DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Bezárt egy kiskaput a költségsapkán az FIA

Az újonnan kiadott direktíva célja, hogy az F1-es alakulatok ne nyerhessenek tudást más projekteken dolgozó szakembereiktől.

Több Formula-1-es istálló is létrehozott már egy külön technológiai részleget a csapat mellett, amellyel a száguldó cirkuszban gyűjtött tudást igyekeznek hasznosítani más projektek kapcsán. Ebbe a sorba tartozik a Red Bull Advanced Technologies részleg, a McLaren Applied Technologies, valamint az Aston Martin Performance Technologies.

Ezek a divíziók pedig valóban foglalkoztak is más projektekkel: a Mercedesnél például említést érdemel a vitorlás Amerika Kupa, de láthattunk érdekeltségeket kerékpároknál és más területeken is.

f1-start-monaco-redbull



Ugyanakkor felmerült a gyanú – és például Otmar Szafnauer Alpine-csapatfőnök konkrét célzást is tett rá még az év elején –, hogy a nagycsapatok ezek révén cselezik ki a költséglimit szabályait. Ezek a részlegek ugyanis nem tartoznak a költségsapka hatálya alá, így a csapatok megtehették, hogy egyes szakembereiket átcsoportosították ezekhez a projektekhez, az ott gyűjtött tudást viszont „ingyen” visszajuttatták az F1-es alakulathoz.

Ennek az esetleges gyakorlatnak igyekszik véget vetni az új technikai direktíva, amelyet eredetileg már az év korábbi szakaszában is terveztek, de nemrég újragondoltak és életbe léptettek. A TD45 névre hallgató direktívával ugyanis az FIA mostantól megtiltja, hogy a csapatok az F1-en kívüli projektből szellemi tulajdont ültessenek át a Formula-1-es istálló működésébe. Pontosabban természetesen van erre lehetőség, de az így nyert szellemi tudást is bele kell kalkulálni a költségplafon adta keretek közé. A másik irányba természetesen továbbra is szabad a „mozgás”, azaz az F1-es tudást át lehet ültetni az azon kívüli részlegek munkájába.

Az FIA hivatalos formában nem kommunikált a direktíváról, a Motorsport.com megkeresésére pedig mindegyik csapat úgy reagált, hogy eddig is teljes mértékben megfeleltek az előírásoknak és örülnek a tisztázásnak. Egy bennfentes forrás ugyanakkor arról beszélt a lapnak, hogy néhány alakulatnál igenis kellett változtatásokat eszközölni – ráadásul mivel január 1-jétől érvényes a direktíva, az eddigi költésekkel is el kell számolniuk.

Ezzel a szigorítással az FIA igyekszik elejét venni annak is, hogy ismét botrány alakuljon ki a néhány éve bevezetett és még mindig gyerekcipőben járó költségszabályozás körül, amely miatt tavaly például 7 milliós bírságot kellett megfizetnie a világbajnok Red Bullnak.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: