DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Seidl: Norris nem lesz első számú

Bár szokatlanul hosszú időre hosszabbítottak a fiatal brit versenyzővel, a McLaren F1-es csapatfőnöke állítja: nem fog megkülönböztetett bánásmódban részesülni az istállón belül.

Néhány nappal a McLaren csapatbemutatója előtt jelentette be az alakulat, hogy meglepően hosszú időre, 2025-ig aláírt Lando Norrisszal, aki így ha kitölti a szerződését – amelyben állítólag nincs kilépési záradék – összesen hét szezont fog már eltölteni a wokingiaknál. Ráadásul az új kontraktus fizetésemeléssel is járt, amely sajtóhírek szerint már a többszörös nagydíjgyőztes kollégájáét, Daniel Ricciardóét is felülmúlhatja.

norris-mclaren-2022-prez



Ami olyan tekintetben nem meglepő, hogy 2021-ben a brit egyértelműen jobban teljesített az ausztrálnál – még ha Monzában ő is aratott győzelmet –, de így joggal merülhetett fel a kérdés, hogy esetleg már Norris számít-e a kedvezményezettnek a McLarenen belül. Andreas Seidl a pénteki bemutatón határozottan kijelentette, hogy szó sincs ilyesmiről:

„Ha arra vagy kíváncsi például, hogy a McLarennek van-e első számú versenyzője, akkor határozottan nem a válasz” – idézi a csapatvezető szavait az F1i.com szakoldal. „Az én feladatom azt biztosítani, hogy a két pilóta mindig egyforma lehetőségeket kapjon arra, hogy jól teljesítsen a pályán, s aztán ezt lemeccselhessék.”

„Nyilván Lando már 2017 óta a csapatunknál van, negyedik évére készül velünk a Formula-1-ben, tavaly pedig megmutatta, hogy a megfelelő csapattal és autóval képes pole-pozíciót szerezni és a győzelemért harcolni. Természetes volt számunkra, hogy megpróbáltuk a lehető legtovább magunkhoz láncolni őt itt a McLarennél, mert a legfontosabb, hogy teljesen összhangban vagyunk az időrenddel a közös utazásunkat illetően. Éppen ezért nagyon örülünk, hogy Lando további négy évig a pilótánk marad. Tudjuk, hogy képes jól teljesíteni, amikor számít.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: