DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Perez győzelemmel kedveskedne szurkolóinak

A hazaiak kedvence a győzelmet tűzte ki célul a hétvégi Mexikóvárosi GP-n, azonban tudja, hogy nem lesz könnyű dolga. Szerinte az F1 nagyszerű lehetőség, hogy a világ is megismerje az országot.

A Formula-1 mezőnye ezen a hétvégén Mexikóban küzd meg egymással, ahol a Red Bull egyenesbeli fölényének, valamint a már lefutott bajnoki párharcnak is köszönhetően a hazaiak kedvencének, Sergio Pereznek kiváló esélyei lehetnek arra, hogy első mexikói versenyzőként ünnepelhessen futamgyőzelmet hazájában. Az azonban valószínűtlennek tűnik, hogy csapattársa, Max Verstappen önszántából átengedje a győzelmet a mexikóinak, aki maga sem számít hasonló cselekedetre a hollandtól.

„Természetesen nyerni akarok ezen a hétvégén” – tette egyértelművé a hazai hős a Mexikóvárosi Nagydíj csütörtöki sajtónapján. „A győzelem a célom, mint ahogy az összes többi versenyzőnek, köztük Maxnak is. Mindent beleadunk majd, hogy a miénk lehessen a dicsőség. Néhányszor már álmodoztam erről és kétségkívül hatalmas eredmény lenne számomra, ezért értelemszerűen ez az elsődleges célom vasárnapra. Mindazonáltal nem lesz könnyű és egész hétvégén tökéletes teljesítményre lesz szükségünk hozzá, ezért a fókusz a versennyel kapcsolatos dolgokon lesz innentől kezdve, hogy a lehető legjobb eredményt tudjuk majd elérni” – magyarázta Perez a Formula.hu jelenlétében.



A Red Bull versenyzője az Autodromo Hermanos Rodriguez aszfaltcsík szerződéshosszabbításáról is elmondta véleményét: „Ez nagyszerű hír országunk számára, hiszen ezzel meg tudjuk mutatni a világnak, hogy milyen fantasztikusak a mexikói emberek és milyen nagyszerű országunk van, a Formula-1 ugyanis mindezt lehetővé teszi számunkra. Hihetetlenül büszke vagyok Mexikóra, amiért újabb szerződést tudtak tető alá hozni és nagyon örülök neki.”

Perez számára azonban nem a hazai győzelem az egyetlen, amiért küzdenie kell, hiszen az egyéni bajnokság második helyéért zajló csata még koránt sincs lefutva közte és Charles Leclerc között, a Ferrari pilótája ugyanis mindössze két egységgel előzi meg a Red Bull versenyzőjét. Perez tisztességes és sportszerű küzdelmet vár a hátralévő versenyeken, ugyanakkor szeretné bebiztosítani a második helyet, aminek köszönhetően először végeznének az első két helyen az energiaitalosok versenyzői az istálló rövid történelme során.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: