DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Azonos hiba hátráltatta mindkét AlphaTaurit

Gasly a Q1-ben kiesett, Tsunoda a 14. rajthelyig jutott – mindkét autón jelentkezett a fékprobléma Suzukában. A japán elmondása szerint ez a gond az egész szezonban most először jött elő.

Pierre Gasly számára a szombati nap 2023-as csapatváltásának bejelentésével kezdődött: Japánban végre hivatalossá vált, hogy a franciát elengedi érvényes szerződéséből az AlphaTauri, és jövőre az Alpine versenyzője lesz. A folytatás a pályán kevésbé alakult fényesen számára, hiszen már a Q1-ben búcsúzott – egy technikai jellegű probléma miatt.

„Túlforrósítottuk a bal első féktárcsát, így a bal első fék gyakorlatilag teljesen kiesett” – nyilatkozta az F1 TV-nek Gasly a 17. rajthelyet eredményező kvalifikáció után. „Az utolsó körben már nem voltak fékeim, ahányszor ráléptem, blokkolt az első. Az utolsó próbálkozásom így elúszott, ami kár, mivel előtte azt hiszem, a kilencedik helyen álltam, és sajnos nem volt esélyünk rendesen próbálkozni. A Q2-ből nehéz lett volna Q3-ba továbbjutnunk, de egyértelműen több volt a potenciál, mint amit ma mutattunk. Remélhetőleg a holnapi nap esős lesz, mert akkor mindig több lehetőség adódik.”



Gasly korai búcsújával az AlphaTauri erősebb eredményét Yuki Tsunoda szállította, aki első hazai Formula-1-es nagydíján a 14. rajtpozíciót szerezte meg. A japán versenyzőnek is meggyűlt a baja a fékkel:

„A harmadik szabadedzéstől fogva léptünk egyet, de jelentkezett egy új probléma, amire nem számítottam, sőt korábban még sosem volt bajunk vele a szezon során” – nyilatkozta Tsunoda, akinek új csapattársa Nyck de Vries lesz. „Egyértelmű, hogy majd foglalkoznunk kell a fékkel. Küszködtem velük, márpedig a konzisztens fékezés fontos ezen a pályán. Anélkül nehéz volt összerakni a kört. A Q2-be még így is sikerült bejutni, és remélem, ezt a fajta fejlődést a futamon is sikerült folytatni.” Az AlphaTauri versenyzője hozzátette: újdonság számára a hazai rajongók támogatása, amelyet minden egyes kanyarban érez, hiszen ilyet még sosem tapasztalt pályafutása során.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: