024-eshez képest. Gyorsabb, az autó és az összes rendelkezésünkre álló adat jól korrelál, minden kanyarban és minden sebességnél több leszorítóerőt látunk. Nyilvánvalóan ez relatív előrelépés, hiszen mindenki fejlődik, de majd meglátjuk Ausztráliában” – mondta a spanyol.

Alonso egyelőre nem számít az erőviszonyok átalakulására: „A top négy csapat szerintem meg fogja tartani az előnyét, különösen az év elején, de remélhetőleg közelebb tudunk majd kerülni hozzájuk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: