DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

„99 százalék, hogy az F1-ben leszek” – Bottas

A Stake/Audi mellett másokkal is tárgyal a jövőjét illetően magabiztos finn – de feltételei vannak: nem akar a nyári szünetig várni és az egyéves szerződést is keveselli.

Előfordulhat, hogy a Formula-1 korábbi kétszeres bajnoki ezüstérmesét 2024-ben utoljára látjuk a mezőnyben: Valtteri Bottasnak egyelőre nincs szerződése a szezont követő időszakra, jelenlegi istállójánál, a Stake-nél pedig nem ő a preferencia: a két év múlva gyári Audivá váló csapat már leigazolta Nico Hülkenberget, a másik ülésre pedig Carlos Sainz a nagy favorit.

„Nem létezik 100 százalékos bizonyosság, nekem pedig nincs szerződésem” – mondta Bottas az imolai sajtónapon. Bár a Saubernél nagy eséllyel bezárul előtte az ajtó, a 34 éves finn magabiztosnak tűnik, mikor jövőjéről beszél. Amikor megkérdezték (poénosan rajtszámára hivatkozva), hogy 77 százalék az esély a Formula-1-es folytatásra, így válaszolt: „Ennél is több, 99 százalékot mondanék.”



„Ha valaki szabad a piacon, akkor nézelődik. Egy ideje nem csupán egy, hanem több lehetséges irány is van. Az egyeztetések zajlanak” – beszélt arról Bottas, hogy több opció jöhet szóba számára. Ezek egyike maradni a Stake-nél, ami vonatkozásában a finn azt mondja:

„Nem gondolom, hogy a csapat a közeljövőben dönteni fog, én azonban nem akarok kiszállni az egyeztetésből. Közben természetesen a csapat más lehetőségen is dolgozik” – ismerte el, hogy az Audi első választása Sainz lenne. „Miami óta semmi sem változott, a helyzet még mindig ugyanaz.”

A Formula.hu információi szerint meredeknek tűnő, de elképzelhető lehetőség, hogy Bottas egy szezonra visszatérhet tíz nagydíjgyőzelme helyszínére, a Mercedeshez Lewis Hamilton utódjaként, miközben a csapat kiszemeltje, Andrea Kimi Antonelli a Williamsnél gyűjt tapasztalatot. Amennyiben pedig a fiatal olasz már 2025-ben készen áll a Mercedesre, fordított szereposztásban Bottas köthet ki a Williamsnél – szintén korábbi csapatánál.

„Inkább nem várnék az augusztusi szünetig” – beszélt arról, hogy új szerződését minél előbb megkötné. A fent sorolt szálak mozgatói kivárnak: Sainz nem sieti el a döntést jövője kapcsán, a Mercedesnek pedig szintén érdeke minél később véglegesíteni, hogy felmérjék az Imolában csupán negyedik Formula-2-es hétvégéjét teljesítő Antonelli potenciálját.

Bottas feltételei: Tisztelet és hosszú távú projekt

A 2025-ös pilótapiacon nem Valtteri Bottas van választási helyzetben, a felsorolt csapatok egyikénél sem ő az elsődleges jelölt, legfeljebb pótmegoldásként számolnak a finnel, ha az A terv nem valósulhat meg. Ugyanakkor Bottasnak is vannak igényei: nem akar lemondani az elmúlt években kialakított laza és extravagáns imidzsről, ami német prémiummárkaként az Audival és a Mercedesszel is nehezen összeegyeztethető – Bottas a múltban el is mondta, korábbi csapata korlátozta, ezért nem fejezhette ki magát úgy, mint később az Alfa Romeónál és Stake-nél.

Az öt évvel ezelőtti Bottas szemmel láthatóan sokkal kimértebb és szolidabb karakter volt

„Biztos vagyok benne, hogy találnánk kompromisszumot… Tudom, miről van szó és képes vagyok kezelni. A legfontosabb, hogy a csapat tiszteletben tartsa, ki vagyok és mit érhetek el. Kompromisszumot pedig tudnánk kötni, ebben biztos vagyok” – mondta Bottas.

A másik sarkalatos pont a lehetséges együttműködés távlata: bár a versenyző Formula-1-es pályája az elmúlt években meredeken lefelé ívelt, a finn hosszú távú projektben gondolkodik, állítja, nem kíván egyetlen évre aláírni.

„Nem akarok egy évig vezetni valahol, csak hogy a Formula-1-ben legyek. Hosszú távú projektet akarok, egyértelmű célokkal, ami tiszteli, hogy én mit tudok elérni. Nekem ez a legfontosabb. Minél gyorsabb az autó, annál jobb. Számomra viszont a legfontosabb a biztonság, hogy együtt dolgozhatunk a közös cél irányába” – beszélt elvárásairól Bottas.

Tekintve pilótapiaci alkuhelyzetét, a finn valószínűleg kénytelen lesz leadni elképzeléseiből, vagy ellenkező esetben a 99 százalék nagyon optimista becslésnek bizonyul…

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: