DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Verstappen állítja: ő visszavett a tempóból

Húsz másodperc feletti előnnyel nyert Belgiumban Max Verstappen, akinek győzelme két helyen úszhatott volna el: a rajtnál és a nedves Eau Rouge-ban.

A verseny közben a csapatrádióban mérnökét lelkesen froclizgató Verstappen a Belga Nagydíj leintését követően is viccesre vette a figurát, hiszen az első reakciójában azt emelte ki, hogy a hatodik helyről éppen még nem nyert nagydíjat: „Ez egy új hely, a hatodik pozíció! Tudtam, hogy remek autónk van, szóval csak túl kell élnem az egyes kanyart” – kezdte a holland, majd így folytatta:

„Láttam, hogy nagyon szoros volt, szóval csak ki akartam maradni belőle, és működött is. Onnantól jöttek az előzések, bár kicsit beragadtam az elején a DRS-vonatba, de amint ez megoldódott, a saját tempómat tudtam autózni. Egy újabb élvezetes verseny volt” – mondta a holland, aki azt is felidézte nyilatkozatában, hogy versenymérnöke rászólt, hogy ne erőltesse túl a dolgokat.

verstappen-win-spa



„Visszavettem, hiszen figyeljük a számokat, a gumi kopását, és mivel ez a pálya nagyon durván bánik az abroncsokkal, nem akarsz semmi felesleges dolgot csinálni. Így is tettünk a végéig” – mondta a „visszavevés” ellenére csapattársára is bő húsz másodpercet verő holland, aki egyszer megingott az Eau Rouge-ban a verseny derekán, amivel magára és a csapatára is a frászt hozta:

„Az Eau Rouge a lehető legrosszabb hely az ilyesmire. Azokban a körökben, amiket megérkezett az eső, nagyon trükkös volt a helyzet, hiszen látszott, hogy esik, de az nem, hogy mennyire. Egy kicsit megcsúsztam, szerencsére nem lett belőle semmi, de az biztos, hogy ez nem az a kanyar, ahol azt szeretnéd, hogy valami ilyesmi történjen.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: