DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Gasly: Túl korai még a jövőmmel foglalkozni

Az AlphaTauri francia pilótája szerződése lejártát követően szabadon dönthet majd pályafutásáról, szerinte azonban nagyon korai még a 2023 utáni időszakra gondolni.

Pierre Gasly a Red Bulltól való 2019-es távozását követően sikeresen állt fel a padlóról, és építette fel az önbizalmát, a 2020-as Olasz Nagydíjon pedig pályafutása első futamgyőzelmét is sikerült megszereznie az AlphaTauri színeiben. A francia pilóta jó teljesítményének is köszönhetően szépen lassan a faenzai alakulat vezérévé nőtte ki magát, a Red Bull ajtaja azonban bezáródni látszik előtte Sergio Perez 2024-ig tartó szerződéshosszabbításával. Gasly kontraktusa a 2023-as szezon végén jár le, ezt követően Helmut Marko elmondása szerint a francia szabadon távozhat a Red Bull kötelékéből, és kereshet magának új csapatot. 

Gasly azonban egyelőre nem foglalkozik a jövőjével, azt viszont elismerte, hogy furcsa lesz számára a saját kezébe venni a döntést: „Nyitottnak kell lennem. Nyilvánvalóan lesz egy beszélgetés a Red Bull-lal, és ők lesznek az elsők, akik tudni fogják majd a helyzetet. Ugyanakkor ez lesz az első alkalom a karrierem során, amikor én magam dönthetek a különböző lehetőségek közül. Viszont még mindig csak 2022 közepén vagyunk, a megfelelő időben majd kiértékeljük, hogy mi lenne a legjobb döntés a jövőre nézve” – idézi a franciát a Motorsport.com.



Az egyszeres futamgyőztes elmondása szerint rengeteget fejlődött mióta visszatért az AlphaTaurihoz: „Sokkal teljesebb versenyzővé váltam a debütálásom óta, mert ez egy rendkívül komplex sportág. Nem csak az autó vezetéséről szól, hanem a csapatéról is: hogyan tereled őket a megfelelő irányba, hogyan veszed rá a fiúkat, hogy együtt tudjanak dolgozni, valamint a motiváció is nagyon fontos, ugyanis sokszor látni, hogy a rengeteg munka és utazás miatt teljesen elkészülnek az erejükkel. Vezetőnek lenni nem csak azt jelenti, hogy a pályán gyorsnak kell lenned, hanem a csapat irányítását is, hiszen neked kell azt az energiát és mentalitást átadni a srácoknak, amivel a legtöbbet kihozhatod a csomagból. Én pedig ezt próbálom tenni” – magyarázta Gasly.

„Végső soron azonban szeretnék egy olyan helyen lenni, ahol versenyképes lehetek. Számomra a legfontosabb, hogy olyan autóm legyen, amivel meg tudom mutatni a képességeimet, és amivel a mezőny elején tudok harcolni, mert nekem a legfőbb motivációt a győzelmekért és a dobogókért való küzdelem jelenti” – tette egyértelművé céljait az AlphaTauri versenyzője.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: