DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. szeptember 30. hétfő
F1

„Nem flörtöltem mással” – Wolff nem nézelődött a pilótapiacon

Fel sem merült Hamilton és Russell mellett más név a Mercedesnél. A csapatfőnök elmondta azt is, miért kétéves megállapodást kötöttek a hétszeres F1-es világbajnokkal.

A Mercedes csapatfőnöke állítja, nem is merült fel a Mercedesnél, hogy másik istállótól hozzon versenyzőt – például Max Verstappent vagy Charles Leclerc-t –, egyedül Lewis Hamilton és George Russell volt opció, akikkel az együttműködést egyaránt 2025-ig tolták ki.

„Nem, és ezt mindig is elmondtam a hosszabbítás kapcsán: ha egy jó kapcsolatban vagyunk, nem akarok mással flörtölni. Csak ha azt látom, hogy a dolgok rossz irányba tartanak, akkor tartanék piaci tesztet, de erre nem került sor” – mondta pénteken a Sky Sportsnak Wolff Monzában.

Ezért kötöttek kétéves megállapodást

Wolff elmondta, Hamilton szerződése „nem csupán érzelmi szinten, de papíron is” készen volt hetek óta, de az ügyvédek még böngészték egy darabig. Arra is kitért, miért két évre szerződtek hosszabb táv helyett.



„A mai világban a dolgok változnak, mindkét oldalon, dinamikus környezetről lévén szó. Egy ötéves szerződés esetén kilépési záradékokról is muszáj beszélni, abban az esetben, ha olyan autót adunk a versenyzőnek, ami nem teljesít. Ezért nem merült fel ez. Úgy láttuk, az előrelátható jövő két év, ezért ennyi időre köteleztük el egymást” – beszélt arról, hogy a versenyzők szerződésében a rövidebb időtartam miatt nincs kilépési záradék, ami nagyobb biztonságot ad a feleknek.

Aki menni akar, menjen

Egy kérdés arra vonatkozott, nem aggódik-e a Mercedes azért, mert mindkét versenyző szerződése egyszerre jár le, és rossz esetben két új pilótát kell szerezni. Wolff nem fél, hogy a csapat két szék közé esik:

„A szerződések struktúrája különbözik, azért is, mert George junior kora óta velünk van. Én hiszem, hogy mindkét fél számára előnyös, hiszen gyors autóra és gyors versenyzőre van szükség. Én is úgy gondolom, mint egy nagyon híres futballedző, aki azt mondta nekem: ’ha egy jó játékos máshova akar menni, akkor ne akadályozzuk meg ebben’. Ha valaki tovább akar lépni, legyen az a csapat vagy a versenyző, akkor tovább kell lépni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: