DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Hiába a második hely, Sainzt aggasztja a gumikopás

Az erős pénteki eredmény ellenére sem túl bizakodó a versenyt illetően a Ferrari spanyolja az F1-es Brit GP-n. Leclerc az ismeretlenbe fog ugrani.

Ha csak az eredménylistát nézzük, bizakodó lehetne a Ferrari Silverstone-ban, hiszen Carlos Sainz mindössze 22 ezredmásodperces lemaradással a második helyen zárta a pénteki napot a Formula-1-es Brit Nagydíjon Max Verstappen mögött. Ám egy dolog az egykörös tempó, a spanyol szerint a versenyetapok és a Ferrari legtöbbször fő Achillesz-sarkának számító gumikezelés már kevésbé nézett ki jól a vörösök számára:

„Igen trükkös nap volt ez a széllel, rendkívül nehéz hozzászokni ezen a pályán a körülményekhez és az autóhoz” – értékelt Sainz a Formula1.com kamerái előtt. „Valójában elég szépet léptünk előre az első és a második edzés között, különböző beállításokat és irányokat próbálgattunk, hogy megpróbáljunk javítani az autón ilyen körülmények között. Úgy fest, működött, ugyanakkor a versenytempónk még mindig nem tűnt nagyszerűnek, ezen tovább kell dolgoznunk.”

f1-sainz-ferrari-silverstone-day1



„Egyértelműen igyekszünk a gumikopáson dolgozni, mert tudjuk, hogy az lesz a fő gyengeségünk ezen a hétvégén. Keményen dolgozunk azon, hogy meglássuk, mit tudunk tenni annak érdekében, hogy jobban kezeljük őket. A Mercedes például sokkal jobb munkát végzett nálunk, a Red Bull is. Bár ma úgy tűnhetett, másodikak vagyunk, de vár még ránk elvégzendő házi feladat.”

Az esős időmérő lehetősége ugyanakkor felvillanyozza Sainzt: „Készen állok rá. Bármi jön, jöjjön. Imádok esőben vezetni, és az utóbbi időben gyors voltam olyan körülmények között. Bármi is jön, én élvezni fogom. Úgy vélem, továbbra is a Red Bull a favorit, de jók lehetünk. A futam trükkösebb lesz szerintem, de az időmérő pedig az időjárástól is függ, hogy vizes lesz-e a pálya vagy sem. Úgy gondolom, jó móka lesz, tipikus brit szombat vár ránk!”

 

Leclerc az ismeretlenbe ugrik

Miközben Sainz második lett péntek késő délután, Charles Leclerc egy kört sem tudott megtenni az FP2-n, miután a Scuderia elektronikai problémát talált az autóján, amelyre ráment a teljes egyórás edzése. A monacói szerint ugyanakkor ez legfeljebb csak a kilométer- és az adathiány szempontjából hátráltathatja őket Silverstone-ban – ahol a múlt heti sprint után tett nyilatkozata ellenére sem ódzkodik az esetleges vizes pályás időmérőtől:

„Volt egy kis probléma az autón, de ez van. Úgy gondolom, a csapat beazonosította, mi romlott el. Alapvetően mindent kicseréltünk az autón, és holnapra rendben kell lennie a dolognak. Nem kellene ennek befolyással lennie a hétvégénkre, leszámítva a második edzésen kiesett kilométereket és köröket. Az kicsit sajnálatos, mert általában akkoriban készülünk a versenyre, a vasárnap pedig száraznak ígérkezik, úgyhogy némileg az ismeretlenbe fogunk ugrani, de a holnap nagyon más lehet a várt esővel. Várom az esős időt, mert az utóbbi versenyeken küszködtem olyan körülmények között, de dolgoztam rajta, szóval biztos vagyok benne, hogy jobb lesz a helyzet.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: