DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Vettel: Normál esetben nem lehetnénk ennyire elöl

Kellemes meglepetésre Sebastian Vettelt a Q3-ban köszönthettük Imolában, ám a német pontosan tudja, az eső és jókora szerencse is segítette őt a gyenge autóval. Elégedett, de helyezése nem reális.

Egészen jól mozgott az esős, folyamatosan változó körülmények között Sebastian Vettel az idei évben harmatgyenge Aston Martinnal. Hosszú évek rutinja és jókora mázli is segített a négyszeres világbajnoknak, hogy nemhogy az első, de még a kvalifikáció második szakaszán is túljusson. Végül a kilencedik rajtkockát csípte meg és lehetett volna akár több is ebben. De csak az eső miatt.

„Úgy vélem, mindenki számára igencsak eseménydúsra sikeredett ez az időmérő, jó helyezést szereztem meg. Az most is egyértelmű, hogy olyan helyre kvalifikáltam magam, ahova normál esetben egyáltalán nem tartoznánk, úgyhogy elégedett vagyok, remekül sikerült a péntek” – idézi Sebastian Vettelt a Formula1.com.

Vettel a kellő pillanatban bevállalós volt, de kilencedik rajtkockájához jókora szerencse is társult


„Elég lassú körrel indítottam, de a Q1-ben és a Q2-ben is időre volt szükségem, hogy megérezzem az autóm határait a változó körülmények között. De amikor elkezdtem megismerni a határokat, az első Q2-es próbálkozásom átlagon felülire sikeredett, ez pedig végül döntő fontosságú lett abban, hogy a legjobb tízbe is bejussak.”

„Kicsit sajnálom, hogy a Q3-ban már nem sikerült igazán gyors kört futnom. Elsőre ugyanis inkább biztonsági kört tettem meg, hogy ismerkedjek az újra változó pályaviszonyokkal. A második próbálkozásomnál a kettes kanyart kicsit szélesre vettem, aztán nem is lehetett több lehetőségem, mert folyamatosan jöttek a piros zászlós megszakítások.”

„Kár, hogy ilyen módon ért véget az időmérő, mert a piros zászlók miatt kicsit elmaradt a végén a kilencedik hely miatti katarzis-érzés, de összességében mindenképpen remek eredménnyel zártuk az időmérőt. Először járt idén az Aston a Q3-ban és először történt meg, hogy mindkét autóval bejutottunk egyáltalán a Q2-be, szóval végre sikerült valamit mutatni” – tette hozzá Vettel.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: