DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Perez többet szeretett volna

A harmadik helyet szerezte meg hazai versenyén a mexikói pilóta, aki jobban akart teljesíteni rajongói előtt, azonban szerinte nagyon nehéz volt a mai futamon előzni.

Sergio Perez a dobogón végzett a Mexikóvárosi Nagydíjon, mely eredményét nagyban a rajtját követő előzésének köszönheti, amikor maga mögé utasította a második helyről induló George Russellt. A Red Bull versenyzője úgy érzi, hogy mindent beleadott, de a mai napon ennél többet nem lehetett kihozni a futamból.

„A legjobbamat adtam ma” – kezdte Perez. „A rajtnál nagyon nyomtam, de sajnos volt egy kissé rossz kiállásunk, ami megakadályozta, hogy elévágjunk Lewisnak és az előzés is nagyon nehéz volt. Mögé értem és nagyon nehéz volt követni, úgyhogy maradtam a harmadik helyen” – mondta a mexikói, aki a verseny során többször is megközelítette a hétszeres világbajnokot, de sosem tudott komoly támadóközelségbe kerülni.



A hazai pilóta igen fontosnak tartotta előzését a rajtnál, amikor erről kérdezték: „Igen, határozottan, főleg úgy, hogy mennyire nehéz volt ma előzni. Azt gondoltam, hogy közelebb leszünk, de sajnos ez ma nem úgy alakult számunkra. Ez a dobogó nagyon jó nekünk, ilyen közönség előtt többet szerettem volna, de a harmadik hely egy jó napot jelent” – zárta Perez, aki ezt követően anyanyelvén köszöntötte rajongóit.

A Red Bull pilótája ezzel a második pozícióba jött fel a tabellán, így Charles Leclerc előtt öt egységgel áll a pontversenyben és még egy lépést tett karrierje legjobb eredménye felé.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: