DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 1. kedd
F1

Wolff szerint különleges helyet kap az idei autójuk

Igazságot szolgáltatna 2022-es versenygépüknek a Mercedes csapatfőnöke. Toto Wolff úgy érzi, a tanulás szempontjából a W13-as versenygépnek fontos szerepe volt.

Míg az elmúlt néhány év a Mercedes dominanciájáról szólt, idén komolyan visszaestek, miután nem használták ki jól az új aerodinamikai szabályokban rejlő lehetőségeket. A szezon folyatásában aztán fokozatosan javultak, így jó néhány alkalommal dobogóra állhattak a versenyzőik, Brazíliában pedig kettős győzelmet arattak.

George Russell sikere volt az idei egyetlen győzelmük idén, azonban ez is a fejlődést jelezte előre Toto Wolff szerint, aki azt is elmondta nemrégiben, hogy autójuknak egy igazán különleges helyet szánnak az istálló főhadiszállásán.

„Azt hiszem, ennek az autónak mindig is különleges helye lesz a gyűjteményünkben. Valahol nagyon hátul” – viccelődött Wolff. „Úgy gondolom, hogy a következő évek igazságot szolgáltathatnak majd ennek a konstrukciónak, mert a tanulási görbe ezzel az autóval óriási volt. Az alapvető megértése az aerodinamikai és járműdinamikai összefüggéseknek, és tényleg egy egész lépcsőnek megfelelő változáson ment keresztül. Azt sem fogjuk elfelejteni, hogy ez az autó uralta a Brazil Nagydíjat!” – idézte a Motorsport.

Lépésenként haladtak



Wolff úgy véli, ahogy fejlesztették a versenygépet, úgy apránként egyre több problémára derült fény, de egy idő után sikerült megérteniük, miért nem működtek a dolgok.

„Úgy értettük meg jobban a dolgokat, ahogyan az egyes hagymarétegeket hámozzuk le. Minden egyes réteg után újabb és újabb problémákat fedeztünk fel, de szerintem eljutottunk oda, hogy elég jól értjük, miért nem teljesített az autó. Több tényező is hozzájárul ahhoz, hogy az autó egyszerűen nem elég jó, és azt hiszem, ha ezt a tél folyamán sikerül rendezni, akkor legalább egy stabil platformot tudunk biztosítani a versenyzőknek, és onnan tudunk tovább fejlődni” – ismerte el a csapatvezető.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: