DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 2. szerda
F1

Russell: Őrület a vb második helye, még az Alpine is gyorsabb volt nálunk

Csak az ötödik erő volt a Mercedes az ausztrál nagydíjhétvégén George Russell szerint. A britet boldoggá teszi a dobogós helyezés és a tabella második pozíciója, de emlékeztet rá, a csapat nem zárkózott fel hirtelen.

Első dobogóját ünnepelte a Mercedesszel George Russell – kis szerencsével: tempó alapján a pódium inkább Lewis Hamiltonnak járt volna vasárnap, de annak köszönhetően, hogy kerékcseréje egybeesett a második biztonsági autós fázis kezdetével, a fiatalabb brit csapattársa elé került, és megörökölte a harmadik pozíciót, mikor Max Verstappen műszaki hibával kiesett.

„Egy lépéssel a Ferrari és a Red Bull mögött állunk tempó tekintetében, de résen kell lenni, ha végül fel akarjuk markolni a pontokat. Ez történt már jó pár alkalommal” – mondta a vasárnapi sajtótájékoztatón Russell. „Ezen a hétvégén csak az ötödik leggyorsabb csapat voltunk az említett kettő, a McLaren és az Alpine mögött. Most pedig a dobogó harmadik fokán állok, a bajnokságban pedig második helyen, ami őrület!” – folytatta a brit, aki harmadszor végzett az első ötben, egyenletes teljesítményének köszönhetően ugrott a tabella második helyére.



A Mercedes második és ötödik az egyéni pontversenyben, és szintén második a konstruktőrök között, 10 ponttal a Red Bull előtt. Russell kiemelte, ez a kép csalóka, nem a reális helyzetet tükrözi.

„Szeretném azt mondani, hogy sokat léptünk előre, de először a köridőket kell vizsgálnunk, és azok alapján az a helyzet, hogy nem zárkóztunk fel a többiekre. Tudjuk, hogy még sok munka vár ránk, de hiszünk benne, hogy odaérhetünk. Tisztában vagyunk az autó potenciáljával. Ezt a teljesítményt nem fogjuk egyik napról a másikra kiaknázni, nem érjük utol őket a következő versenyre, de úgy vélem, idővel sikerülni fog. Egyelőre az ilyen eredményeket kell megszerezni, és az versenyben tart minket” – tette hozzá, hogy a most gyűjtögetett egységek értékesek lesznek, ha a Mercedes valóban versenyképessé válik az év későbbi szakaszában.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: