A Mercedes által F1-es teszt- és tartalékpilótának leigazolt Valtteri Bottas biztos benne, hogy a Mercedes nem fog gátat szabni neki, ha esélye adódik arra, hogy versenyezzen valahol. Eközben viszont a versenyhétvégéken és a szimulátorban is segíteni fogja az alakulatot, miközben valóban egyfajta mentora lesz Andrea Kimi Antonellinek.
Bottas azok után került újra korábbi csapata kötelékeibe, hogy a Saubertől távoznia kellett, miután a Formula-2-ből érkező Gabriel Bortoletót szerződtették Nico Hülkenberg mellé. A rutinos finn a Mercedes hivatalos tartalékversenyzője lesz, ebben a minőségében pedig a hírek szerint két másik Mercedes-motort használó istálló, a McLaren és a Williams is alkalmazhatja szükség esetén.
A tavalyi évből kiindulva pedig adódhatnak is lehetőségek Bottas előtt a beugrásra, a többszörös F1-es nagydíjgyőztes pedig biztos benne, hogy bármilyen esélye is lesz a versenyzésre, a Mercedes nem fogja elállni az útját:
„Úgy gondolom, mindketten, a csapat és én is tudjuk, hogy szükség lesz némi… dinamikusnak kell lennünk” – nyilatkozta a pilóta a Sky Sports F1 kameráinak. „Természetesen teljes mértékben elkötelezett vagyok a mostani év iránt, minden tőlem telhetőt beleadok a csapatért és próbálok a lehető legjobban segíteni.”
„De ha lehetőség adódik arra, hogy versenyezzek, kétlem, hogy a csapat a lehetőség és közém állna. Meglátjuk. Haladjunk versenyről versenyre, kezdődjön el a szezon, aztán meglátjuk, mit hoz ez az év és mit hoz 2026.”
Mi a helyzet a Cadillackel?
Ha már Bottas szóba hozta 2026-ot: a finn korábban beszélt róla, hogy az F1-be újonnan érkező 11. istálló, a Cadillac plusz esélyt jelenthet számára is a visszatérésre, és kezdetleges tárgyalásokra már sor is került. Most azonban megjegyezte, hogy ezen a téren nem történt előrelépés:
„Úgy vélem, még mindig elfoglaltak azzal, hogy felállítsák a csapatot, összeállítsák a testületet és minden hasonló. Úgyhogy nem, még nincs semmi ez ügyben, kicsit még korán vagyunk ehhez. De meglátjuk” – fogalmazott Bottas. A Formula.hu forrásai szerint egyébként a Cadillac mindenekelőtt Sergio Perezt környékezte meg, erről itt írtunk bővebben.
Antonelli mentora és extra szempár
Ami Bottas mercedeses feladatait illeti: Toto Wolff csapatfőnök nemrég utalt rá, hogy szeretné, ha a rutinos versenyző az újonc Andrea Kimi Antonelli egyfajta mentoraként is tevékenykedne. Bottasnak pedig nincs is ez ellenére:
„Azt hiszem, a mentorság nincs túl messze ettől. Ha újonc vagy és megérkezel a sportba, rengeteg új dolgot kell megtanulnod. Határozottan segíthetek ebben. Az én feladatom pedig az, hogy a lehető legjobban segítsem a csapatot. Kimi nyilván egy újonc, szóval valószínűleg több kérdése lesz, mint George-nak.”
De persze más téren is segíteni fog a Mercedesnek a finn: „A csapatnak lesz egy extra szempárja a versenyhétvégék során, aki megnézi az adatokat, a versenyzői íveket és ilyesmiket. Részt fogok venni minden megbeszélésen, a technikai dolgokon, és sokat segíthetek a szimulátorban is. Úgyhogy sűrű év lesz, az eddigiektől eltérő számomra, de igen, várom.”