DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Hamilton: A Red Bullokkal harcolhattam volna

Visszakapta a reményét az F1-es Spanyol Nagydíjon a brit, hogy előbb-utóbb elérhetők lesznek a győzelmek a Mercedesszel. A hétszeres világbajnokot egy halálos beteg kislány is inspirálta.

Borzalmasan kezdődött a barcelonai verseny Lewis Hamilton számára, hiszen már az első kanyarokban ütközött Kevin Magnussennel, ami miatt egyből meg is kellett látogatnia a bokszot. Utána viszont kiváló futamot produkált a hétszeres világbajnok, aki egészen a negyedik helyig kapaszkodott előre – igaz, a hajrában egy szivárgás miatt vissza kellett lassítania, így végül ötödikként zárt.

hamilton-barcelona-futam-dppi



Hamilton a futam elején még inkább ki akart állni, de a leintés után elismerte, hogy örül neki, hogy a Mercedes lebeszélte erről. A felzárkózást pedig egy kisebb győzelemként élte meg a brit: „Igazából gyakran egy győzelemnél is jobbnak érződik, ha ennyire hátulról törsz előre” – jegyezte meg a pilóta, akit a Motorsport.com idézett.

A 37 éves versenyző a korábbiaknál jóval optimistábban látja a jövőt, érzése szerint ugyanis a kontakt nélkül vasárnap akár a kettős győzelmet arató Red Bullokkal is felvehette volna a kesztyűt: „Ez egy remek jele annak, hogy a megfelelő irányba haladunk. Nincs kétségem felőle, hogy egy ponton újra a győzelmekért fogunk harcolni, mert ma az ütközés nélkül a Red Bullok ellen csatázhattam volna. Úgyhogy ez komoly reménnyel tölt el, hogy egy ponton újra a győzelmekért szállhatunk harcba.”

Hamilton azt is elárulta, hogyan kapott inspirációt szombaton egy halálos beteg kislánnyal való találkozás révén: „Beszéltem előző nap egy kislánnyal, aki az inspirációmat jelentette: Isla egy halálos beteg ötéves lány, aki azt kérdezte, tudnék-e nyerni vasárnap az ő kedvéért. Azt mondtam neki, nem tudom, hogy tudok-e győzni, de mindent bele fogok adni. Úgyhogy számomra ez egy kisebb győzelemmel ért fel, amit neki ajánlok.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: