DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. szeptember 13. péntek
F1

Verstappen: Norris egyre jobb lesz

Max Verstappen véleménye szerint a McLaren fiatal brit versenyzője egyre jobb teljesítményre lesz képes, ahogy folyamatosan tapasztalatot gyűjt.

Lando Norris a csütörtöki médianapon rendkívül önkritikus volt magával szemben, véleménye szerint a szezon első felében nem teljesített bajnoki szinten, ezen pedig mindenképp javítani szeretne a szezon második részében.



Andrea Stella, a wokingiak csapatfőnöke eközben úgy nyilatkozott, a csapat is ludas abban, hogy nem áll több világbajnoki egység Norris neve mellett.

A szombati kvalifikációt követő sajtótájékoztatón Max Verstappennek is feltették a kérdést, hogy véleménye szerint Norris világbajnoki szinten vezet-e.

„Lando nagyon, nagyon gyors. Ennek így is kell lennie, ezért van az F1-ben és ezért teljesít úgy, ahogy jelenleg teszi. Ez csak egyre jobb lesz, ahogy folyamatosan több tapasztalatot gyűjt” – mondta Verstappen.

„Természetesen én már hosszabb ideje bajnoki címekért harcolok, szóval valószínűleg ezen a téren több tapasztalatom van nála. Ha a csapat és a versenyző jól dolgozik és az autó is jól működik, akkor a nap végén minden összeáll. Nekem soha nem voltak kétségeim [Lando képességeit illetően]” – tette hozzá a holland.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: