DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Norris: Másképp kell vezetnünk idén

A McLaren brit F1-es pilótája szerint főleg a városi pályákon jelenthet különbséget az új koncepció a vezetési stílust tekintve - abban pedig nem biztos, hogy annyival jobb csatákat látunk majd idén.

A 2022-re bevezetett új szabályok és az azok szerint épült új autók lényege az, hogy könnyebben lehessen velük kerék a kerék elleni csatákat vívni, képesek legyenek közel maradni egymáshoz körökön keresztül. Lando Norris viszont nem biztos benne, hogy ez feltétlenül jót tesz majd a csatározásoknak.

lando



"Sok nagyszerű csata pont azért alakult ki tavaly, mert nehéz volt előzni. A 2021-es Magyar Nagydíjon Hamilton tíz körön keresztül nem tudta megelőzni Alonsót, mert nehéz volt követnie őt és mindenki úgy gondolta, hogy ez volt a szezon egyik legjobb párharca. Viszont idén egy ilyen talán csak két körig fog tartani és emiatt nem látjuk majd ilyen jónak a hasonló csatákat. Persze másrészt harcból nem volt túl sok, mert ahogy két másodpercen belülre értünk, annyi leszorítóerőt vesztettünk, hogy nem lehetett mit tenni" - idézi Norris szavait a RacingNews365.com.

A brit pilóta szerint az idei autókat másképp is kell majd vezetni, mint az eddigieket: a leszorítóerőt most az autók alja fogja generálni és nem a hátsó szárny. "Ahhoz, hogy egy ground effecttel dolgozó autót jól tudjunk használni, olyan közel kell tenni az aszfalthoz, amennyire csak lehetséges. Emiatt a rázóköveket nem lesz olyan jó használni és talán néhány pályán, például a városiakon másképp is kell majd vezetni az eddigiekhez képest. Talán nem lesz olyan jó vezetni bizonyos pályákon, de ezt majd meglátjuk" - tette hozzá a McLaren versenyzője.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: