DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 7. hétfő
F1

Sainz kicsit bosszús, szerinte meglehetett volna a pole

Egész nap jól érezte az autót Carlos Sainz és a második helyre hozta be a Ferrarit a Monacói Nagydíj időmérő edzésén, amit egy karambollal zárt le, de nem a saját hibájából.

Igen furcsa véget ért a Monacói Nagydíj időmérő edzése, a hajrában ugyanis Sergio Perez és Carlos Sainz is karambolozott, így senki nem tudott javítani, piros zászlóval intették le a kvalifikációt. Ennek ellenére harmadik, illetve második helyen végzett a két pilóta, Charles Leclerc ma érinthetetlen volt. Sainz kiegészítette a Ferrari első sort a második kockában, bár a bal hátsó futóművét biztosan javítani kell majd az utolsó percben történt ütközés miatt.

„Perez néhány másodperccel előttem haladt, amikor kicsúszott és belecsapódott a szalagkorlátba. Én már sajnos csak akkor láttam meg a sárga zászlós jelzést, amikor a nyolcas kanyarhoz értem. Rögtön ráléptem a fékre, de már késő volt, megcsúszott az autóm hátulja és összeütköztünk, nem tudtam elkerülni őt” – emlékezett vissza a balesetre a második kockát megszerző Carlos Sainz.

Sainz úgy érzi, meglehetett volna a pole, de Leclerc éppen fantasztikus körön volt a piros jelzés pillanatában


„Egy újabb év, amikor piros zászlóval ért véget az időmérő edzés. Megpróbáltam az utolsó gyorskörömben még javítani, de Perez ütközése után sajnos már nem sikerült végigfutnunk azt a kört. Úgy érzem, jó tempóban haladtam, így nem kizárt, hogy akár a pole-pozíció is meglehetett volna. Már sosem tudjuk meg, hogy sikerült volna-e, de egész nap jó volt a tempóm az autóban.”

„A holnapi futamon megpróbálom a hétvégi munkát sikerrel befejezni, tavaly itt állhattam először dobogóra a Ferrari színeiben, most is jó versenyben bízom. Igazából számomra mindegy, hogy esni fog-e vasárnap, vagy sem, nem számít az időjárás” – tekintett előre Sainz.

A részidőket tekintve inkább valószínűbb, hogy Sainznak a második pozíció maradt volna, Leclerc-től ugyanis a piros jelzés szintén elvette az utolsó gyorskörét, miközben egészen kiváló szektoridővel haladt a pálya második felén.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: