DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Norris: Javultunk, de azért nem lettünk egy másodperccel gyorsabbak

Az Ausztrál Nagydíj mindkét pénteki szabadedzésén az első tíz helyen végzett a két McLaren, ami nem nevezhető megszokottnak 2022-ben. Norris szerint apró dolgokban javultak, Ricciardo közel volt a limithez.

A nap legjobb helyezése Lando Norris ötödik pozíciója volt az első tréningről, a második edzésen pedig szintén ő végzett előrébb a wokingi pilótapárosból nyolcadik helyezésével.

„Nem volt csodálatos, de erős volt” – jellemezte Norris a napot a RaceFans.net szerint. „Talán ez volt eddig a legjobb péntekünk, ezért remélem, folytatni tudjuk holnap is, mert az érzet jó. Mindent kipréselünk az autóból, amit csak tudunk, és szerintem jó munkát végzünk, de a látottak jelentős része a pálya miatt van. Természetesen apró dolgokban javulunk, de amikor aprót mondok, az egy tized környékét jelenti, nem leszünk fél vagy egy egész másodperccel gyorsabbak hirtelen.”



A három év után újra hazájában versenyző Daniel Ricciardo szintén elégedett: „Úgy vélem, jó lépést tettünk meg délután, főleg az edzés első felében, a közepes abronccsal voltam elégedett. A lággyal már nem találtunk annyit, mint lehetne, abban a gumiban van még. Úgy érzem, ma közelebb kerültem a limithez, nem rejtegetek még egy másodpercet a zsebemben, de ahogy a hétvége halad, még találni fogunk egy kis köridőt.”

Norris célzott rá, hogy – hasonlóan Szaúd-Arábiához – a gyors vonalvezetés kedvezhet a McLarennek. Andreas Seidl csapatfőnök szerint ez és a fejlődés egyenlő mértékben játszik szerepet.

„Véleményem szerint ötven-ötven. Ha visszatekintünk a bahrieni teszt és versenyhétvége alakulására, ott rengeteg kihívás ért minket” – mondta Seidl. „A bahreini verseny után gödörbe kerültünk, és még ki kellett pipálnunk olyan pontokat, amiket a teszten akartunk. Ez segített, hogy simább hétvégénk legyen Dzsiddában, így több teljesítményt nyerjünk ki a csomagunkból. De azt hiszem, a vonalvezetés szintén jobban kedvezett az autónknak, ezért is voltunk versenyképesebbek.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: