DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Ezt tanulta meg a Mercedestől a Red Bull

Adrian Newey szerint a Mercedes domináns F1-es éveinek egy nagyon fontos tanulsága volt, amit egy idő után megértettek, és megtették a szükséges lépést.

2010 és 2013 között négy szezonon keresztül volt legyőzhetetlen a Red Bull Sebastian Vettellel, 2014-től 2021-ig viszont a Mercedes dominált: a hibrid erőforrások terén akkora előnyben volt Toto Wolff csapata, hogy a Red Bull azzal nem tudott mit kezdeni hosszú éveken keresztül. Adrian Newey, az energiaitalosok sztártervezője szerint pontosan ez volt a tanulság számukra azokból a nehéz évekből:

„Hogy mit tanultunk a Mercedes domináns éveiből? Hogy legyen egy megfelelő motorunk. Nekivágtunk a hibrid érának és a Renault rosszul csinálta, ami elég depressziós hatást okozott: tudtuk, hogy a belátható időn belül talán elcsíphetünk egy-egy bravúrgyőzelmet, ha kiemelkedő munkát végzünk, de a világbajnoki címre nincs esélyünk” – idézi Newey szavait a RacingNews365.com. 

f1-verstappen-redbull-honda



A változást az hozta meg, amikor kockázatot vállalva úgy döntöttek, hogy a Renault-t lecserélik a Hondára. Eleinte jöttek a technikai hibák, és az erő sem volt meg a győzelemhez, de a japánokkal közösen eljutottak odáig, hogy 2021-ben szemmagasságba kerültek a Mercedesszel.

 „A Hondára váltás egy újraindítás volt. A csapat egyik erőssége, hogy abban az időszakban leszegtük a fejünket, átvészeltük a nehéz periódust, és amikor végre újra volt egy jó motorunk a Hondával, akkor képesek voltunk válaszolni” – mondta Newey, de szavaihoz Christian Horner csapatfőnök is csatlakozott.

f1-honda-redbull-verstappen

A Honda partnersége döntő faktor volt a Red Bull újabb F1-es sikerében

„Az volt a legfontosabb abban az időszakban, hogy egyben tartsuk a csapatot és azokra a dolgokra koncentráljunk, amik rajtunk múlnak. A Hondának ugyanolyan szenvedélye volt, mint nekünk, bevállaltuk a kockázatot, és képesek voltunk lerakni az alapjait egy világbajnoki harcnak” – tette hozzá Horner.

A Red Bull és a Honda partnersége pedig sosem szakadt meg: ugyan 2021-ben hivatalosan nem a japánok gyártották az erőforrásokat, de a gyakorlatban ugyanazok az emberek dolgoztak a projekten, mint előtte, az év hajrájában már nem is titkolták tovább és felrakták a Honda logóját az autókra, a minap kiadott 2023-as nevezési listában pedig annak ellenére is Honda néven futnak a motorok, hogy a japán gyártó hivatalosan nincs jelen az F1-ben.

 

A Formula Podcast legfrissebb adásában a nemrég elhunyt Red Bull-alapító Dietrich Mateschitz életével, örökségével foglalkoztunk. Ha kíváncsi vagy rá, itt meghallgatható:

 

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: