DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

A klasszikus pályákat várják az új autókkal Norrisék

Az F1-es résztvevők már tüzetesebben is megismerkedhettek a 2022-es masinákkal. A szezon kezdete előtt Lando Norris és Pierre Gasly ecsetelték izgatottan, hogy mely pályákat várják a legjobban.

A negyedik szezonját megkezdő Norris elégedett lehet, hiszen csapata az előteszt során káprázatos 367 kört tett meg a barcelonai aszfaltcsíkon. Az ifjú brit most lerántotta a leplet arról, hogy szerinte idén az új autókat hajtva miért lesz élvezetesebb a versenyzés, s ő miért szeretne nagy sebességű pályákon derbizni. 

„Szinte már tűkön ülök a nagysebességű pályák hallatán, ahová el fogunk menni” – nyilatkozta a McLaren pilótája az F1 hivatalos honlapjának. „Az ilyen típusú pályák kanyarjaiban nem igazán tudtuk követni egymást az előző években, de most már közelebb kell tudnunk maradni az ilyen helyszíneken is, ami jó és izgalmas versenyeket eredményezhet” – folytatta gondolatmenetét. A mostani Formula-1 egyik legtehetségesebb titánja szerint mindez majd az év során fokozatosan ki fog bontakozni, de mindettől függetlenül rendkívül várja már, hogy hasíthasson az idei szezon versenypályáin.

norris-barcelona-teszt-dppi



Norrishoz hasonlóan a királykategória egy másik fiatal kulcsfigurája, Pierre Gasly sem rejtette véka alá a témakörben álláspontját. Az AlphaTauri pilótájának elmondása alapján is nagyon jóleső érzés vezetni a mérnökök új csodáit. 

„Azt kell mondjam, módfelett szórakoztató a versenygépek terelgetése” – nyilatkozta a francia. „Osztani tudom Lando nézeteit, miszerint az autók a nagy sebesség hatására jól viselkednek, és általábban ezen a ponton a legizgalmasabb a vezetés pillanatának megélése” – tette hozzá, s ezen kívül még konkrét helyszíneket is megemlített: „Nagyon várom Silverstone-t, Suzukát meg az összes hasonló típusú pályát. Tehát ha az összecsapások alkalmával egyre közelebb tudunk férkőzni egymáshoz, az adrenalin megemelkedése rengeteg plusszot ki tud majd sajtolni belőlünk, amelyre titkon mindig is törekszünk. Szeretném ezt minél hamarabb átélni.” 

A jövő héten, március 10-12-én Norris és Gasly mellett a többiek is újra kigurulnak a bokszutcából, hogy Bahreinben a hivatalos előszezoni teszt keretein belül készülhessenek.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: