DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

„Egyedül is tudok harcolni a csapat-vb-ért” – Verstappen beszólt Pereznek

„Az autónkkal be kell jutnod a Q3-ba” – kemény kritikát fogalmazott meg Sergio Perezzel kapcsolatban a címvédő a mexikói újabb betlije után.

Miközben Max Verstappen újabb pole-pozíciót szerzett Silverstone-ban, a másik Red Bullban ülő Sergio Perez már a Q1-ben búcsúzni kényszerült a szombati időmérőn. A mexikói pilóta így már sorozatban ötödik (!) alkalommal nem jutott be a kvalifikáció utolsó szakaszába.

Perez elsősorban a túl hosszúra nyúló piros zászlós megszakítást okolta a korai kieséséért, ami miatt túl sokáig kellett várnia a bokszutca végén és már nem tudta megfelelően bemelegíteni az abroncsait a gyorskörére.

f1-verstappen-perez-ricciardo



A csapattárs Verstappen a holland médiának nyilatkozva viszont kemény kritikát fogalmazott meg vele kapcsolatban: „Nem tudom, mi alakult rosszul neki ma, de természetesen az autónkkal be kell jutnod a Q3-ba” – idézi a címvédőt a RacingNews365.com portál, majd Perez gondjait illetően hozzátette:

„Erről Helmutot vagy Christiant kellene megkérdezni. Harcolunk a csapatok világbajnoki címéért, de úgy gondolom, jelenleg egyedül is meg tudom ezt tenni.”

 

Ricciardóval viszont elégedett Verstappen

Helmut Marko a legújabb betli után is hangsúlyozta, hogy nincs veszélyben Perez ülése – már csak azért sem, mert szerinte nem lenne kivel pótolni őt. A Red Bullhoz idén teszt- és tartalékversenyzőként visszatérő Daniel Ricciardo viszont most már kimondottan a mexikói helyére pályázik, amiért akár egy évre az AlphaTauri ülését is bevállalná.

Verstappen az ausztrál munkájáról elismerően nyilatkozott: „Jó munkát végez a szimulátorban, de ez sem lep meg. Nyilván volt néhány nehéz éve a McLarennél, de nem veszíted el a tehetséged. Emellett rengeteg tapasztalata is van. Úgy vélem, komfortosan érzi magát pillanatnyilag nálunk. Jól is ismerem Danielt, úgyhogy sok mindenről tudunk beszélgetni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: