DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 7. hétfő
F1

Verstappen: Lehet, hogy befejezem 2028-ban

A Formula-1-ben szokatlanul hosszú, ideivel együtt hét szezonra szóló szerződés köti Max Verstappent a Red Bullhoz. Elképzelhető, hogy ez lesz utolsó kontraktusa a királykategóriában. Az F1 után hosszútávú versenyeken indulhat, de az is lehet, hogy megunja az állandó utazgatást.

A holland versenyző márciusban hosszabbította meg 2023-ig érvényes korábbi szerződését nem kevesebb, mint öt évvel. Ez azt jelenti, hogy egészen 31 éves koráig lesz a Red Bull Racing versenyzője. Lewis Hamiltonhoz és Fernando Alonsóhoz képest, akik most 37, illetve 40 évesek, ez a leendő életkor nem magas, de ne felejtsük el, akkorra Verstappen 14. szezonján lesz túl a világbajnokságon.

„Nem tervezek csapatot váltani, elégedett vagyok itt és ők is elégedettek velem. De azt még nem találtam ki, mit fogok 2028 után csinálni. Lehet, hogy befejezem” – mondta a jelenlegi szerződést követő időszakot firtató kérdésre a Daily Mail szerint. „Már 17 éves korom óta a Formula-1-ben vagyok. Hosszú idő telt el, számos szezont teljesítettem az F1-ben. Lehet, hogy valami mást szeretnék kipróbálni. Nem tudom azt sem, 31 éves koromra túl leszek-e a csúcson, mikor kezd majd hanyatlani a teljesítményem.”

 



„Más jellegű versenyeket is kipróbálnék, például a hosszútávú versenyzést. Talán megunom az állandó utazgatást. Talán könnyebb életet akarok, és csak olyan versenyeken fogok indulni, amelyeken szeretnék. Ha az embernek lehetősége adódik a világbajnokság megnyerésére, akkor megragadja. Ha 2028-ban harcban leszek, akkor lehet, hogy butaság lenne hirtelen abbahagyni. Nehéz megmondani” – fogalmazta meg a most 24 éves pilóta.

Verstappen nem csupán előre tekintett, hanem hátra is, és kitért a 2021-es szezonra. A hollandot már nem foglalkoztatják a tavalyi események, nem beszéltek róla Lewis Hamiltonnal: „Nem mondom, hogy megbocsátunk és felejtünk, de egy versenyző felejt. Elfelejtjük, mi történt a múltban, és arra összpontosítunk, ami előttünk van. Nem igazán beszéltünk a tavalyi évről, az már a múlt” – mondta a 2021-es világbajnok.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: