Újra a Mercedes F1-es pilótája lesz Valtteri Bottas – a csillagosok mai bejelentése értelmében a finn visszatér Brackley-be, hogy a harmadik számú versenyző szerepét töltse be George Russell és Andrea Kimi Antonelli mögött.
A Saubertől távozó Bottas így három év után ölti magára újra a Mercedes uniformisát.
„Boldog vagyok, hogy végre válaszolhatok arra a kérdésre, amelyet az elmúlt hónapban feltettem. Hazatérni a Mercedes családba, mint harmadik pilóta 2025-re, ez a következő lépés, és nem is lehetnék elégedettebb. Szeretném megköszönni Totónak, a brackley-i csapatnak és mindenkinek a háromágú csillagnál, hogy tárt karokkal fogadtak vissza” – mondta a bejelentés kapcsán Bottas.
„Az elmúlt évek kihívásai ellenére tudom, hogy még nagyon sok mindent hozzá tudok tenni az F1-hez. Ötéves gyerekkorom óta, amikor a finnországi Nastolában nőttem fel, az volt a célom, hogy sikereket érjek el az autósport élvonalában. Az F1-ben eltöltött 12 évem alatt sok hihetetlen pillanatot élhettem át. Most, hogy visszatérek oda, ahol ezekből a pillanatokból oly sok valósult meg, alig várom, hogy a megszerzett tudásomat felhasználva segítsem a csapatot a teljesítményben és a vb-címek felé való haladásunkban.”
Toto Wolff is üdvözölte régi-új pilótáját a Mercedesnél.
„Isten hozott itthon, Valtteri! Nagyszerű, hogy újra itt vagy!” – mondta.
„Valtteri hatása és hozzáadott értéke az itt töltött öt év alatt óriási volt. Amellett, hogy többszörös futamgyőztes, fontos szerepet játszott az öt bajnoki címünkben is. Technikai visszajelzései és hozzájárulása fontosak voltak abban, hogy segítsen nekünk ezekben a sikerekben és a csapat előremozdításában.”
„De emellett fantasztikus kolléga és csapattag is volt, száraz humorérzéke és kedves természete miatt mindenki kedvence volt Brackley-ben és Brixworthben. A harmadik pilóta szerepében mindezek az értékek hihetetlenül fontosak lesznek, hogy segítsenek minket, illetve George-ot és Kimit is a pályán.”