DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Verstappen szerint a Pirelli már nem motivált

Továbbra is szívesen dolgozik együtt az olasz gyártóval a világbajnoki címvédő, ám a holland úgy véli, az F1-es hivatalos beszállítójának már nincs elég motivációja a fejlődéshez. Max Verstappen az egykori gumiháború előnyeiről és a lehetséges jövőbeli lépésekről is ejtett néhány szót.

A Pirelli 2011 óta látja el a hivatalos gumibeszállító feladatát a Formula-1-ben, a cégnek pedig azóta szinte folyamatosan tűrnie kellett a kritikákat. A csapatok és a pilóták részéről időnként még mindig érkeznek negatív hangok, a közelmúltban például Lewis Hamilton és a tavalyi évad végén visszavonult Sebastian Vettel is kritizálták az olaszokat, most pedig Max Verstappen is elmondta véleményét.

A Red Bull kétszeres világbajnoka szerint az egyik fő gond a motiváció, ami a korábbi gumiháború idején folyamatos fejlődésre inspirálta az olyan márkákat, mint a Michelin, a Bridgestone, vagy éppen a Goodyear.

„Természetesen, amikor gumiháború van, az emberek a végletekig elmennek, és tényleg mindent beleadnak, ami az erőforrások terén van. De amikor a gumiháború elmúlik, akkor csak egyszerűen lazán veheted a dolgokat. Ne értsen félre senki, ez még mindig sok pénzbe kerül, viszont nincs szükség arra, hogy további két-három tizedet találjanak” – magyarázta a ViaPlay számára adott interjúban.

Verstappen csak segíteni szeretne



A 25 esztendős versenyző úgy gondolja, hogy a Pirellinek még bőven lenne dolga. Példaként a nedves pályára való abroncsokat hozta fel, amelyeken lenne mit javítani véleménye szerint, ezért pedig akár arra is hajlandó, hogy további beszélgetéseket folytasson velük a fejlesztésekről.

„Elég biztos vagyok benne, hogy lehetséges a fejlődés, azt hiszem, csak több megbeszélésre van szükségünk velük. Nem akarok negatív lenni, mert nagyon szívesen dolgozom velük, hogy jobb gumikat találjunk, de szerintem ez tényleg jobb esős versenyeket eredményezhetne” – folytatta okfejtését.

„Ki tudja, az is lehet, hogy hamarosan beszélek majd velük. Csak segíteni akarok, mert már régóta itt vannak, ami nagyszerű, hiszen sokat fektettek ebbe, és egy nagyszerű márkáról beszélünk, de tudunk ennél jobbat is. A cél megvan, szóval én mindig jobb akarok lenni, a csapatok is jobbak akarnak lenni, és remélem, ők is” – zárta gondolatait Verstappen.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: