DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

A McLaren tavalyhoz képest komoly előnyben lesz

Bár a csapatfőnök továbbra is óvatos mindenféle jóslással, egyértelműen azt érzi, még jobb lehet a wokingi istálló, mint tavaly. Leginkább azért, mert már jól ismeri a Mercedes-motort.

2012 óta tartó győzelemínséget szakított meg tavaly Monzában Daniel Ricciardo, amikor a több dolog miatt is emlékezetessé váló Olasz Nagydíjon megszerezte a futamgyőzelmet, ami a McLarennek a 2012-es Brazil Nagydíj óta az első sikere lett. Ráadásul olyat tettek, ami tavaly sem a Red Bullnak, sem a Mercedesnek nem sikerült, kettős győzelmet arattak a wokingiak Lando Norrisszal kiegészülve.

Andreas Seidl nagyon örül, hogy tavaly már „letudták” a motorszállító-váltással járó kezdeti nehézségeket, ez ugyanis az idei szezonban már előnyükre válik. „Rendkívül intenzív munka áll mögöttünk a téli szünetet tekintve, mindenkinek nagyon hálás vagyok azért a sok túlórázásért, amit az autó fejlesztésébe és elkészültébe öltek. Csak köszönni tudom ezt a hozzáállást és a kőkemény munkát” – mondta el véleményét a Sky Sports hasábjain a McLaren csapatfőnöke.

Kiforrottabb együttműködés, jobban ismert Mercedes-motor, bizakodó a McLaren


„Nagyon büszke vagyok arra, hogy most itt állhatunk. Egyértelműen azt érzem, hogy az istálló felkészült az új szezonra. Már tavaly is egészen jó évadunk volt, rengeteget tanultunk. Külön előny lesz, hogy remekül kiismertük a Mercedes erőforrását, amivel már második évünket kezdjük meg.”

„Örülök, hogy nincs változás a pilótapárost tekintve sem, a folyamatosság előnyünkre válhat. A különböző fejlesztési részlegek is egyre összehangoltabban képesek együtt dolgozni. Úgy gondolom, készen állunk a megmérettetésekre, alig várom, hogy újra a pályára guruljunk” – tekintett előre Seidl.

Mi hogy gondoljuk, mennyire lehet idén sikeres a McLaren-Mercedes?

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: