DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. január 30. csütörtök
F1

Leclerc nem tudott már autóba ülni Hamilton balesete után

Nem végeztek időben a szereléssel a Ferrarinál, így a monacói szerda délutáni etapja elmaradt Barcelonában a hétszeres F1-es világbajnok incidense után.

A tervezettnél kurtábbra sikerült a Ferrari privát barcelonai tesztjének második napja, miután Lewis Hamilton késő délelőtt balesetet szenvedett a 2023-as autóval: azt ugyanis nem sikerült időben összerakniuk a szerelőknek, így Charles Leclerc délutáni etapja elmaradt.

Mint arról beszámoltunk, a múlt heti fioranói körözés után a Scuderia a katalán helyszínen tart háromnapos privát tesztet, amely során Hamilton és Leclerc továbbra is az SF-23-assal dolgozik.

f1-hamilton-ferrari-barcelona-teszt-1



Az idei évre szigorított szabályok értelmében a csapatok legfeljebb négy napot és maximum 1000 kilométert tesztelhetnek a „korábbi autóikkal” (ebbe a kategóriába a 2021-es, a 2022-es és a 2023-as masinák esnek), így a fioranói és a keddi után a szerdai már a harmadik ilyen napja volt a vörösöknek.

Ezt azonban rövidre zárta Hamilton délelőtt 11 óra körül a pálya utolsó szektortában történt balesete. Noha az első sajtóbeszámolók nagy tempójú incidensről szóltak, a Sky Sports News értesülései szerint maga az ütközés nem volt komoly, és a Ferrari egy vezetője is úgy nyilatkozott, hogy az ilyesmi megszokott a tesztidőszak ezen szakaszában.

Hamilton abszolút sértetlenül szállt ki az autóból, amely azonban így is megrongálódott: a hírek szerint – a Ferrari egyébként nem kommunikált egyelőre semmit a barcelonai tesztről, csupán fotókat osztott meg róla – az aerodinamikai elemek és az első futómű sérült az SF-23-ason.

f1-hamilton-leclerc-barcelona-teszt-ferrari-2

A Scuderia csapatvezetői abban bíztak, hogy időben elkészülnek a szereléssel, így a tervezett program szerint délután Leclerc még autóba ülhet. Ez azonban nem így történt, elhúzódtak a szerelési munkálatok, ezért a Ferrari végül úgy döntött, hogy a már rossz látási viszonyok miatt elmarad a monacói pilótájuk etapja.

Ez azt is jelenti, hogy Hamilton és Leclerc számára véget ért a tesztelés az F1-es Spanyol Nagydíj helyszínén, csütörtökön ugyanis már Dino Beganovic és Antonio Giovinazzi vezetheti a korábbi versenygépet: a hírek szerint a Ferrari a tartalékversenyzői opcióit szeretné ezzel mérlegelni.

A szabályokban foglalt négy korábbi autós tesztnapból így egy napja megmaradt a Ferrarinak (a pontos kör- és kilométerszámról nincs információ), ezt az év későbbi szakaszában még elhasználhatják. Jövő héten amúgy újra pályára gurulnak Hamiltonék Barcelonában, ám akkor Leclerc-rel együtt a Pirelli munkáját fogják segíteni a 2026-os prototípus abroncsokkal, méghozzá egy átalakított 2024-es autó volánjánál.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: