DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. szeptember 30. hétfő
F1

„Egy mítosz” – Wolff nem hisz Russell formahanyatlásában

A Mercedes F1-es csapatfőnöke nem érzi úgy, hogy a fiatalabb brit elveszítette volna a formáját, mióta bevetették a W14-est átszabó fejlesztéseket.

George Russell tavaly csatlakozott a Mercedes Formula-1-es csapatához, és első közös évükben egyből legyőzte Lewis Hamiltont, ő szállította az istálló egyetlen futamgyőzelmét is. A fiatal brit az idei évadot is jól kezdte, ám az utóbbi időben egyértelműen a hétszeres világbajnok felé billent a mérleg nyelve házon belül.

Maga Russell is elismerte, hogy eddig két részből állt számára a 2023-as szezon, és arról is beszélt, hogy szerinte akkor romlott a formája, amikor a Mercedes bevetette Monacóban a W14-est alapjaiban átszabó fejlesztéseit. Toto Wolff ugyanakkor nem hisz pilótája hanyatlásában:

f1-russell-mercedes-zandvoort



„Sosem vettem be ezt a gondolatot” – mondta el Zandvoortban az F1i.com portál által idézett csapatfőnök. „Ha neked vagy nekem rossz napunk van, senki sem tudja, de ha egy versenyző rossz napot fog ki és mondjuk egy tizeddel lassabb, az nagy különbséget jelenthet az időmérőn.”

„Szóval minden pilótának vannak nem túl jó napjai, és láthattunk ilyen hullámzásokat George-nál is, de egy percig sem kételkedtem a versenyző képességeiben. Az időmérőn villogott, harmadik lett, problémamentes kvalifikációja volt, szóval én nem látok mintázatot kirajzolódni.”

„Megpróbálom a fejébe verni, hogy nem veszítette el a formáját, ez csak egy mítosz, amit ő maga kreált. Nem felejtesz el vezetni és nem veszíted el a formádat. Lehetnek hullámhegyek és hullámvölgyek mindenkinél, de minden egyes hétvégén, amikor rosszul alakultak a dolgai, világos volt ennek az oka, és az nem a vezetése volt” – jelentette ki Wolff.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: