DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 5. szombat
F1

Ricciardo szerint versenyképes a McLaren

Az ausztrál frusztrált a kvalifikáció végkimenetele miatt, hiszen egy ponton a top 6-ot sem tartotta kizártnak. A vasárnapi versenyt azonban optimistán várja, mert élvezte az autó vezetését Suzukában.

Hosszú idő után villantotta meg ismét sebességét és tehetségét Daniel Ricciardo a Japán Nagydíj kvalifikációján, a McLarentől az idény végén távozó ausztrál ugyanis a Q1-ben és a Q2-ben is folyamatosan az ötödik és hatodik hely környékén táncolt, mielőtt a többiek javításának következtében a 11. helyre szorult, mindössze 3 ezredmásodperccel elmaradva az utolsó továbbjutó, Sebastian Vettel idejétől. 

„Nem teljesen értem, hogy mi történt, de nagyon frusztráló élmény volt. Az utolsó sikánban ugyan elfékeztem magam, de addigra már hátrányban voltam az előző körömhöz képest. Úgy egy tizedet kellett volna találnom a sikánban a továbbjutáshoz, ezért keményen nyomtam, és ez lett belőle. Az első Q1-es kört követően nagyon biztatónak tűnt a helyzet, és jól is éreztem magam az autóban. A pálya javulása miatt alapvetően könnyű gyorsulni az első kört követően, itt azonban nem ment. Néhány ponton időt nyersz, de más helyek nagyon megviselik a gumikat. Az elején úgy éreztem, hogy egy top 6-os eredményre is lehet esélyünk, de sajnos nem javult a köridőnk” – mondta Ricciardo az F1TV kamerái előtt.



Az ausztrál a csalódást keltő eredmény ellenére élvezte a visszatérést Japánba, és bizakodó a vasárnapi futam előtt: „Nagyszerű a pálya, és nagyon élvezetes volt rajta vezetni, különösen szárazon. Éppen emiatt is érzem meglepőnek bizonyos szempontból, hogy ezzel a jó időmérős teljesítménnyel sem sikerült bekerülnöm a Q3-ba, ami meglepetésként ért, de határozottan versenyképesnek érzem az autót. Ha bejutunk a harmadik szakaszba, akkor talán meglehetett volna a kilencedik hely, de a többiek javulásának láttán azt gondolom, hogy nem lett volna esélyünk a jobb helyezésekre, ahogyan az elején tűnt” – zárta gondolatait az ausztrál.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: