DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

„Beszélnünk kell a költségvetésről”

A növekvő élelmiszer és energiaárak miatt aggódik a Red Bull és a McLaren csapatfőnöke. Christian Horner úgy véli, minél hamarabb meg kell vizsgálniuk a jelenlegi költségvetési plafont.

Egyre nagyobb mértéket ölt az infláció, ennek köszönhetően pedig folyamatosan emelkednek az árak. Bár a tavalyi évben bevezetett költségvetési szabályok arra kényszerítették a csapatokat, hogy racionalizálják vagy átalakítsák működésüket, a Red Bull csapatvezetője szerint a jelenlegi helyzet miatt ideje lesz átgondolni a dolgokat. Christian Horner úgy gondolja, a világszerte növekvő energiaárak, a globális ellátási lánc problémái, továbbá az orosz-ukrán konfliktus lehetséges gazdasági következményei nagy nyomást tesznek majd az istállókra.

„Nem szabad elfelejteni, hogy amikor a költségvetési plafont a világjárvány közepén, 2020-ban meghatározták, akkor még senki sem láthatta előre, milyen körülmények között fogunk élni a világban. Amit viszont jelenleg látunk, az csak egy irányba mozgatja az árakat. Az infláció úgy néz ki, hogy rekordösszegeket érhet el, így már most is látjuk, hogy ez olyan dolgokra is hatással van, mint a légi áruszállítás ennek a sportágnak. Úgy gondolom, hogy ez egy nagyon komoly probléma, amelyet meg kell vizsgálnunk és kezelnünk kell, mert ez egy az egyben kihat az emberek munkájára és megélhetésére” – idézte Horner szavait az F1i.com



„A szabályozók kötelessége, hogy sürgősen megvizsgálják ezt a kérdést és úgy könnyítsék meg a dolgunkat, hogy figyelembe veszik mindazt, ami a világban történik, a megélhetési költségek emelkedését, amit mindannyian látunk” – tette hozzá.

Horner szavaival a McLaren főnöke, Andreas Seidl is egyetértett, aki úgy gondolja, sürgősen beszélniük kell erről a témáról, amíg még nem késő.

„Mindig fontos a józanész alkalmazása, ezért úgy érzem, hogy egyszerűen beszélnünk kell azokról a kihívásokról, melyek az elmúlt hetekben és hónapokban merültek fel, az inflációról és hasonlókról” – mondta Seidl.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: