DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 28. hétfő
F1

Szárnysérülés hátráltatta Russellt Hamilton ellen

Egy huplit talált el a második etap elején, ezért vált kiszolgáltatottabbá a csapattárs ellen a brit – igaz, a Mercedes tempója amúgy sem lett volna elég ennél többre.

Nagyrészt egymással harcoltak a Mercedesek a vasárnapi Formula-1-es Mexikóvárosi Nagydíjon. A startnál Lewis Hamilton került előbbre, de az egész hétvégén jobb tempót mutató George Russell hamar áthámozta magát rajta.

Aztán a második etap során fordult a kocka, a hétszeres világbajnok visszazárkózott rá, majd hosszú körökön át tartó csata végén Hamilton el is happolta a negyedik helyet csapattársától. Andrew Shovlin, a Mercedes vezető F1-es pályamérnöke elárulta, hogy egy huplinál sérült meg Russell szárnya, ezért veszített tempót – de a végeredménynél amúgy sem érhettek volna el jobbat a futamon:

futam-10



„Balesetek nélkül valószínűleg ez a negyedik és ötödik hely a legjobb, amit hazahozhattunk ma. Miután Verstappen begyűjtötte a büntetését, azt hittük, a bokszkiállások után egy ponton találkozni fogunk vele. De biztató volt, hogy George és Lewis is olyan tempót mutatott, amivel el tudott húzni tőle és így erős pontokat szerezhettünk.”

„George-ot akadályozta, amikor az első szárny egyik eleme összeesett, miután a második etapja elején egy előzés közben eltalált egy huplit. Ennek ellenére így is elég jó tempót tudott tartani ahhoz, hogy behozza az ötödik helyen az autót.”

„Végig hagytuk egymással versenyezni a pilótáinkat, ami azt jelentette, hogy Lewis abroncsai már túl voltak a legjobb állapotukon, miután végre tiszta lett előtte a levegő. Nem tudtunk tökéletesen olvasni a valós tempónkat, de világos, hogy több sebességre van szükségünk, hogy közvetlenül az elejében akarunk harcolni.”

f1-hamilton-russell-mercedes-mexiko-2

Hamilton a következőket mondta el a mexikói futamról a Mercedes sajtóközleményében: „Sikerült előrelépnünk és jó pontokat szereznünk a csapatnak. Nem tűntünk túl versenyképesnek az első etapban: nem volt elég első szárnyam, és sokat küszködtem az alulkormányzottsággal. A kiállásnál sikerült javítanunk a balanszon, és javult is a tempónk.”

„De még ha meg is lett volna ez a tempónk már az első szakaszban is, akkor sem tudtunk volna fenyegetést jelenteni a dobogóra. A negyedik és ötödik hely így is valamivel jobb, mint amit előzetesen jósoltunk, szóval elégedettek lehetünk a délutánunkkal.”

Russell is úgy érzi, hogy ez volt a maximum, amit végül megszereztek: „Erős első etapot teljesítettem, de eltaláltam egy huplit, amikor megelőztem a második etap elején Oscar Piastri McLarenjét, és ezzel megsérült az első szárnyam. Határozottan veszítettem ezzel néhány tizedmásodpercet körönként teljesítményben, amiért kár.”

„30 körön át kellett ezt magunkkal cipelnünk, de még enélkül sem lett volna elég tempónk ahhoz, hogy harcba szálljunk a dobogóért. Összességében valószínűleg ez a negyedik és ötödik hely, amit ma megérdemeltünk csapatként, és talán kicsit még jobb is, mint amit a futam előtt gondoltunk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: