Teszt- és tartalékpilóta státuszban csatlakozik Ryo Hirakawa az Alpine-hoz – olvasható a csapat csütörtöki közleményében, melyet a holnap nyitó Tokiói Autószalonhoz igazítottak.
A japán versenyző szolgálataira elsősorban szimulátorban és a korábbi autókkal folytatott TPC-teszteken számítanak, de Hirakawa egy edzéslehetőséget is kap a csapattól, az áprilisi Japán Nagydíj első tréningjén. A 30 éves pilóta beültetésével az Alpine a fiatal versenyzőknek biztosítandó egyik edzést is kipipálja.
Hirakawa a konstruktőri világbajnoki istállótól érkezik, 2024-ben ugyanis a McLaren tartalékpilótája volt: a szezon utolsó versenyén, Abu Dhabiban F1-es edzésen is debütált. A szezonzárót követően, a teszten már a Haasszal körözött, a csapat műszaki partnerével, a Toyotával való kapcsolat miatt.
A japán elsődleges közege ugyanis a WEC, ahol a Toyota versenyzője, a márka színeiben pedig 2022-ben és 2023-ban világbajnoki címet nyert, az első évben a Le Mans-i 24 órással együtt. Korábban hazájában a Super GT-ben is összetett elsőséget szerzett, a Super Formulában pedig ezüstéremig jutott.
„Csatlakozása sokoldalú versenyzői tapasztalatot ad hozzá felállásunkhoz, a szükség esetén elérhető tehetségeink sorát pedig bővíti” – beszélt arról Oliver Oakes, az Alpine csapatfőnöke, miért Hirakawára esett a választás. „Fontos szerepe lesz a csapatban a fejlesztés különböző területeinek támogatásában TPC-programunkon és szimulátoros munkán keresztül.”
Két tartalékpilóta az Alpine-nál
Ahogy Oakes is célzott rá, az Alpine-na több tartalékpilóta is rendelkezésére áll a 2025-ös szezonban. Miután az eddigi harmadik versenyző, Jack Doohan versenyzői ülést kapott, ketten is pótolták. Paul Aront, a Formula-2 harmadik helyezettjét novemberben igazolták le, és az Abu Dhabi újoncteszten már vezetett is.
A 20 éves észt pilótának szintén volt az Alpine előtt F1-es kötődése, négy éven át a Mercedes juniorcsapatához tartozott, de a 2024-es szezont már semlegesen teljesítette.