DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

A pattogás lesz a kérdés a Mercedes számára

A szingapúri pálya karakterisztikája papíron feküdhet Hamiltonéknak, akiknek talán ez lesz az idei utolsó komoly esélyük a futamgyőzelemre. A dobálós aszfalt viszont nem kedvez nekik.

Monza óta arról szólnak a Mercedesszel kapcsolatos hírek, hogy az istálló nagy reményekkel utazik Szingapúrba. A falak között elterülő, nem túl tempós és nem túlságosan légellenállás-, valamint motorerőfüggő pálya papíron feküdhet a W13-asnak, bár nagy kérdés, hogy a dobálósabb útfelülettel mennyire birkózik meg az ilyen aszfalttal általában szenvedő autó. 

Mike Elliot, a csapat technikai igazgatója szerint „arra számíthatunk, hogy Szingapúr egy kicsit olyan lesz, mint Budapest és Zandvoort”, ahol mindkétszer a pole-pozícióért és a futamgyőzelemért harcolt Lewis Hamilton és George Russell. Elliot hozzátette, hogy ugyan az útfelület kihívást fog jelenteni, de maguk a kanyarok a várakozások alapján kedveznek majd a Mercedesnek, ezért jó eredményben reménykednek.

-00122038_234 (1)



A szakember szerint az előzetes szimulációik mellett döntő jelentőségű lesz, hogy a szasbadedzéseken minél több információt gyűjtsenek, amely alapján ki tudják hozni a maximumot az autóból. A Mercedesnél idén sokszor jelentett problémát az egykörös tempó és bár a futamokon rendre jobban teljesítettek, mint szombatonként, de nagyon ritkán rajtoltak igazán jó helyről, Szingapúrban pedig nem egyszerű előzni, így még nagyobb súlya lesz annak, hogy már az időmérőn is eltalálják az autó egyensúlyát.

A hibridkorszak hat szingapúri versenyéből egyébként négyet is a Mercedes nyert meg, ebből hármat Hamilton húzott be és a hátralévő pályák karakterisztikái alapján ez az egyik olyan helyszín, ahol jobb eredményben reménykedhetnek. Idén még nem arattak egyetlen futamgyőzelmet sem, de így is csupán 35 pont a hátrányuk a Ferrarihoz képest a konstruktőri tabellán, míg Russell alig hét egységnyire van a harmadik helyen álló Sergio Pereztől és tizenhatra a második Charles Leclerc-től.

Hamilton egyébként nagyon érzi a pálya határait: a 2018-as pole-pozíciója saját bevallása szerint karrierje egyik legerősebb köre volt. Ez a videó itt tekinthető meg!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: