DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 7. hétfő
F1

Steiner: Gene Haas sosem kételkedett a csapatában

A nehézségek ellenére soha nem volt kérdéses a Haas csapatának jövője az F1-ben Günther Steiner szerint. A csapatfőnök úgy véli, a tulajdonos mindig is hitt az istállóban.

Az idei szezonban ismét versenyképessé vált a Haas, dán versenyzőjük, Kevin Magnussen révén pedig többször is pontszerző helyen zárt az elmúlt futamok során. Mindez jelentős előrelépés volt, miután az előző esztendőkben csak a mezőny végén lehetett megtalálni az amerikai istállót.

A szenvedős időszakban rengetegszer felmerült, hogy Gene Haas esetleg megszűntetné az F1-es projektet, ám a csapatfőnök szerint egészen másképp zajlottak a dolgok a háttérben.

„Mindig is érdekelt volt. Nem tetszettek neki az eredmények, de elmagyaráztam neki, hogy miért voltunk ott, ahol, ő pedig úgy vélte, hogy nem mondtam rosszat. Igen, már régóta csinálom ezt, és ha nem fejlődsz, akkor itt végzed. Később aztán megint elhitte, hogy meg tudjuk csinálni, még ha nehéz is volt a tavalyi év, most pedig visszatértünk” – mondta Steiner a GP Racing magazinnak.



„Ő csak egy másik csapattag, akinek megvan azon előnye, hogy övé a csapat. Vagy hátránya, nevezzük, ahogyan akarjuk, de nyilvánvalóan izgatott, mivel jó eredményeink vannak. Mindig a csapat mögött állt, különben abbahagyta vagy eladta volna. Rengeteg ember volt, aki meg akarta venni a csapatot” – folytatta a csapatvezető.

Steiner úgy gondolja, az alakulatnál egyértelműen más hangulat uralkodik a jobb eredményeknek köszönhetően.

„Nyilvánvalóan minél jobb vagy, annál élvezetesebb, és most a középmezőny elején vagyunk, szóval olyan, hogy oké, meglátjuk, mit tudunk kihozni ebből a hétvégéből. Aztán amikor elmész a hétvégéről, és tudod, hogy nem jött össze, akkor a következő hétvégén újra bepótolhatjuk, szóval eléggé más, mint tavaly” – tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: