DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Túl kemények az F1-es autók a pilóták szerint

Norris hátfájdalmakra panaszkodik, Hülkenbergnek sem tetszik, Leclerc-t és Perezt nem érdekli, Bottas szabályozná: fontos téma az F1-es autók rugózása.

Nemrég Lando Norris beszélt arról, hogy az újgenerációs, szívóhatással dolgozó autók futóműve, rugózása annyira keményre sikerült (a nagyobb, 18 colos gumik, a nagyon alacsonyra tett hasmagassággal, miegymással együtt), hogy konkrétan hátfájdalmai vannak, mióta ezekkel kell versenyeznie.

A McLaren britje szerint nagyon szeretné, ha egy kicsit puhábbra szabhatnák ezeket az autókat, mert a 2019-es, 2020-as és 2021-es verziók nem jelentettek gondok, de ezek miatt rengeteg pluszmunkát kell végeznie, hogy megerősítse a dereka környékét, és így is komoly problémái vannak a hátával.

f1-norris-mclaren



Erről kérdeztek meg még Monzában több más F1-es pilótát is, akiktől vegyes vélemények érkeztek, bár azt senki sem vitatta, hogy az autók tényleg kemények, méghozzá nagyon.

„Egyértelműen szuper merevek, ezek a leginkább merevek azok közül, amit vezettem vagy egyáltalán láttam az F1-ben” – mondta például Nico Hülkenberg.

„A legtöbben úgy érezzük, hogy ezen dolgozni kell, és néha a futamokon is határok közé szorít ez a jelenség, például kevesebbszer használhatjuk a kerékvetőket emiatt. Vannak vele nehézségek, nekem mondjuk nincsenek fájdalmaim, de mindenki más, máshogy is ül az autóban, szóval lehetnek különbségek. De nagyon-nagyon kemények” – tette hozzá a német.

 

Leclerc és Perez nem törődik a kemény F1-es autókkal

Több versenyző is arról beszél, hogy a 2026-os új szabályrendszerre valamit puhítani kell a rugózáson egészségügyi okokból, de Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája például nem igazán érti, hogy ez miért probléma.

„Nekem ez tényleg mindegy, sosem voltam erre érzékeny. Még a delfinezés sem igazán zavart, nem tudom, hogy miért, de nekem nincs ezzel bajom” – reagált Leclerc.

f1-ferrari-leclerc

Sergio Perez is egyetértett kollégájával:

„Nekem sincs vele gondom, semmilyen problémám nem adódott a hátammal. Ezen a téren szerintem szerencsés vagyok, a hátam pont olyan friss, mint 15 éves koromban. Az persze biztos, hogy az autók feszesek, de nekem ez nem gond” – mondta a Red Bull mexikóija.

 

Bottas szerint ezt szabályoznia kell az FIA-nak

Valtteri Bottas háta még egy 2015-ös balesetben sérült meg, és azt mondja, hogy azóta nem sok mindent érez, de az biztos, hogy mindenki azt választja, ami gyorsabb, úgy állítja be az autóját, hogy azzal a lehető legjobb eredményt érhesse el.

Emiatt ha puhítani akarnak az autókon, akkor azt a szabályokon keresztül kell elérniük.

„Nekem nem számít ez már, én nem érzek semmit a hátamban 2015 óta. De összességében mindig mindenki a teljesítményt választja a kényelem helyett, úgyhogy el kell fogadni akkor is, ha nem kényelmes az autóban ülni. Az biztos, hogy ezt a szabályoknak kellene meghatározniuk, nem a csapatoknak, mert senki sem puhít az autóján, ha az lassabb” – magyarázta a finn.

f1-bottas-alfaromeo

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: