DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. július 8. hétfő
F1

Verstappen aggódik a következmények miatt

Max Verstappen számára nem alakult ideálisan a Kanadai Nagydíj második szabadedzése, a világbajnoki címvédő mindössze négy kört teljesített a gyakorláson.

A második szabadedzésen a Verstappen által megtett négy kör mindössze a 18. helyre volt elég, a holland versenyző az eredménnyel szemben viszont jobban aggódik amiatt, hogy az általuk tapasztalt technikai problémáknak milyen hatása lesz a hétvégéjük, valamint a szezon hátralévő részének szempontjából.



„Sajnos az FP2-n nem tudtam sok kört megtenni. Elektronikai hibát gyanítunk, a srácok mondták, hogy álljak ki a bokszba, és megvizsgálják a problémát. Még nem voltam a garázsban, de biztos vagyok benne, hogy hamarosan tudni fogjuk, mi okozta a galibát” – mondta Verstappen.

Némi szerencse a szerencsétlenségben, hogy a mezőny többi része sem teljesített túl sok kört pénteken a változó körülmények miatt.

„Nem voltak ideális a körülmények, több kört szerettem volna megtenni. A többiek közül sokan több kört tudtak megtenni száraz és vizes pályán is. Egyértelmű, hogy nem ezt vártam a második szabadedzéstől, ugyanakkor az sokkal fontosabb, hogy megvizsgáljuk mi történt az autóval és ennek milyen következményei lehetnek a hétvége, valamint az év hátralévő részét illetően.”

A Red Bull azóta megerősítette, hogy az ERS rendszerrel volt probléma Verstappen autóján, ami különösképpen annak fényében lehet aggasztó az energiaitalosok számára, hogy a hétvégét megelőzően új belső égésű motor, új MGU-H és új MGU-K került Verstappen autójába.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: